Kezdőlap Egyebek Magyar rockzene-történet – Egyedülálló képregény jelent meg

Magyar rockzene-történet – Egyedülálló képregény jelent meg

272
0

A Magyar Rocktörténet első kötete a 60-70-es évek zenei ikonjait mutatja be

 

A hazai rockzene történetének ikonikus szereplőit és eseményeit egyedülálló módon, képregény formában mutatja be a most megjelent Magyar Rocktörténet című kiadvány első kötete.

Petőfi Kulturális ÜgynökségA 2019-ben alakult Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) fontos feladata a nemzeti és helyi kulturális értékek elismerése, valamint a kortárs magyar kultúra támogatása. A PKÜ elkötelezett szándéka, hogy a magyar kultúra, a hazai alkotók és műveik nemcsak Magyarországon, de a világ minden pontján elérhetők és megismerhetők legyenek. Képes Krónikák Kiadó
Schuster Lóri ezt üvöltötte anno a mikrofonba: „a rock örök és elpusztíthatalan!”

 

 

Így többek között a Metro, Illés, LGT, Omega, Bergendy, Piramis, Syrius és még sokan mások szerepelnek benne.

 

“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”

Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!

“KORTYOLJ BELÉNK!”

 

 

Zenei csatangolás – IVAN & THE PARAZOL – HOMOK A SZÉLBEN (LIVE @ BEMRAKPART 6)

 

A képregény születése

A 60-as és 70-es évek legismertebb magyar együtteseihez és rockzenészeihez kapcsolódó történeteket megelevenítő kiadvány Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila művészeti vezetésével, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla Szilárd szakmai lektorálásával született.

 

Kiadó és főtámogató

A Magyar Rocktörténet kiadványt megjelentető Képes Krónikák Kiadó, valamint a kötet főtámogatója, a Petőfi Kulturális Ügynökség. 

Liszt’s music pervades his great-grandson, Michael’s life

 

Céljuk

Céljuk, hogy a képregény műfaján keresztül a hazai rocktörténet nagyágyúit és a korszak történelemformáló slágereit a fiatalok is megismerjék és megszeressék.

 

Pallagi Karcsi

Egy közepes tehetségű fiatalember, Pallagi Karcsi a hatvanas években beleszeret a rockzenébe – rajongóból előbb egy amatőr együttes tagjává, később maga is kiadóvá és szervezővé válik.

 

A fiú és a szürke gém 2023 legjobb animációja

 

Kétrészes kötet

A most megjelenő, kétrészesre tervezett Magyar Rocktörténet első kötetében a fiktív hős a 60-as és 70-es évek magyar rock- és beatzenetörténetének hőskorán kalauzolja végig az olvasókat.

 

A legjobb online kaszinó magyar játékosoknak

 

www.kultkocsma.hu

 

Futó Mária kozmetikus Földeák

 

Alapítók:

CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI

Visnyei Ferenc/Visó

Hazavágyó címmel jelent meg a MattSet új albuma

 

Történetek, találkozások

Karcsi – a korszak fiataljaira nagyon is jellemző – történetén és találkozásain keresztül a korszak legnagyobb zenészeivel és a hazai zeneipar legfontosabb alakjaival ismerkedhetünk meg.

 

 

Táncdalfesztivál és a „kis magyar Woodstock”

A  képregény világában ugyanakkor a magyar rocktörténet olyan fontos eseményei is megelevenednek, mint a Táncdalfesztivál vagy a „kis magyar Woodstockként” is emlegetett miskolci fesztivál.

 

 

Karikaturisztikus stílus

A kötet a 60-as 70-es évek legjelentősebb előadóit és a hozzájuk kapcsolódó legendás zenészsztorikat a képregény műfajára jellemző sajátos, humoros, karikaturisztikus stílusban mutatja be. Így többek közt a Gerilla, Bergendy, Radics Béla, Hungária, Gemini, KEX, Beatrice, LGT, P. Mobil, Skorpió, Piramis, Generál, Fonográf, Metro, Illés, Hobo, Edda zenekarokat, valamint Máté Pétert, Zoránt, Bródy Jánost, Demjén Ferencet.

 

Pol-beat és hard rock

Az olvasók felidézhetik a magyar rockzene felemelkedését, megismerhetik a huligánok és a jampecek világát. Az akkori klubéletet is megismerhetik, valamint betekintést nyerhetnek olyan, a korszakot meghatározó zenei irányzatokba, mint például a pol-beat vagy a hard rock.

 

 

“…a rock örök és elpusztíthatalan!”

»A mi nemzedékük még emlékszik arra, amikor Schuster Lóri először üvöltötte a mikrofonba: „a rock örök és elpusztíthatalan!” Hiszünk benne, hogy ezzel a képregénnyel teszünk a magyar rock fennmaradásáért, a hazai, már-már feledésbe merülő sztárjaink újrafelfedezéséért. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a korszakot nemcsak mi – akik megéltük ezt a korszakot – ismerjük és szeressük, hanem a nálunk fiatalabbak is.” A Magyar Zene Házában tartott könyvbemutatón mondta ezt Mészáros János, a Képes Krónikák Kiadó vezetője.

Gyergyói mese és néhány fényes gomb is befigyelt

A rajzos “rock-minilexikon” készítői

A rajzos „rock-minilexikon” szövegét Kántor Mihály írta. A képeket Futaki Attila szakmai irányítása mellett Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzolták. A szakmai lektorálást Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, a hazai populáris zene történetének kutatója végezte el.

 

 

Kiadó és támogató

A most megjelenő Magyar Rocktörténet  Képes Krónikák Kiadó jelentette meg. A kiadvány megjelenését Petőfi Kulturális Ügynökség támogatta.

 

Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:

youtube.com/@kultkocsmamumag2597

Hamarosan olvasható lesz magyar és angol nyelven a PIET Arionnal készült interjúnk!

 

 

Népszerűsítés

Legfontosabb célja nemcsak a magyar könnyűzenei kultúra szélesebb körben való népszerűsítése, de a mai tizen- és huszonévesek érdeklődésének felkeltése is.

 

A Magyar Rocktörténet képregény kapható a nagyobb könyváruházakban és a megrendelhető a Rocktörténet (kultura.hu) oldalon.

 

www.salt.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét