Most zárult le igazán a 20. század – Zene, tartás, örökség
Ez az írás nem pusztán búcsú. Inkább megkísérlése annak, hogy megértsük, mit jelentett Vásáry Tamás jelenléte a magyar és az egyetemes zenei kultúrában. Amikor egy ilyen formátumú művész távozik, nem csupán egy pálya zárul le, hanem egy szemlélet, egy hangütés, egy emberi minőség válik történelemmé.
Összekapcsol
A művészet történetében időről időre felbukkannak olyan személyiségek, akik nemcsak kivételes tehetségük révén emelkednek ki, hanem azért is, mert jelenlétük önmagában összekapcsol különböző korszakokat. Ők azok, akikben a múlt még eleven tapasztalat, a jelen pedig felelősség, a jövő pedig továbbadandó örökség.
Vásáry Tamás ilyen művész volt.
„Staféta”
Nem eltűnt
csak átvilágított rajta az idő
Ujjai alatt
nemcsak hang született
hanem emlékezet
Egy kéz
amely még érintette a mesterek vállát
most elengedte a billentyűket –
de nem engedte el a fonalat
A zene nem marad árván
Csak halkabban beszél
és mélyebben
Élő történelmi ív
Életútja nem egyszerűen sikertörténet, hanem élő történelmi ív.
Szellemi kontinuitás
Kodály Zoltánt második édesapjaként emlegette, Weiner Leót mentorának tekintette – és ezek a kapcsolódások nem csupán tiszteletteljes visszaemlékezések, hanem egy szellemi kontinuitás bizonyítékai.
Természetes közeg
Az a világ, amelyben a mester és tanítvány viszonya erkölcsi és gondolkodásbeli felelősséget is jelentett, benne még természetes közeg volt.
Pécs
Amikor tizennyolc évesen Zathureczky Edével lépett színpadra Pécsett, a Liszt Teremben, egy pálya indult el – de egyben egy hagyomány is tovább mozdult.
Az idő körkörössége
És amikor évtizedekkel később ugyanott, ugyanazzal a műsorral az akkor tizennyolc éves Kelemen Barnabással játszott, abban a gesztusban benne volt az idő körkörössége: a staféta nem lezuhan, hanem kézről kézre jár.
Híd
Kevés művész képes arra, hogy ne csupán a saját karrierjének csúcsait építse, hanem tudatosan hidat képezzen generációk között.
A világ színpadai hamar befogadták.
Partner
Ormándy, Széll György, Solti – nevek, amelyek a 20. századi zenetörténet meghatározó pillérei. Vásáry nemcsak meghívott vendég volt mellettük, hanem partner.
Terek
Tokió, New York, Sydney, London – ezek a városok nem pusztán állomások voltak, hanem terek, ahol a magyar zenei gondolkodás egy sajátos minősége vált hallhatóvá.
Belső gondolati ív
A Deutsche Grammophon számára készített felvételei ma is tanúsítják azt a fegyelmezett, mégis lírai hangot, amelyben a technikai biztonság és a belső gondolati ív egymást erősítette.
Párbeszédek
A Brahms-felvételek – különösen a Kelemen Barnabással rögzített, Diapason d’Or nagydíjjal elismert lemez – nem egyszerű interpretációk, hanem párbeszédek. Párbeszédek zeneszerző és előadó, mester és tanítvány, múlt és jelen között.
Erkölcsi tér
Tanárként és karmesterként jelenléte mindig túlmutatott a konkrét művön. Nem csupán azt kereste, hogyan szólal meg egy darab, hanem azt is, milyen belső tartás szükséges ahhoz, hogy megszólaltatható legyen. A zene számára nem díszlet volt, hanem erkölcsi tér.
Jelen lenni
Kokas Katalinnal, a Kaposfesten, majd a budapesti Fesztivál Akadémián újra és újra megtapasztalható volt az a különleges energia, amely körülvette. Nem dominálni akart, hanem jelen lenni. Nem irányítani, hanem összekapcsolni.
A zene szolgálat
Az elmúlt három évtized során számtalan alkalommal játszott kamarazenét, vezényelt zenekarokat, és minden alkalommal ugyanaz a csendes igényesség sugárzott belőle: a zene szolgálat.
Európai és személyes
Karrierjének aranykorában Londonban élt, de identitása soha nem vált földrajzi kérdéssé. Magyar maradt abban az értelemben, ahogyan Bartók és Kodály is azok voltak: nem jelszavakban, hanem minőségben. Abban a belső arányérzékben, amely egyszerre európai és személyes, hagyományőrző és gondolkodó.
Időtállóság
Talán ez az, ami most különösen hiányzik majd: az a művészi attitűd, amely nem az azonnali hatásra törekszik, hanem az időtállóságra. Az a fajta jelenlét, amelyben a csendnek is súlya van.
Mesterek tekintete
Amikor azt mondjuk, hogy egy nagy generáció utolsó képviselője távozott, nem nosztalgiát akarunk gyártani. Inkább annak a tudatát próbáljuk megfogalmazni, hogy a folytonosság nem magától értetődő. Az élő kapcsolatok, a személyes átadások, a mesterek tekintete – ezek mind törékeny, mégis felbecsülhetetlen értékek.
Nem elvont fejezetek
Vásáry Tamás életében a 20. század történelmi és zenei fordulatai nem elvont fejezetek voltak, hanem személyes tapasztalatok. Megélt rendszereket, emigrációt, nemzetközi elismerést és hazatérést – mindezt olyan méltósággal, amely talán épp abból fakadt, hogy számára a művészet nem öncél, hanem szolgálat volt.
És mi marad most?
Csendes bizonyosság
Megmaradnak a felvételek, amelyekben nemcsak hangok, hanem gondolatok is rögzültek. Megmaradnak a tanítványok és partnerek, akikben tovább él az a szemlélet, amelyet tőle tanultak. És megmarad az a csendes bizonyosság, hogy a valódi érték nem az idő múlásával halványul, hanem éppen az idő által tisztul le.
Visszhangzik
A csend most valóban mélyebb lett. De ebben a csendben ott visszhangzik egy egész évszázad.
Szerkesztői ajánlás
Láthatatlan fonal
Egy mester távozásakor nemcsak az életműre tekintünk vissza, hanem arra a láthatatlan fonalra is, amely múltat és jelent összeköt. Vásáry Tamás ilyen fonal volt.
