Sorozatban nyolcadszor Békéscsaba adott otthont a kick-box Diákolimpiának. A sportág utánpótlásának egyik legnagyobb és legrangosabb megméretésére rekordot jelentő, 711 nevezés érkezett be, ami miatt a versenyt az eredetileg tervezett egy nap miatt két nap alatt bonyolították le.

A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, Galambos Péter elégedettségét fejezte ki a fiatal sportolók létszámát és a diákolimpia színvonalát illetően is.
www.kultkocsma.hu
Alapítók:
CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI
Visnyei Ferenc/Visó
Van még feljebb
„Tavaly azt hittük, hogy elértük a csúcsot, de az idén kiderült, hogy van még feljebb” – így értékelt az MKBSZ elnöke.
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Gyors újratervezés
Arra is utalt, hogy a beérkezett nevezések miatt a szervezésben gyors újratervezésre volt szükség, és a formagyakorlatosok versengését (akiknél száz fölötti volt az induló létszám) péntek délután bonyolították le.
Komplett verseny
A küzdelmi szakágak versenye múlt héten szombaton így is bőven kitett egy komplett versenyt: hat küzdőtéren, reggeltől egészen este nyolc-kilenc óráig folyamatosan zajlottak a mérkőzések.
Dimash elérhetőségei
Linkek:
További bővítések
„Kétségtelen, hogy kellemes gondja egy sportági szakszövetségnek, ha ilyen nagy a népszerűsége a sportágának. Mindazonáltal mégis el kell gondolkodni azon, hogy a jövőben miként lehet kezelhetően lebonyolítani a diákolimpiát. Már csak azért is, mert az utánpótlás országos bajnokság és a hagyományos budapesti világkupa mellett a diákolimpia az év legnagyobb presztízsű eseménye a fiataloknak, és egyúttal remek felkészülési állomás az adott esztendő világ- vagy Európa-bajnokságára. A főszervező Debreczeni Dezső és csapata hosszú évek kiváló munkájával kiérdemelték, hogy ők rendezhessék meg a diákolimpiát. Békéscsaba városának is az egyik kiemelt sporteseménye, ugyanakkor, ha így nő évről évre az indulók száma, akkor további bővítéseket kell eszközölni” – magyarázta Galambos Péter.
A víz különféle arcait mutatja be az A.P.Art Gallery új kiállítása
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“Kortyolj belénk!”
Beleszámíthat a felvételibe
Az elnök arról is beszélt, hogy mivel a diákolimpiára nem a klubok, hanem az iskolák nevezik a tanulókat – egyebek mellett azért is, mert egy jó eredmény beleszámíthat a majdani felvételibe –, így számos, versenytapasztalattal kevésbé rendelkező ifjú harcos is elindult.
Magas színvonal
Elmondása szerint azonban ezzel együtt is magas színvonal jellemezte a viadalt.
Szépművészeti Múzeum – A Munkácsy-kiállítást meghosszabbították
Turák Péter
MKBSZ Sajtó