Tizenhat év szünet után készített új lemezt a KFT zenekar. A Még mit nem című hatszámos anyag (EP) pénteken jelenik meg az online felületeken.
Covid idején
“A történet 2020 decemberére nyúlik vissza, amikor a Covid idején tartott online zenekari megbeszélésen felvetettem, hogy megint írjunk új számokat, és a többiek ezt lelkesen fogadták. A következő évben jó sok dalötlet érkezett Dránitól (Bornai Tibor) és Nátitól (Laár András), illetve én is írtam néhányat” – idézte fel Márton András, a KFT vezetője, dobosa az MTI-nek.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“Kortyolj belénk!”
Kreatív energia
Mint elmondta, akkoriban érezte úgy, hogy eljött a megfelelő pillanat és kellő a lendület, a kreatív energia az új dalokhoz.
Fiókból előkerült
Volt, aki egy ideje fiókban lévő dolgát dobta be a közösbe, de a számok többsége akkor íródott.
Szűrő – Hat dal maradt
A következő évben húsznál több dal ment át a zenekar szűrőjén, végül hat felvétele mellett döntöttek.
Marcsi, the beautician: “…To gather the tiny pieces of the soul together…”
Dinamizmus és líraiság
“Fontos szempont volt, hogy különböző típusú dalok szülessenek, dinamikusabbak és líraiak egyaránt”.
Házi stúdiózás
A házi stúdiózás után a végső, közös felvételek a Pannónia Stúdióban zajlottak.
Munkálatok
A hangmérnök Mohai György, míg a zenei producer és a keverés felelőse Háry Péter volt, aki a legutóbbi KFT-lemezen, a 2008-as A bábu visszavág címűn is dolgozott a csapattal.
Te vagy az, aki kell
Az új dalok közül először a Te vagy az, aki kell címűt, Bornai Tibor számát játszották el két évvel ezelőtt a Barba Negrában tartott koncerten.
Az új anyag előfutára
Az azóta az élő műsor szerves részévé vált dal stúdióváltozata az új anyag előfutáraként idén március végén jelent meg.
Új szövegeik visszautalnak a régi daljaikra
“A most megjelenő hat dal közül három Bornai-, kettő Laár-dal, egy pedig az én szerzeményem. A Te vagy az, aki kell érdekessége, hogy korábbi népszerű KFT-dalok, például a Balatoni nyár, az Elizabet, a Fantasztikus lány vagy a Száll egy pofon a szélben szövegére utal vissza” – emelte ki Márton András.
www.kultkocsma.hu
Alapítók:
CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI
Visnyei Ferenc/Visó
Hamisíthatatlanul KFT
A dalok hamisítatlan KFT-hangzásúak, miközben a zene a szerzők karaktereit tükrözi.
Crimson: Epitaph – “… but I’m afraid there will be tears tomorrow…”
Abszurd világ
A szövegek a tőlük megszokott, kissé abszurd világot képviselik.
Buszvezető – Időutazó
A Buszvezető a hazai tömegközlekedés visszásságait és szépségét mutatja be, az Időutazóban száz évvel korábbra, a Nyugat szerkesztőségébe is visszarepülhetünk.
PIET Arion: “… there is always a kind of music in my heart…”
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Valahogy nem az én napom
Márton András dalát, az enervált hangulatot bemutató Valahogy nem az én napom-at a dobos eredetileg leendő szólólemezére szánta, de úgy látta, az passzolna az új KFT-lemezre.
Vendégzenészek
A lemezen közreműködő vendégzenészek között volt a már említett Háry Péter (szintetizátor, gitár), Pribojszki Mátyás (szájharmonika), Szász Ágnes (vokál).
KFT-PUK közös blokk és mások
“Június 20-án a Pál Utcai Fiúkkal közös koncertestünk lesz a Budapest Parkban, ahol talán újabb számot is eljátszunk a lemezről. Ezen az estén a két zenekar önálló koncertje mellett lesz KFT-PUF közös blokk, amelyen egymás számai is terítékre kerülnek. A koncerten fellép velünk az ütőhangszeres Gábor Andor UFO, a Vintage Dolls énektrió és Lengyelfi Eszter” – mondta végül Márton András az MTI-nek.
1981
A KFT 1981-ben alakult és napjainkban is az eredeti felállásban (Bornai Tibor – billentyű, ének; Laár András – gitár, ének; II. Lengyelfi Miklós – basszusgitár; Márton András – dob, ének) működik.
/ pietarion
Facebook: / pietarion
11 stúdiólemez
A zenekar – amelynek legismertebb dalai közé tartozik az Afrika és a Balatoni nyár – eddig tizenegy stúdiólemezt készített.
A KFT az elmúlt húsz évben fellépett a Budapest Sportarénában, a Müpában és az Operaházban is.
Kiemelt- és nyitókép: Nerpel Nikoletta
MTI