Kezdőlap Egyebek Rekordlétszám a Kick-box Diákolimpián

Rekordlétszám a Kick-box Diákolimpián

157
0

Több mint 700 nevezés érkezett az idei Kick-box Diákolimpiára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan Békéscsabán rendeztek meg a hétvégén.

 

A hatalmas indulói létszámban alighanem szerepet játszott az is, hogy augusztus végén Magyarország lesz a házigazdája az utánpótlás világbajnokságnak, amelynek egyik válogató versenye volt a diákolimpia a hazai tehetségek számára.
Több mint 700 nevezés érkezett az idei Kick-box Diákolimpiára

 

 

“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”

 

Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!

 

“KORTYOLJ BELÉNK!”

Utánpótlás Vb

A hatalmas indulói létszámban alighanem szerepet játszott az is, hogy augusztus végén Magyarország lesz a házigazdája az utánpótlás világbajnokságnak.

 

 

Marcsi, the beautician: “…To gather the tiny pieces of the soul together…”

Hazai tehetségek

Egyik válogató versenye volt a diákolimpia a hazai tehetségek számára.

 

 

Kiemelt rendezvény

A Magyar Kick-box Szakszövetség hazai versenynaptárának egyik kiemelt rendezvénye az általános és középiskolások Diákolimpiája, de 2024-ben a korábbi évek nevezéseinek szinte a duplája érkezett be a Békéscsabai Lakótelepi SE által megszervezett versenyre.

 

 / pietarion  

Facebook: 

 / pietarion

 

www.kultkocsma.hu

 

Futó Mária kozmetikus Földeák

Alapítók:

CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI

Visnyei Ferenc/Visó

Crimson: Epitaph – “… but I’m afraid there will be tears tomorrow…”

 

Rekordétszám!

“Ez kimagasló rekordlétszám!” – jelentette ki büszkén Galambos Péter, az MKBSZ elnöke.“Néhány évvel ezelőtt a 250-300 fő volt a jellemző a Diákolimpiára, és a tavalyi 450 fős  mezőnyhöz képest is hatalmas növekedés a mostani. Az érdeklődésben bizonyára közrejátszott az is, hogy idén mi rendezzük az utánpótlás világbajnokságot, és úgy tűnik, hogy sok klub élni szeretne a lehetőséggel, hogy a fiatalok hazai pályán mutathassák meg tudásukat, a szülők, barátok és ismerősök előtt.”

 

Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:

youtube.com/@kultkocsmamumag2597

 

A nyár végi budapesti vb-n kategóriánként két magyar indulhat

Jog a vb-re

A hazai szövetség szabályai szerint az utánpótlás országos bajnokság győztese mellett az adott ranglista első helyezettje szerezhet részvételi jogot a vb-re. Utóbbi miatt volt fontos állomása a kvalifikációnak a Diákolimpia.

 

Carson: “Mindegyikőnknek van bőröndje…” – belenéztünk a Carson Comáéba, de Hegedűs Józsiéba is

 

Megmérettetés

A békéscsabai városi sportcsarnokban megrendezett megméretésen a 7-18 éves versenyzők a sportág tatamis küzdelmi szabályrendszereiben – pointfighting, light-contact és kick-light –, valamint formagyakorlatban próbálhatták ki magukat.

Több mint 700 nevezés érkezett az idei Kick-box Diákolimpiára
“Maratoni menetelés volt.”/Galambos Péter elnök

23 után ért véget

A verseny a rengeteg nevezés miatt egészen későig tartott, este 23 óra után ért csak véget.

 

 

Maratoni menetelés

“Maratoni menetelés volt. Nagy nyomás alatt dolgoztak a bírók és az edzők, de állták a sarat, és a fiatalok is jól bírták, hogy ilyen sokáig tartottak a küzdelmek. Ennek a jó oldala, hogy sportágként büszkék lehetünk az utánpótlásunkra, ugyanakkor ez a verseny megmutatta, hogy mostantól kezdve csak kétnapos lehet a Kick-box Diákolimpia” – hangsúlyozta Galambos Péter.

 

PIET Arion: “… there is always a kind of music in my heart…”

 

Iskolák neveztek

Az elnök hozzátette: a Diákolimpiára nem a sportegyesületek, hanem azok az iskolák nevezték a diákjaikat, amelyeknek a kick-boxot, vagy valamely hasonló küzdősportot gyakorló tanulói vannak, akik az indulási feltételeket teljesíteni tudták.

 

MKBSZ Sajtó

Turák Péter

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét