Kezdőlap Egyebek Két érem a jesolói ifjúsági karate világkupán

Két érem a jesolói ifjúsági karate világkupán

261
0

Két magyar érem született a fiatal karatésok legrangosabb sorozata, a Karate1 Youth League széria idei utolsó állomásán.

Két magyar érem született a fiatal karatésok legrangosabb sorozata, a Karate1 Youth League széria idei utolsó állomásán.
Török Panka ezüstérmes karatésunk edzőjével, Vass Hunorral/Fotó: Magyar Karate Szakszövetség

 

 

“A Magyar Rocktörténet első kötete a 60-70-es évek zenei ikonjait mutatja be

 

A hazai rockzene történetének ikonikus szereplőit és eseményeit egyedülálló módon, képregény formában mutatja be a most megjelent Magyar Rocktörténet című kiadvány első kötete.

 

 

Így többek között a Metro, Illés, LGT, Omega, Bergendy, Piramis, Syrius és még sokan mások szerepelnek benne.

 

 

Zenei csatangolás – IVAN & THE PARAZOL – HOMOK A SZÉLBEN (LIVE @ BEMRAKPART 6)

 

A 60-as és 70-es évek legismertebb magyar együtteseihez és rockzenészeihez kapcsolódó történeteket megelevenítő kiadvány Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila művészeti vezetésével, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla Szilárd szakmai lektorálásával született.”

“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”

Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!

“KORTYOLJ BELÉNK!”

 

Az olaszországi Jesolóban megrendezett ifjúsági karate világkupán a kadet (14-15 évesek) lányok küzdelmeiben Török Panka ezüstérmes lett, míg a junioroknál (16-17 évesek) Gáspár Laura bronzérmet nyert.

 

 

Liszt’s music pervades his great-grandson, Michael’s life

 

Hamarosan olvasható lesz magyar és angol nyelven a PIET Arionnal készült interjúnk!

 

www.kultkocsma.hu

 

Futó Mária kozmetikus Földeák

A legjobb online kaszinó magyar játékosoknak

Alapítók:

CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI

Visnyei Ferenc/Visó

Gyergyói mese és néhány fényes gomb is befigyelt

Hat győzelem

A verseny hatalmas mezőnyeit mutatja, hogy mindkét érmesünknek hat győzelem kellett a dobogós helyhez!

 

 

Kós Károly és Bánffy Miklós munkássága a Pesti Vigadóban

 

MA! MA! MA! MA! MA! MA! 

Török Panka

Török Panka a kadet lányok 54 kg-os súlycsoportjában sorrendben montenegrói, szlovén, belga, bolíviai, spanyol és chilei ellenfelet győzött le. A fináléban azonban alulmaradt egy újabb montenegrói karatéssal szemben.

 

 

Gáspár Laura

A junioroknál a 48 kg-ban Gáspár Laura algériai, olasz, lengyel és német riválisának legyőzése után 3-2-re kikapott egy olasz lánytól.

 

 

Az ellenfele jutott be a döntőbe, a magyar tehetség a vigaszágon folytathatta. Itt a szlovén és német ellenfelét felülmúlva megszerezte a bronzérmet.

 

 

A verseny hatalmas mezőnyeit mutatja, hogy mindkét érmesünknek hat győzelem kellett a dobogós helyhez!
Gáspár Laura bronzérmes karatésunk Papp Miklós edzővel

 

 

Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:

youtube.com/@kultkocsmamumag2597

Fleischer Dóra

A harmadik helyért mérkőzhetett az U21-eseknél – az október végi nagysikerű budapesti felnőtt világbajnokságon is tatamira lépett – Fleischer Dóra is. Sajnos azonban végül nem állhatott fel a dobogóra a +68 kilogrammosok mezőnyében, hanem az ötödik helyen végzett.

 

 

Turák Péter
Magyar Karate Szakszövetség
Sajtófőnök

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét