Kárpát-medencei magyar hagyománytisztelő néptáncegyüttesek, népzenekarok, kézművesek, őstermelők és alkotóművészek találkozóját tartják péntektől vasárnapig Lakiteleken, a Kárpátia Rendezvényházban.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“KORTYOLJ BELÉNK!
Sajtótájékoztató
Az első alkalommal megszervezett Élő Hagyományunk Kösöntyű Találkozója elnevezésű rendezvény budapesti sajtótájékoztatóját tegnap tartották.
Hungarikum Liget
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja, a találkozó fővédnöke elmondta: a lakiteleki Hungarikum Ligetben a Himnusz születésnapját egy tíznapos rendezvénysorozattal ünneplik, melynek a hétvégi, háromnapos esemény lesz a zárórendezvénye.
Erdélyből, Felvidékről és Délvidékről is érkeznek vendégek
A találkozóra a Kárpát-medence különböző részeiből, többek között Erdélyből, Felvidékről és Délvidékről mintegy 800 néptáncos, 18 felnőtt- és 14 ifjúsági néptáncos csoport, valamint 7 zenekar érkezik.
www.kultkocsma.hu
Alapítók:
CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI
Visnyei Ferenc/Visó
/ pietarion
Facebook: / pietarion
Kapcsolaterősítő találkozó
A találkozó nem verseny, hanem kapcsolaterősítő találkozás lesz a néptáncosok között – emelte ki Lezsák Sándor.
Köszöntés
Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója, a Kösöntyű Néptánccsoport vezetője is üdvözölte a sajtó képviselőit.
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Hasonló gondolkodás
Rengeteg néptánccsoportot és hagyományőrző idős embert hívtak meg a Kárpát-medencéből. Így többek között Szászcsávásról, Vajdaszentiványról, Székelykeresztúrról, valamint a Csángóföldről is, akik hasonlóan gondolkodnak népzenéről, néptáncról, hagyományról és ennek a közösségben való megjelenítéséről. (Tudtuk meg Lezsák Sándorné Sütő Gabriellától)
Kösöntyű
A kösöntyű szó a találkozó nevében is megtalálható, ez egy, a 14. század vége óta használatos, nemesfém alapból készült, drágakövekkel ékesített dísztű. Ez akkor még a gombok helyett fogta össze a ruhákat, a felöltőket – emlékeztetett Lezsák Sándorné Sütő Gabriella. Hozzátette még, hogy a hétvégi találkozó is össze kívánja fogni, kapcsolni a magyar népzenész közösséget.
PIET Arion: “… there is always a kind of music in my heart…”
A lakiteleki Kárpátia Rendezvényházba 1500 vendéget várnak a három nap alatt, a programok ingyenesek lesznek – fűzte hozzá a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója.
A találkozó részletes programja a www.nepfolakitelek.hu weboldalon található meg.
MTI