Személyes gyász, hit és csend az Epitaph tükrében
Ez az írás nem elemzés, hanem belső út, amely egy dalon keresztül vezet vissza önmagamhoz.
Csend vesz körül, bennem mégis zúg a világ.”/Visó
Belülről
Nem kívülről hallgatom ezt a dalt. Belülről történik meg velem.
Megszületnek a hangok
1969-ben született meg ez a mű. Én akkor még nem tudtam semmit a veszteségről. Nem ismertem a halált, és nem ismertem azt a csendet, amely egyszer majd körém zárul. Ebben a csendben mégis megszületnek a hangok.
Greg Lake vall
A King Crimson egyik kulcsfigurája, Greg Lake hangja nem egyszerűen énekel, hanem vall. Szavaival és rezdüléseivel átadja a dal mélységét.
Súlyt kaptak
Amikor először igazán meghallgattam, már túl voltam azon a napon, amikor elveszítettem a Nagyszüleimet és Nevelőapámat. Attól kezdve minden hang mást jelentett. A szavak súlyt kaptak. Ez a 8 perc 46 másodperc lassan kitöltötte bennem az üres helyet, amelyet senki és semmi nem tudott betölteni.
Mellém ül
A dal mellém ül, lassan haladunk. Engedi, hogy végigmenjek azon az úton, amely törött és nehéz. Lépéseim lassan haladnak előre egy belső erővel, amely egyszerre érthető és megtart.
Egy-egy emlék
A hangok súlyukkal emelkednek. Minden megszólalás egy-egy emlék, egy kimondatlan mondat, egy vissza nem hozható pillanat. Érzem, hogy mások is velem vannak. Valaki ugyanazt mondja ki helyettem, amit én képtelen lennék kimondani.
Felismerés
Amikor elhangzik, hogy a zűrzavar lesz a sírfeliratom, gondolat helyett felismerés nyílik meg. A dal rólam szól, és átöleli mindazokat is, akik keresnek, félnek, kapaszkodnak, és bizonytalanok az úton.
“… és én is velük…”
Ők is itt vannak ebben a dalban, és én is velük.
Találkozom velük
Azok is, akiket elvesztettem, nem tűntek el, hanem velem élnek. A hangjuk, a tekintetük, a csendjük körülvesz. Amikor hallgatom a dalt, nem csak emlékezem rájuk. Találkozom velük. Mintha egy rövid időre minden határ megszűnne.
Szeretet
Félek attól, hogy holnap sírni fogok. De már tudom, hogy ez a félelem nem visz lejjebb. Összeköt azzal, ami még él bennem. Ahol könny van, ott szeretet is van.
“… ami túl van a szavakon.”
Ahogy halad előre a dal, egyre tágasabb minden. Nemcsak rólam szól, hanem mindannyiunkról. Az emberiség ott áll egy helyben, és várja, hogy megszólaljon valami, ami túl van a szavakon.
És egyszer csak csend lesz.
Egy kéz megtart
Ebben a csendben üresség helyett jelenlétet érzek. Itt értem meg az ünnepet: a magyarázat nem számít. Fontos, hogy valaki meghall, és egy kéz megtart akkor is, amikor már elfáradtam.
Crimson: Epitaph – “… de én félek, a könnyeké lesz a holnap…”
Megáll a világ
Édesanyám arcát nézve megáll a világ. Múlt és jövő eltűnik, csak ez a pillanat létezik, amely magában hordozza az elveszített és még őrzött emlékeket.
Velem marad
Ez a dal csendben velem marad. Támogat, és végigvezet azon a 8 perc 46 másodpercen, amelyet egyedül képtelen lettem volna kimondani.
Megmaradás
Reped a fal, fény szivárog rajta át,
csend vesz körül, bennem mégis zúg a világ,
holnap könnyeim talán újra lehullnak,
de ma még érzem, hogy benned maradok.
Nincs már idő, csak egy halk jelenlét,
arcod bennem őrzi minden rezdülését,
lassan lép a hiány, nem kér és nem felel,
és itt maradok, mert menni nem lehet.
Kéz a kézben túl a kimondott szavakon,
valahol vár ránk egy csendes alkalom,
nem lesz kérdés, nem marad bennünk félelem,
csak az ölelés, amely nem ér véget sosem.
Viszlek tovább minden nap mélyén magammal,
emléked csendben irányt ad a nap alatt,
és ha sírok, az is hozzád vezet el,
mert ami volt, él tovább, és nem tűnik el.
Nem lezárás
A zűrzavar nem lezárás. Ez az a hely, ahol először kezdünk el igazán figyelni.
Szerkesztői ajánlás:
Egyedül
Hallgasd meg csendben, egyedül. Hagyd, hogy végigvezessen azon, amit talán eddig nem mertél kimondani.
