Pethes Mária huszonöt sora az időről, illúzióról és belső átváltozásról
Pethes Mária verse első olvasásra a tél elmúlásának és a tavasz érkezésének lírai képeit rajzolja elénk. Ám a természet mozgásán túl egy mélyebb, belső történés bontakozik ki: a lélek átalakulása, a látszatokkal való szembenézés, és az idővel vívott csendes küzdelem.
Távolodik a közel, közeledik a távol.
Enyhül a tél szorítása a fák nyakán.
Kicsit még sírdogálnak a kopár gallyak
a szélben. Bölcs búzaszemekben csírázik
az élet. Kihajt belőle a várt lehetőség.
Miért könnyül a szavak súlya a beszéd
örvényében? Ki teríti meg asztalunkat
az elfogadhatónak látszó látszatokkal?
Ki vigyáz a kóborló útra, ami a fájdalmak
gyógyulása felé vezet?
Emberi eredetű zajok elől fagyott füvek
zörgésén áthangzó harangszó terelgeti
lelkem. Befelé nyíló ajtó vagyok,
kenetlen zsanérom nyöszörög
utánad. Játszom a halhatatlansággal.
Gigantikus csönd, nyeld be a tájat,
ne vándorolhasson el az idővel
feleselő mennybolt. Állítsd meg
a kakukkokat, ne tudják kilökni a
fészekből az énekesmadarak tojásait.
„Távolodik a közel, közeledik a távol.”
Lelki állapotok
Már az első sor paradoxona kibillenti az olvasót a megszokott érzékelésből. A tér és az idő felcserélhetővé válik, mintha a vers arra figyelmeztetne: amit biztosnak gondolunk, az csupán nézőpont kérdése. A közelség és távolság nem fizikai kategóriák, hanem lelki állapotok.
Kihajt
A tél szorításának enyhülése nem pusztán évszakváltás. A „kopár gallyak sírdogálása” az elmúlás fájdalmát idézi, míg a „bölcs búzaszemekben csírázó élet” a remény csendes, organikus jelenlétét. Nem harsány újjászületésről van szó, hanem türelmes érlelődésről. A lehetőség nem robban be az életbe – kihajt.
Emberi világ
A vers középső szakaszában azonban elmozdulunk a természet képeitől az emberi világ felé. A kérdések sűrűsödnek:
„Ki teríti meg asztalunkat az elfogadhatónak látszó látszatokkal?”
Látszatok
Ez a sor a vers egyik kulcsa. A látszatok társadalma, az elfogadhatónak csomagolt illúziók világa rajzolódik ki. Mintha a költő azt kérdezné: vajon mi döntjük el, mit fogadunk el valóságnak? Ki rendezi be számunkra a világot? És miért könnyül el a szavak súlya a beszéd örvényében? Talán mert túl sok a zaj, és túl kevés a jelentés.
Bolyongás
A „kóborló út”, amely a fájdalmak gyógyulása felé vezet, nem egyenes. Nem kijelölt ösvény, hanem bolyongás. A gyógyulás itt nem végpont, hanem irány.
A vers második fele egyre inkább befelé fordul.
„Befelé nyíló ajtó vagyok”
„Befelé nyíló ajtó vagyok” – írja a költő. Ez az önmeghatározás egyszerre sebezhető és erős. A kenetlen zsanér nyöszörgése az emberi kapcsolatok súrlódását, az önfeltárás nehézségét jelzi. A megszólított „utánad” személyes dimenziót ad a versnek: itt már nem csupán az idővel, hanem egy másik emberrel is párbeszéd zajlik.
Tiszta hang
A záró képek drámaiak és mitikusak. A gigantikus csönd felszólítása, hogy nyelje be a tájat, az idő megállításának vágyát tükrözi. A kakukkok – a más fészkébe tojást rakó madarak – az erőszakos beavatkozás, a kiszorítás metaforái. A költő kérése, hogy ne lökjék ki az énekesmadarak tojásait, a törékeny értékek védelméről szól. A tiszta hang, az eredeti dal megőrzéséről.
A vers fő üzenete
Csíra
A vers központi gondolata számomra az, hogy az igazi változás belül történik, csendben, lassan, és gyakran fájdalom árán. A világ zajos, tele elfogadhatónak tűnő látszatokkal, de a gyógyulás és a valódi lehetőség csírája bennünk rejtőzik. A kérdés az: merünk-e befelé nyíló ajtóvá válni?
Valódi hang
Pethes Mária verse arra hív, hogy védjük meg a bennünk növekvő énekesmadár-tojásokat – az érzékenységet, a tisztaságot, a valódi hangot – a világ kakukkjaitól.
Figyelem
A jó vers nem lezár, hanem megnyit. Pethes Mária költeménye nem a tél végét ünnepli, hanem az átalakulás törékeny pillanatát őrzi meg. Azt a csendet, amelyben még minden lehetséges. És talán ez a legnagyobb ajándék: hogy emlékeztet rá, a bennünk növekvő életet nem a zaj, hanem a figyelem tartja életben.
Szerkesztői ajánlás
Belső csönd
A Kultkocsma olvasóinak különösen ajánljuk ezt a verset, de mindazoknak, akik érzik, hogy a világ zaja egyre erősebb, és közben a belső csönd egyre értékesebb. Pethes Mária huszonöt sora nem ad kész válaszokat – de fontos kérdéseket igen. És néha ez többet ér.
