Kezdőlap Kiemelt anyagaink MVM DOME – Republic35 – “Egyszer én is hazatalálok…”

MVM DOME – Republic35 – “Egyszer én is hazatalálok…”

403
0

Teli izgalommal indultam útnak Benivel, hiszen fogalmunk sem volt, arról hogy mi vár ránk. Mit érzünk, gondolunk, élünk át, amikor majd belépünk egy olyan kapun, ahova először megyünk. Oda, ahova már rendeztek nagy koncerteket, ahol már kézilabda világbajnokság is volt és lesz is két év múlva. Nem tudtuk, hogy olyan helyre csöppenünk be, ahol az akusztika, a légkör, a jelenlévők: az együttesek, a vendégelőadók, a közönség felejthetetelen pillanatokkal ajándékoznak meg minket, közel négy órán keresztül.

 

 

 

MVM DOME - Republic35 - "Egyszer én is hazatalálok..."
Többezres rajongótábor érkezett a Republic 35. születésnapjára, a “galaktikus (hang)űrhajóba”, az MVM DOME-ba/Fotó: Csala Sándor Benjámin

 

 

 

Nem vettem még részt Republic koncerten sosem, pedig mennyire vágytam rá a régi szép időkben (is!), amikor még Cipő volt a frontember, dal-és zeneszerző-énekes. A nagy varázslat napja elérkezett. Ott táncolhattam, dúdolhattam Benivel és többezres rajongótáborral együtt a Republic 35. születésnapján, a “galaktikus (hang)űrhajóban”, az MVM DOME-ban.

 

 

MVM DOME - Republic35 - "Egyszer én is hazatalálok..."
Csala Sándor Benjáminnal kaptunk óriási lehetőséget, megtiszteltetést Németh Erikától, az együttes menedzserétől, hogy ott lehettünk/FOTÓ: BENI

 

Február első napján, szombaton este a nagy történelmi múlttal is bíró Ferencvárosban eljött valami, amire már mennyien vártunk. Magazinunk munkatársával, egyben kedves és szeretett Barátommal, Csala Sándor Benjáminnal kaptunk óriási lehetőséget, megtiszteltetést Németh Erikától, az együttes menedzserétől, hogy ott lehettünk.

 

 

Szívünkbe

Bizonyára sokan vagyunk úgy, hogy egyes zenekarok, előadók valamiért a szívünkbe követelik magukat avagy fordítva. Ez mindig így volt, így is marad, ez egy állandóság!

Kacagás és varázslat a VéNégy Fesztiválon

 

 

Ízlések

Nincs is baj ezzel, hiszen ízlések és pofonok!

Unásig

Kicsit szégyellem bevallani, hogy anno’ nem kedveltem annyira az unásig hallgatott Republic dalokat. Mindenhonnan csak a Republic szólt.

Carson: “Mindegyikőnknek van bőröndje…” – belenéztünk a Carson Comáéba, de Hegedűs Józsiéba is

 

 

Tömegek

Vitathatatlan, hogy a kilencvenes évek “Illés zenekaraként” robbantak be és tömegeket vonzottak, így nem véletlenül mondta ezt is róluk Bródy János.

 

 

Illés zenekar

Az Illés zenekar pár dalát ismertem, zenészbarátaim által (én is zenéltem valamikor!), akik sokszor egy szál gitárral adtak tőlük elő dalokat. Nekem nem teszettek akkor, talán mert ők is állandóan teret hódítottak az éter hullámain, meg egyéb rendezvényen.

Világ vége

A csapból is folyó számaikkal el lehetett volna kergetni a világ végére.

Átéltek hatása

Mi tagadás, ez mindaddig tartott nálam, ameddig egy Illés koncerten találtam magam és  minden megváltozott bennem velük szemben, az ott átéltek hatására.

Búcsúkoncert

Ha jól rémlik, akkor a búcsúkoncertjükön eszméltem fel valamire, hogy nem is olyan rossz az, amit játszanak Szőrényiék! Ez a buli a Népstadionban volt.

Dimash a Szeretet Égboltja alá vezet Téged és az Emberiséget

 

 

Bubik István

Amúgy Bubik István miatt mentem el, hiszen nagyra tartottam színészként és dobosként is!

 

 

Botlábaim

Itt tomboltam vásárhelyi barátaimmal, akikkel együtt roptam botlábaimmal a táncot, sőt, az akkor felvett koncertlemezükön még az énekhangom is kihallatszik. No, nem nagy dicsőségemre! 🙂

 

 

Cipő és Zoli

A Republic Cipő által volt az, ami, majd Tóth Zoli gitárossal is egyre több dalt szerzett.

 

www.kultkocsma.hu

Alapítók:

CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI

Visnyei Ferenc/Visó

 

Elvonulós

Akkor kezdtem értékelni Cipő dalszövegeit, számait és a Republicot, amikor kicsit elvonulós időszakomban voltam és megragadtak.

Hazataláltam

Egyfajta utazásban lehetett részem, egy fura, de érdekes világba, Cipő világába, ahol hazataláltam.

Odatette

BOROS Csaba is odatette magát minden egyes taggal karöltve, régen és ma is!

Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:

youtube.com/@kultkocsmamumag2597

Lírai

Igazából akkor figyeltem fel rájuk még inkább, amikor meghallgattam szinte mindegyik lírai dalukat, amelyek kivétel nélkül igazi versként is megállták a helyüket.

Költészet Mestere

Így számomra Cipő vitathatatlanul a Költészet Mestere is volt.

 

 

Bródy

Bródy János is elismerően beszélt róla, teszettek neki a költeményei.

 

 

“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”

 

Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!

 

“Kortyolj belénk!”

 

 

Marica grófnő a Szegedi Nemzeti Színházban

 

 

 

Díj

Ha jól tudom, középiskolás korában még díjat is nyert verseivel.

Kétkedés

Őszintén szólva: nem gondoltam, hogy Bódi László után fennmarad a zenekar, így kétkedve fogadtam, álltam hozzá Csabáékhoz.

Óriási

Izgultam értük, de magunkért is, hiszen az, hogy ott lehettünk a jubileumi bulijukon, egy óriási élménydömpinget jelentett Beninek és nekem, ugyanis tudósíthattunk erről a nagyon fontos eseményről, így “dokumentáltunk” az utókornak.

Sajtók

Alig tudok sajtóról, akik ott lettek volna, de három megjelent, minket is beleszámolva!

“galaktikus hangutazás”

Benivel próbálom kicsit idehozni neked azokat a pillanatokat, amiket átéltünk, kaptunk a “galaktikus hangutazás” alatt.

 

 

Múlt

Igen, ez tényleg az volt! Szárnyaltunk gondolatokban, érzésekben, szavakkal, zenével, amelyek révén megelevenedett a múlt.

Ma is sikeres

Bepillanthattunk egy kicsit a Republic mai világába, amely immár közel 12 éve Cipő nélkül is töretlenül teszi a dolgát, méghozzá sikeresen.
Kezdjük végre már a lényeggel!

4 S STREET

Ami nagyon meglepett minket, de örültünk, hogy a 4 S STREET gyergyószentmiklósi együttes lépett fel előzenekarként.
Ami nagyon meglepett minket, de örültünk, hogy a 4 S STREET gyergyószentmiklósi együttes lépett fel előzenekarként.
4 S STREET az MVM DOME színpadán, a Republic együttes vendégzenekara/Nem szálltak el a sikertől, pedig egyre népszerűbbek nemcsak a fiatal, hanem a közép – és idősebb generáció körében is/FOTÓ: BENI

 

Három

Eddig három albumuk jelent meg.

A csapat

Alin Nicuta (ének, akusztikus gitár), Mihály Csaba (billentyű), Fülöp Loránd (gitár), Szabó László (basszusgitár) és Pál Andor (dobok) alkotják a csapatot.

 

Beszélgetés Fülöp Loránddal, a 4S Street együttes gitárosával – Sikerük titka a hitelességben és az őszinteségben rejlik

 

 

Alin 

Nem maradt el az énekessel, Alinnal való találkozás sem, amely hatalmas öleléssel végződött, hiszen annyira megörültünk egymásnak.

 

4 S STREETAmi nagyon meglepett minket, de örültünk, hogy a 4 S STREET gyergyószentmiklósi együttes lépett fel előzenekarként.
Nem szálltak el a sikertől, pedig egyre népszerűbbek nemcsak a fiatal, hanem a közép – és idősebb generáció körében is/FOTÓ: BENI

 

 

Odaadta

A csupaszív, rendkívül tehetséges énekes-gitáros-dalszerző mit sem változott az utóbbi időben, odaadta a szívét-lelkét most is, nem csupán zenéléskor.

 

Szeretjük

A többi tagot is személy szerint ismerem Benivel együtt, sőt tiszteljük és szeretjük őket és dalaikat.

 

 

Honnan jöttél és hova mész

Emberi

Még szerethetőbbekké váltak számunkra, mivel a mai napig megőrizték emberi mivoltjukat.

Egy régebbi buli előtt, az Aréna Gardenben/Balról jobbra: Szabó László basszusgitár, Alin Nicuta énekes-szövegíró, akusztikus gitár, Visnyei Ferenc/Visó megilletődötten, Csala Sándor Benjámin/Beni úgyszintén, mellette Fülöp Lori szólógitár, Mihály Csaba zeneszerző, billentyűs és Pál Andor dobok

 

Díjak

Megérdemelten zsebelnek be egyre több díjat.

 

Népszerűbbek

Nem szálltak el a sikertől, pedig egyre népszerűbbek nemcsak a fiatal, hanem a közép – és idősebb generáció körében is.

 

Gyergyói mese és néhány fényes gomb is befigyelt

 

 

Szaxofon

Mihály Csaba megmutatta, hogy a szíxofonhoz is ért.

 

Népzenei 

A srácok popos-dallamos-táncos dalaikat népzenei motívumokkal is színesítették.

 

4 S STREETAmi nagyon meglepett minket, de örültünk, hogy a 4 S STREET gyergyószentmiklósi együttes lépett fel előzenekarként.
Mihály Csaba billentyűs és Szabó László basszusgitáros a 4 S STREET-ből/FOTÓ: BENI

Mesélek a bornak

Természetesen a Mesélek a bornak című lírai dalukkal elhoztak egy érzelemgazdag világot és értékes mondanivalójával meglepték a hallgatóságot. Azokat is, akik még nem ismerték ezt a dalt és a gyergyói csapatot.

 

 

 

Republic rajongók

A Repubilc rajongók ezreit is felrázták Alinék és ropták a talpalávalót 50 percen keresztül.

 

 

 

 

Hasonlóság

Nagyon jól tették BOROS Csabáék, hogy őket válaszották előzenekarként, hiszen van némi hasonlóság a zenei ízlésviláguk között.

 

FÉNYES UTAKON

A FÉNYES UTAKON c. dal gurult, szépen, lassan. Zenekar még sehol, de erősen hallatszik a zene, majd erősödik, kiegészül a vége felé Borosékkal. A színpadképen animáció, amelyen egy Lány szívet tart a kezében.

 

Benivel próbálom kicsit idehozni neked azokat a pillanatokat, amiket átéltünk, kaptunk a "galaktikus hangutazás" alatt.
Elkezdődött a “galaktikus hangutazás”/FOTÓ: BENI

 

Átlényegültünk

Egészen más érzések, gondolatok jöttek elő többünkben – mint anno’, amikor még élt, de ez nem is csoda -, amelyek révén szinte átlényegültünk, mintha valóban ott lett volna velünk, egészen a koncert végéig.

 

 

 

Még ütősebben

Ez az opusz viszont mindig helyet talált a szívemben, csak most még ütősebben.

Nem hiszem…

Nem hiszem, hogy egyedül voltam ezzel!

Kihallottunk

Amit ebben a dalban kihallottunk, azt senki sem vette közömbösen.
“Árva szívem annyira fáj,
Éget a bánat, mosd el szél, zivatar
Őrizz engem ezen a világon.
Fényes utakon engedj szabadon járnom!
Engedj szabadon járnom!
Engedj szabadon, szabadon járnom…”

 

Beköszönések

Boros Csaba állandó beköszönéseit sem lehetett figyelmen kívül hagyni. 🙂

 

 

MVM DOME - Republic35 - "Egyszer én is hazatalálok..."
Boros Csaba beköszönései: DRÁGÁIM!”/FOTÓ: BENI

“Drágáim!”

A “Drágáim!” megszólításait legalább százszor lehetett hallani az est során, de láthatóan jól estek mindenkinek.

 

 

Köszönet a rajongóknak

Megköszönte a rajongóknak, hogy kitartottak mellettük eddig, hiszen nélkülük nem lennének, nem tartanának ott, ahol vannak.

Hatalmukba… 

Nem mindegyik dalról írok, hiszen lehetetlenség lenne kivesézni mindet, csak azokról, amelyek a rajongókat és minket is a hatalmukba kerítettek.

 

 

 

 

16 tonna

Jó, húzós-táncolós nóta a 16 tonna, így ezzel kissé megpörgették a hangulatot a fiúk, hogy ne lankadjon senki sem!

“Az égbe visz…”

Micsoda költői kép: “Az égbe visz ez a lépcső/innen más út, ki nem vezet…”

 

ODAVISZ A SZÉL

Boros Csaba írta az ODAVISZ A SZÉL című dalt, amellyel még inkább beizzították a tüzet a Republic tagjai.

 

Őslénykiállítás nyílt a fővárosi állatkert Biodómjában

 

 

Hittünk

Tényleg igazak lehetnek az álmok? Mi hittünk is bennük a jubileumi buli végéig.

Könnyek helyett

Természetesen a Könnyek helyett című dal is megszólalt, nagy átéléssel hallgattuk:

“Aki egyszer idejött, aki a Földre költözött/Menekül/
Aki volt már csodaszép, aki érezte a fényt/Menekül.”

 

Ezt a földet választottam
Nem lehetett könnyek nélkül végighallgatni, nézni ezt a csodás remekművet, hiszen elárasztott a szerelem, a hazaszeretet fennköltség érzése/FOTÓ: BENI

 

Ezt a földet választottam

Ezt a földet választottam
Ezt a napot úgy akartam
Ide hívott az élet, itt ér utol a végzet
Ezt a földet választottam
Ezt a napot úgy akartam
Minden álmot, minden képet
Minden arcot, minden szépet
Jaj

Megátkoz, megéget és fejbe vág
Néha szeret és néha bánt

Ezt a földet választottam
Ezt a napot úgy akartam
Bölcsőm is volt, sírom is lesz
Az élet csak egy szép ígéret
Ezt a földet választottam
Ezt a Napot úgy akartam
Minden álmot, minden képet
Minden hangot, minden szépet
Jaj

Megátkoz, megéget és fejbevág
Néha szeret és néha bánt
Lehetne szebb, lehetne jobb
De álmodni csak itt tudok

Ezt a földet választottam
Ezt a Napot úgy akartam
Ide hívott az élet, itt ér utol a végzet
Ezt a földet választottam
Ezt a Napot úgy akartam
Minden álmot, minden képet
Minden arcot, minden szépet

 

 

Remekmű

Nem lehetett könnyek nélkül végighallgatni, nézni ezt a csodás remekművet, hiszen elárasztott a szerelem, a hazaszeretet és a fennköltség érzése. Nem vitás, hogy a hazában maradás (rémes) képe, de a remény és a végzet foszlányokban, de egyszerre jelentek meg ebben a gyönyörű dalban. Gulyás Feri hegedűje is sírt, sokunkkal együtt!

Megy a gomba

Jókor jött a Megy a gomba… 🙂 kacagva fogadtuk és néztünk egymásra Benivel az első sorokat hallgatva.

 

 

Dúdoltuk

“Jön a süti/Jön a finomság/Jön a bomba/Jön a mennyország…” Ezt a dalt ugyan nem ismertük, de valamiért ösztönösen dúdoltuk.

THE FLOWING FLOW OF LOVE

 

 

Ki tudja?

Miért is? Ki tudja? Azt viszont igen, hogy ez tetszett azoknak is, akik nem ismerték még!

Rajzoljunk álmokat

A Rajzoljunk álmokat egy kedves, szerelmes dal Wéber Ferenctől és Boros Csabától.

 

 

Üzenet

Olyan üzenete is van, hogy ébredjünk fel végre az álmainkból, valósítsuk is meg azokat!

 

Zsenialitás

Hű, ez is mekkora költői zsenialítás:

“Fejemre hajlik néha a lassú csend.
Az idő táncol rajtam semmiért.
Egy képzelt álom ki tudja mennyit ér?
Mint üres parton várni valamiért…”

 

 

 

 

Berlini lányok

Nahát, a “Szőke lány, meleg a nyár/Randira indul a tó partján/Kilencszáznyolcvan, egy badacsonyi tábor/Helga és Sándor egymásra talál.” – igazán profi alkotás, nem maradt érzéketlen a közönség. Nagyon díjazta.

 

Humor

Kaptunk a humorból alaposan, de a nyolcvanas évek hangulatából is egy kicsit.

 

 

Arcok

Pál Balázs rendező, animátor, operatőr, figuratervező elképesztő arcokat produkált a videóklipben.

 

Pörgős

Jó kis pörgős dallal ajándékoztak meg Csabáék! Köszi!

 

Vendégek 

Örvendeztem Benivel, hogy a meghívott vendégek között volt Péter Szabó Szilvi, mint sokan mások is: Tibusz, Tátrai Tibi, “Bocsi”, Bocskor Gábor, a “rádiózás fenegyereke” Gulyás Feri, a “hangszerek mestere” és “Madár” is.

 

 

Péter Szabó Szilvi

Hatalmas ováció fogadta a színpadon Péter Szabó Szilviát, az “ÉJ KIRÁLYNŐJÉT”, az egyik kedvencemet, aki a mai napig elbűvöl népies, tiszta hangja mellett a bájával, szépségével!

 

 

Közösen

Amúgy nem gondoltam, hogy oda-vissza megy majd a dolog, mármint Szilvi Republic dalt, míg Csabáék NOX-os dalt adnak elő közösen.

 

 

 

Erdő közepében

“Sötét kapuk, magas házak/Fényes udvarok/Nyíljatok meg lábam előtt/Ha arra indulok/Erdő közepében járok/Egyszer majd rád találok/Csillagom vezess/Én utánad megyek/” – szólalt meg Szilvi és Csaba által ez a népies ihletési gyönyörű dal.

 

Bálint és a basszusgitár

Csaba fia, Bálint ragadta meg e duett alatt a basszusgitárt és jól is kezelte azt!

 

Beleborzongtam

Mit is írhatnék? Őszintén beleborzongtam Szilvi és Csaba hangjába.

 

 

Könnybe lábadt

Könnybe lábadt a szemem ezen a gazdag érzelemmel átszőtt számon (is!).

 

Mit is írhatnék? Őszintén beleborzongtam Szilvi és Csaba hangjába.
Hatalmas ováció fogadta a színpadon Péter Szabó Szilviát, az “ÉJ KIRÁLYNŐJÉT”/FOTÓ: BENI

Egy emberként

A fények is többször daloltak a közönség mobiljaiból…  áradtak szerteszét… az arcunkba… és hallottuk, hogy többen is énekeltek halkan, de egy emberként.

 

MVM DOME - Republic35 - "Egyszer én is hazatalálok..."
A fények is többször daloltak a közönség mobiljaiból…  /FOTÓ: BENI

 

Idilli

A színpadkép idilli… 🙂 Csaba mindig odabújt Szilvihez, nagyon gyengéden és tisztelettel bánt vele, amit talán sokan meg is irigyeltek. Jó, leginkább én voltam kicsit irígy! 🙂

 

 

A szerelem tüze

Az Örömvölgy (2006-os) lemezről a SZERETEM című hangzott el, amit Harmath Szabolcs komponált, míg szövegét Valla Attila írta. A szerelem tüze most nagyot lobbant e szám hallatán, felforrosította a közönséget is. 🙂 Meglepett, ahogyan Csaba énekelt Szilvivel. Igazán hitelesen, szépen szóltak együtt.

Két óriás fiatal

A hátam mögött két óriás fiatal is dúdolta ezt a dalt és persze a pörgőseket is.

 

 

“Korabeli”

Beni még meg is jegyezte odaérkezésünk előtt, hogy meglesi, mennyi “korabeli” (20-25 év) néző lesz majd.

 

Annyian

Annyian voltak, hogy nem láttunk az orrunkig sem, de az biztos, hogy nem ők alkották a többséget.

 

Megörültem

Azért én annyira megörültem, hogy vannak fiatalok, akikhez eljut a Republic régi és mai üzenete is.

 

Kurjongatások

A csikósok, a gulyások igazán hatalmas sikerrel robbant be a színpadon. Nagy kurjongatások, őrjöngések tették emlékezetessé ezt a dalt, igazi bomba volt Gulyás Feri jóvoltából is.

 

Republic Tánckar

Imádom a néptáncot, így örömmel néztem, ahogyan táncoltak a fiatalok. Csaba elnevezte őket Rebuplic Tánckarnak.

 

Jól ropták

A táncban is mennyi érzelem, gondolat fejeződik ki és bizony a profik ezt jól ropták.

 

Harsogtam

A (nép)dalt pedig ismerem és szeretem énekelni, így most is harsogtam “néhány” rajongóval! 🙂

 

Tapogatok

“A csikósok, a gulyások bő gatyában járnak/Azok élik világukat, akik ketten hálnak/Lám én szegény szolgalegény, csak egyedül hálok/Akármerre tapogatok csak falat találok…”

Érzelmi cunami

Az egyik számomra legszebb dal is elindított egy érzelmi cunamit bennem, Beniben és persze a közönségben. A  Szeretni valakit valamiért című dalban folyamatosan jelen volt Kedvesem, Cipő és persze minden és mindenki! Komolyan! Nagy volt!

“Hosszú az út míg a kezem a kezedhez ér
Szeretni valakit valamiért
Ne tudja senki, ne értse senki, hogy m’ért
Szeretni valakit valamiért
Ezer életen és ezer bajon át
Szeretni valakit valamiért
Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj
Szeretni valakit valamiért

Fenn az ég s lenn a Föld
Álmodunk s felébredünk
Minden út körbe fut
Béke van, felejts el minden
háborút…”

 

 

 

Költészet és zene

A Ha itt lennél velem is egy óriási alkotás, csupa költészet és zene!

Kellemes

Kellemes élmény volt ezt is újrahallgatni, a mostani Republic együttestől.

Nem maradhatott el a repertoárból Bródy Micimackója sem

 

67-es út

Az utolsó opuszról, mert az! Egyfajta OPUSZ. Nagy kedvencem tőlük. Tényleg odatették magukat a fiúk, mármint a FIÚK, CIPŐVEL, EGYÜTT!

Szívemben landolt

Most azért ennyi nem elég! Nem lehet csak ennyivel elintézni, hiszen ez az a DAL, amelyik mindig a szívemben landolt, a füleim mellett.

 

FINOM REZONANCIA

Különösen most, amikor halljuk ugyan, hogy énekel CIPŐ, de már nem látjuk, nem láthatjuk, csak érezhetjüka decibelekben, érzésekben a finom rezonanciát és hat, HAT a Lelkünknek gyógyír-muzsika!

 

 

Belevésődött

Biztos vagyok abban, hogy belevésődött minden pórusunkba, minden rezdülésünkbe ez a velejéig őszinte, tiszta dal.— Úgy születhetett meg, hogy meg is élte Cipő azt, amit dalba foglalt.

 

Gyöngyszem

Nagyszerű gyöngyszem ez a zenei világnak és nekünk, akik hallgatjuk!

 

A szerelem útja

A 67-es út tehát rólam is szól, meg rólad, meg mindenkiről, aki a szerelem útját járta, járja!

“Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem!
Merre jár, hol lehet most a kedvesem?
Veszélyes út, amin jársz, veszélyes út, amin járok.
Egyszer te is hazatalálsz, egyszer én is hazatalálok.”

 

 

Vigyük tovább

Amit viszont szerettem volna meghallgatni, az a Vigyük tovább című BOROS CSABA által írt dal.

 

 

Hát fájjon…

“Hát fájjon, ami a fáj, égjen, ami ég!
Olvadjon a szívünkben a jég,
Jöjjön, ami jön, a múltat köszönöm,
Vigyük tovább!” 

 

 

 

 

Hallgasd meg!

Ajánlom, hogy hallgasd meg, ha eddig nem tetted!

 

Fáj és éget…

Ez a dal Cipőnek állít emléket, így tényleg fáj és éget… itt, belül, de mennünk kell tovább!

 

 

 

Megbénulunk

Tudjuk, hogy nem szabad bezárni magunkat sehova sem, hiszen ha a régi emlékek rabul ejtenek, akkor megbénulunk, nem működik az életünk.

 

Lépjünk és Vigyük tovább!

 

 

A jelenlegi tagok:

  • Nagy László Attila – dob.
  • Patai Tamás – gitár, vokál.
  • Boros Csaba – basszusgitár, ének, frontember
  • Halász Gábor – gitár, vokál.

 

 

Jövés-menés

Nagy jövés-menés volt tehát a színpadon, hiszen sok vendéget hívtak meg erre a nagy koncertre Csabék.

 

 

 

 

Állandó vendégzenészek

Az állandó vendégzenészek között Weisz „Kicsi” Lászlót (akusztikus gitár), Veér Bertalant (hegedű, zongora) és Boros Péter „Pöpit” – Boros Csaba öccsét – (ütőhangszerek) köszönthettük!

Gulyás Ferenc

Említettem korábban, hogy Gulyás Ferenc is megjelent a Noxból.

 

Multihangszeres 

A profi, multihangszeres zenész citerán, furulyán, de tekerőlanton is elképesztő profizmussal muzsikált.

Tátrai

Nem tagadom: Tátrai Tibuszt a világ egyik legnagyobb gitárosának tartom és bizony a Repül a bálnában hozta is a formáját, akkorát szólózott, hogy elállt nekem is a lélegzetem. Ahogyan jött, úgy is távozott: gyorsan.

Szusszantak

A nagy bálnázás után volt egy kis szünet, szusszantak a fiúk.

Tibusz után bárkinek is fellépni, nem kis dolog lehetett.
Nem tagadom: Tátrai Tibuszt a világ egyik legnagyobb gitárosának tartom/FOTÓ: BENI

 

 

“Bocsi”

Tibusz után bárkinek fellépni, nem kis dolog lehetett. “Bocsi”, Bocskor Gábor már párszor előadott dalt a vendéglátók koncertjein, amikor meghívták, így most is.

 

Más szín

Nem akárhogyan énekelt és gitározott a “rádiós”. Egészen más színt vitt ebbe az estbe.

Felszánottta 

A deszkákat majdnem felszántotta a világbajnok boxoló, Erdei Zsolt, “Madár” is. 🙂

 

 

“KO-s”

Egykori bevonulási dalává vált a “Szállj el, kismadár”, na ennek a dalnak kb. a közepén bukkant fel, öklözve, mutogatva egykori “KO-s” mozdulatait.

Bocitánc

Ami még említésre méltó: a Só és cukor kell című dalhoz készült klip elképesztő viccesre sikerült!

 

Ez a felvétel nem a 35. jubileumi bulin készült, hanem tavaly, a Barba Negrában! 

 

Majdnem mindent vitt!

A dal, a szöveg és a háttérben lévő állatkák felvidítottak minket! Annyira ütősre sikerült, hogy ez majdnem mindent vitt!

Gratula!

Ami tény: hatalmas szervezést, kivitelezést igényelt ez az emlékekekt is felidéző szuperkoncert, méghozzá sok embertől! Zseniális show-t hoztak össze a fiúk, a rendezők, meg azok szintén, akik a háttérben voltak! Gratula, fiúk, lányok, gratula Németh Erika!

 

 

28 dal

28 dalt hoztak a srácok, méghozzá jó válogatást!

Az elhangzott dalok sorrendben:

Fényes utakon / Zászlók a szélben / „16 tonna” fekete szén / Odavisz a szél / Ezt a földet választottam / Megy a gomba / Rajzoljunk álmokat / Könnyek helyett / Ki van a házban? / Gyere-Hopp!!! / Gyere közelebb, menekülj el / Berlini lányok / Erdő közepében / Szeretem / A csikósok, a gulyások… / Messzi földre vihetnél / Só és cukor / Micimackó / Szeretni valakit valamiért / Nagy László: Én fekszem itt… / Nagy kő zuhan / Kék és narancssárga / Ha itt lennél velem / Repül a bálna // Neked könnyű lehet / Csak a szívemen át / Jó reggelt kívánok / Szállj el, kismadár / A 67-es út

Jubileum

A jubileumi partit vidámság, önfeledtség, elmélyülés, szomorúság hatotta át, olykor egyszerre!

 

Ünneplés

Ünneplés hangosan, halkan, éneklés, tombolás táncolás jellemezte az egész estet.

MVM DOME - Republic35 - "Egyszer én is hazatalálok..."
A Republic a vendégekkel, zárókép

Meghatározzák

A múlt letagadhatatlanul ott kullog mindenki nyomában, nem lehet elmismásolni éveket, évtizedeket, elfelejteni élményeket, amelyek ráadásul meghatározzák a mindenkori jelent, és a jövőt is…

Külön élmény

AMI külön élményt jelentett a koncerten sokunknak

 

Csoda

Valami csoda történt, amikor megjelent Cipő az óriás kivetítőn.

 

Csak 3D-ben

Igaz, csak 3D-ben, pedig már szinte vártuk, hogy a valóságban is velünk legyen!

Csak a csend

Csak a csend beszélt egy ideig, a közönség soraiban még egy pisszentés sem hallatszott.

 

Elszavalta

Cipő elszavalta Nagy László: Én fekszem itt című versét.

 

Borzongás

Sokan voltunk, akiket kirázott a hideg, végig borzongás kerített hatalmába, hiszen bakancsos léptei, hangja, vékony, magas termete beterítették a teret… az idő és tér mintha megszűnt volna.

 

Villanásnyi

Ez a villanásnyi történet minden bizonnyal örökre bevésődik mindegyikünk emlékraktárába s ha kell, akkor elővesszük, mint a többit, ami rá emlékeztet.

 

Drága Barátom, aki most olvasod e sorokat!

Megmondom ki volt nekem Cipő!

Egy olyan művész, alkotó, zenész, énekes, aki nem élt vissza azokkal a képességeivel, amiket kapott-hozott magával, mint Lélek.

 

Inkább élt velük és fejlesztette is azokat. Tette a dolgát úgy, hogy megmaradt haláláig olyannak, mint amikor elkezdte: szerénynek, őszintének, hitelesnek, tiszta LÉLEKNEK!

 

 

 

 

Eszembe jut, amikor simára borotváltatta fejét, kisdobos nyakkendőt hordott, rojtos, szakadt farmerben, napszemüvegben zenélt, miközben minden koncertjén ott volt a halba zárt emberes zászló.

 

Nagy kő zuhant, amikor átrepült a szívén… képletesen, de sajnos a valóságban is. Micsoda szomorú érdekesség: mintha megérezte volna korábban a tragédiáját és az egyik dalában meg is énekelte.

 

Nem mellesleg, pont azon a napon, amikor rosszul lett Cipő, egy meteor csapódott be a földbe. (Oroszország, 2013 február 15.) Állítólag százévente fordul ez elő.

 

Ami letagadhatatlan és felbecsülhetetlen: hatalmas életművet hagyott maga után, ha jól tudom, akkor 240 megírt dalt jegyeznek.

 

Cipő, legyen békéd, nyugalmad, bárhol is jársz a Csillagok között!

 

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT NEKED ÉS MINDEN KEDVES REPUIBLIC TAGNAK és RAJONGÓNAK!

 

Amit meg tudok és bátran kijelenthetek – mert láttam, hallgattam Benivel együtt, hogy ugyan CIPŐ pótolhatatlan, de működik a Republic.

 

 

Igaz, most először lehettünk jelen a csodában, de nem hiszem, hogy utoljára! Boros Csabáék is minden egyes dallal eltalálják a szíveket, lelkeket!

 

 

Viszik tovább azt az örökséget, amit Cipő hagyott maga után és hozzátesznek MAGukból is egy nagyot!

 

 

 

 

A mai Republic tagjai nem hagyják lankadni, kihunyni a tüzet, amellyel a mai generációnak is tudnak értéket felmutatni.

 

Beni és a körülöttünk lévő fiatalok élő bizonyítékai ennek!

 

A remény, hogy egyre több ifjú lélek is keres menedéket a mostani Republic zenéjében és Cipő hagyatékában, nem álom, hanem valóság lesz!

 

“Egyszer én is hazatalálok!”

Hála, hogy ott lehettünk és tudjuk, hogy nemcsak dúdoljuk ezt a fiatalabb generációval együtt: “Egyszer én is hazatalálok!”

 

 

Lelkünkben is sokáig él, rezonál

Hisszük, hogy a fülünk mellett a Lelkünkben is sokáig él, rezonál az a hangforrás-áradat, amit kaptunk e családias hangulatú koncert alatt!

 

MVM DOME - Republic35 - "Egyszer én is hazatalálok..."
BENI és Visó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét