Különleges helyszín adott otthont a Déryné Társulat ősbemutatójának. Szeptember 27-én a Soproni Egyetem Erdészeti Múzeumában, az Esterházy-palotában tartották az ’Álmaimban Déryné’ című előadás premierjét. Joseph Haydn után ezúttal Déryné vendégeskedett a történelmi falak között.
Kis Domonkos Márk
A Lukácsy György forgatókönyvíró, filmesztéta által jegyzett ’Álmaimban Déryné’ című színjátékot a Jászai Mari-díjas Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója állította színpadra.
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Készítők
Az előadás dramaturgja Sényi Fanni, a jelmezek Árva Nóra nevéhez köthetőek, a zeneszerző Kerülő Gábor.
Díszletek megálodója: Tóth Károly
A díszleteket az elmúlt évben a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Tóth Kázmér, az Erdészeti Múzeum igazgatója álmodta meg.
Éjszaka az edő közepén
Egy színházi társulat éjszaka az erdő közepén találja magát.
Szerelemkert címmel új bemutatóra készül a Duna Művészegyüttes
Dimash elérhetőségei
Linkek:
Virrasztás
Egyik társuk kívánságára érkeztek az erdőbe, de senki sem érti, miért éppen ott kell virrasztaniuk.
Digitálisan felújítva látható a mozikban a Tizedes meg a többiek
www.kultkocsma.hu
Alapítók:
CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI
Visnyei Ferenc/Visó
Szertartások – Konflktusok
A szertartások közben kibontakoznak a konfliktusok, és a különös helyzet a krízisben lévő társulatot szembenézésre kényszeríti.
Kötés
Egyre hidegebb van, az erdő egyre sötétebb, és úgy tűnik, a társulat végleg feloszlik. Hiszen mi köti még őket egymáshoz?
A hajnal
Egy biztos: a hajnal meghozza a választ.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“Kortyolj belénk!”
Emberi esendőség
A történet a színházról, életről-halálról, a sötétben lappangó konfliktusokról, a társulati lét mindennapjairól, és nem mindennapi titkairól, évszázados értékekről, és a soha nem változó emberi esendőségről szól.
Déryné: Tarpai Viktória
Déryné szerepében a Jászai Mari-díjas Tarpai Viktóriát láthatja a közönség.
Kaszás Mihály
A társulat vezetőjét Kaszás Mihály alakítja.
Színművészek
A színművészeket pedig Erdélyi Timea, Gulyás Gabriella, Losonczi Kata, Janka Barnabás, valamint Kárpáti Barnabás formálja meg.
Közös munka
„Külön öröm, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem után a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel is elindult az együttműködés, bízom benne, hogy a jövőben is folytatódhat a közös munka az egyetem és a Déryné Program között.” – hangzott el a premiert követően Kis Domonkos Márktól.
Esterházy Palota
A szeptember 27-i ősbemutatót követően a produkció másnap is látható volt az Esterházy Palotában.
Történelmi falak
A történelmi falak övezte fedett udvaron már számos sikeres darabot láthatott a közönség a Déryné Program jóvoltából.
Barokk
A kiemelt műemlékvédelem alatt álló, kora barokk stílusban épült ház számos középkori részletet rejt.
Joseph Haydn
Több ismert személyiség is vendégeskedett e falak között, köztük a kiváló zeneszerző, Joseph Haydn.
Déryné Széppataki Róza
Szeptember utolsó hétvégéjén a magyar nyelvű színjátszás hősi alakja, Déryné Széppataki Róza szelleme elevenedett meg különleges utazásra csábítva a nézőt.
Színház mindenkinek!
Kiemelt -és nyitókép: Tuszinger Károly