A Duna Művészegyüttes október 3-án mutatja be új előadását Szerelemkert címmel a Nemzeti Táncszínházban. A produkció válogatást nyújt neves koreográfusok rég nem látott, szerelemhez kapcsolódó műveiből, kiegészülve az együttes repertoárján lévő koreográfiákkal.
Izgalmas látványvilág
Az együttes művészeti vezetője, Juhász Zsolt által megálmodott válogatásból a rendezésnek és az izgalmas látványvilágnak köszönhetően egy új, önálló előadás valósul meg.
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Dimash elérhetőségei
Linkek:
Digitálisan felújítva látható a mozikban a Tizedes meg a többiek
Tánchoz fűződő szeretet
A produkcióban megjelenő koreográfiák amellett, hogy a szerelem különböző formáiról és megéléseiről szólnak, az előadóknak és az alkotóknak a tánchoz fűződő szeretetét, a művészi elkötelezettségét, a magyar néptánc és a színpadi néptáncművészet iránti tiszteletét tükrözik.
Szerelem, Botoló és Carmina Burana
Az előadásban látható koreográfiák között szerepel Kiss Ferenc és Mosóczi István Szerelem című műve, Ifj. Csoóri Sándor és Szigeti Károly Botoló, valamint Carl Orff és Kricskovics Antal Carmina Burana című alkotása.
www.kultkocsma.hu
Alapítók:
CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI
Visnyei Ferenc/Visó
Bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színház 2024/25-ös évadjára
Just for you, Tavasz, tavasz és Kézfogó
Emellett Pál Lajos és Juhász Zsolt Fehér pár, Kiss Ferenc és Mucsi János Amazonok, Kiss Ferenc és Foltin Jolán Kalitka, Vajda János és Györgyfalvay Katalin Just for you, Kiss Ferenc és Juhász Zsolt Tavasz, tavasz című darabja, valamint Lajkó Félix és Juhász Zsolt Kézfogó című koreográfiája is színpadra kerül.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“Kortyolj belénk!”
Fekete Borbála
A produkcióban közreműködik a Junior Prima díjas Fekete Borbála népdalénekes.
MTI