Kezdőlap Film- és színházművészet Halász Judit: Minden felnőtt volt egyszer gyerek

Halász Judit: Minden felnőtt volt egyszer gyerek

162
0

A Pál utcai fiúk egyik előadását látva döntötte el, hogy színész lesz. A Vígszínházat pedig, amelynek kezdetektől társulati tagja, hatvan év után is az egyik legizgalmasabb helynek tartja. Télen majdnem minden hétvégén koncertezik, úgy gondolja, ez tartja életben – derül ki abból az interjúból, amelyet Halász Judittal készített a Petőfi Kulturális Ügynökség.

 

 

Halász Judit: Minden felnőtt volt egyszer gyerek
Halász Judit a Vígszínházról: Hatvan éve oda járok minden nap, mégis az a legizgalmasabb hely/Forrás: Petőfi Kulturális Ügynökség

 

 

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-énekesnő a PKÜ Hajógyár Youtube-csatornáján gyermekkoráról, édesapja második világháborús emlékeiről, a színházhoz, a költészethez és a zenéhez fűződő viszonyáról is mesél.

Csiribiri

Akkoriban alakult az Illés, nekem pedig nagyon tetszettek a szövegeik és a dalaik. Jóban lettünk a srácokkal, több televíziós műsorban is találkoztunk. Mindig mondtam nekik, hogy csináljatok nekem is egy dalt, de eszük ágában nem volt. Egyszer aztán Bródy megunta, és azt mondta, hogy na jó!” – emlékszik vissza Csiribiri című, legendássá vált dalának születésére Halász Judit.

 

A 30 éves Söndörgő a Dürer Kertben ünnepel áprilisban

 

Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:

youtube.com/@kultkocsmamumag2597

Bródy János

Hozzátette:: Bródy János találomra emelt le a polcról egy kötetet, amely Weöres Sándor versénél nyílt ki.

 

 

 

Költészet és zene

A PKÜ Hajógyár Youtube-csatorna Életút című interjúsorozatának legújabb részéből kiderül: a költészet és a zene mindig is fontos szerepet játszott a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő életében.

 

Orosz dal

Sőt a családi történetek szerint édesapja is egy orosz dalnak köszönheti, hogy épségben hazatért a Don-kanyarból.

 

 

 

 

 

Dimash elérhetőségei

Linkek:

 

 

 

 

 

 

 

www.kultkocsma.hu

Alapítók:

CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI

Visnyei Ferenc/Visó

 

Carson: “Mindegyikőnknek van bőröndje…” – belenéztünk a Carson Comáéba, de Hegedűs Józsiéba is

 

Világháború

A család több férfitagja harcolt a második világháborúban, édesapja sokat mesélt az ott átélt eseményekről.

 

 

Mi is megyünk!

MVM Dome: Republic35 – Különleges koncert február elsején

 

Felderítő

Legemlékezetesebb története szerint egyik éjszaka felderítőként küldték előre.

 

DIMASH and her songs – Let’s vibrate TOGETHER!

 

 

“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”

 

Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!

 

“Kortyolj belénk!”

 

 

Hull a szilva…

Gyaloglás közben a Hull a szilva a fáról című népdalt dúdolta, amikor azonban orosz embereket vett észre, átváltott az egyetlen orosz dalra, amit ismert, így nem keltett feltűnést, senki sem jött rá, hogy magyar katona.

 

 

Katyusa

„Ezért nálunk himnusz lett a Katyusa, mert az tartotta életben az apámat”meséli a színésznő.

 

THE FLOWING FLOW OF LOVE

 

 

A lovaglástól a színházig

 

Halász Judit József Attila Mama című versével és egy iskolai előadással kötelezte el magát a költészet mellett – miután tanítónője felfigyelt a tehetségére, az iskolai ünnepségek állandó szereplőjévé vált.

 

 

Pál utcai fiúk

A  színészi pálya gondolatával azonban csak később, A Pál utcai fiúk egyik előadását látva kezdett kacérkodni.

 

Gyergyói mese és néhány fényes gomb is befigyelt

 

Kivilágosodott

„Valahogy kivilágosodott bennem, hogy te jó ég, ez egy foglalkozás? És akkor azt mondtam: megvan, hogy mi leszek. Ha ez egy foglalkozás, akkor én színész leszek!” – mondja nevetve.

 

Déryné Társulat: Tamási Áron Csalóka szivárvány

 

Sportágak

Tizenévesként vonzották a különféle sportágak, végül néhány gimnáziumi osztálytársával együtt a Honvédnál lovagolni kezdett – bekerült az ország ifjúsági válogatottjába, kijutott az ifjúsági Európa-bajnokságra is, ám a színészetről ekkor sem tett le.

 

Barangoló Drámaírói Műhely – Ösztöndíj és mentorprogram

 

 

Várkonyi Zoltán

1964-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, nem sokkal később pedig már a Vígszínházban játszott, ahová a teátrumot akkor vezető Várkonyi Zoltán hívta.

 

Hatvan éve

„Hatvan éve oda járok minden nap, mégis az a legizgalmasabb hely, mert soha nem tudja az ember, hogy ki vetődik oda a régi ismerősök és az új barátok közül” – mondja.

 

 

 

Csiribiri, Bóbita, Sehallselát Dömötör

 

Zene

A színház mellett a zene is egyre fontosabb szerepet kapott az életében, az 1979-ben megjelent Csiribiri hatalmas siker lett.

 

 

 

 

Gyerekek

„A fiam akkor volt kezdő óvodás. Amikor kivittem a játszóttérre, hallottam, hogy a gyerekek éneklik, hogy Csiribiri csiribiri zabszalma. Ennek nagyon örültem, a második lemezt pedig már gyerekeknek csináltuk” – emlékszik vissza.

 

Generációk

Generációk nőttek fel a Sehallselát Dömötörön, a Bóbitán vagy a Zengő ABC-n.

 

Gyergyói mese és néhány fényes gomb is befigyelt

 

 

Megszerettetni

„Arra gondoltam, hogy megpróbálom megszerettetni a gyerekekkel a magyar verseket, mert a költészet a magyar irodalom legszebb része– emeli ki.

 

 

Halhatatlanok Társulata

A Halhatatlanok Társulatának tagja a mai napig rengeteget dolgozik.

 

Fezen: Kerry King, a Mastodon, az Apocalyptica és az Epica is

Szabad óra…

„Sok dolgom van – több, mint huszonéves koromban. Szabadnapom, sőt szabad órám sincs. Nyáron nem vállalok semmit, mert a téli hónapokban – talán januárt kivéve – jóformán minden hétvégén koncertezem, mindig megyünk valahová. Ezek a hétvégi koncertek fárasztóak, de ha az ember belegondol, ezek tartanak életben” – teszi hozzá.

 

 

 

Életút sorozat

Az Életút sorozat előző részeiben többek között Falusi Mariann énekes, Szikora Róbert, az R-GO frontembere, valamint Kalapács József rockénekes életét és pályáját ismerhették meg a nézők.

 

THE FLOWING FLOW OF LOVE

 

 

Sena Dagadu

A következő részben pedig Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője enged bepillantást az életébe.

 

SALT.HU/Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét