Emlékfoszlányok kérik helyüket most tudatomban. Régi, boldog képek jelennek meg lelki szemeim előtt. Egy szlovákiai utazás történései is megelevenednek bennem. Jórészt tanárbarátaim, ismerőseim körülöttem, gyönyörű, festői táj, a Tátra magasodik fölénk. Eszünk, iszunk, magvas gondolatok hagyják el kútfőinket. Zene, irodalom, barátság, szerelem és még sok téma talált el és meg minket.
#november #sunday #today #remembrance #love #pain #sorrow #grief #music #song #RigóPéter #gyász #szeretet #Adventfolkrock #együttes #concert #ensemble #rock #folk #light #death #Facebook #Instagram #TikTok #YouTube #amazing #hashtag #man #women #MTI #life #Budapest #love #mindenki #látogató #követők
“Nem megyünk el valahova?”
RIGÓ Peti a második nap korai reggeli óráiban nekem szegezi a kérdést egy kerékpáros túra kellős közepén. Már eltelt legalább 10 perc, mire kinyögte, hogy mit is akar. Az ingem nyakrészét fogdosta és ráncigálta billentyűs ujjaival (amelyekkel mindig elvarázsolt, mert mindegyik ujjpercét külön tudta mozgatni! 🙂 ), miközben kereste a megfelelő szavakat. “Nem megyünk el valahova?” Ez a “valahova” nem lehetett messzebb, mint egy közeli krimó. 🙂 Persze, ahol éppen voltunk, egymás hegyén-hátán álltak ezek az “italmérő” helyek, így a választás nem volt egyszerű.
“Igen ám, de hova?”
Magabiztosan szegeztem neki a kérdésére kérdést: “Igen ám, de hova?” Nahát, nem maradt el a nagy röhögés egyikünk részéről sem. Nem tagadom, szeretek szívből-lélekből nevetni, olykor úgy elengedem MAGam, hogy aztán nehezen is találom meg! Bizony tartott kb. 30 percig eme önfeledtség mindkettőnk részéről.
Ez a nevetés-roham most fájdalmas
Felidézem magamban e képeket és egyre élesebben jelennek meg. Nem tudok mást tenni, csak szomorúan, lehorgasztott fővel emlékezni. Az emlékezés fura raktárjában felvillanak képek, szagok, ízek, hangulatok: mindenben Őt látom, gondolom, érzem, hallom.
Rigó Péter az éjszaka meghalt
Olvasom a megváltoztathatatlant egy közösségi oldalon 2023. június 15-én. A Nagynénje rakta ki üzenőfalára: “Most kaptam a kórházból a szomorú hírt: unokaöcsém, Rigó Péter az éjszaka meghalt.”
Az Égi Birodalomba vezetett útja
E világ ugyan már nem az otthona, viszont egy másikban újra talált. Az Égi Birodalomba vezetett útja.
Sebesy Tamás/Seby (zene és szöveg, gitár):
Én Magyarságom
Dob: Sebesy Zoltán/Sebe
Billentyű: Rigó Péter
Basszusgitár: Palócz Lajos
Digitális szaxofon: László “Pindúr” Attila
Ének: Visnyei Ferenc/Visó
A gyász őrjítő fájdalma
Nem túl régen írtam egy zenészbarátomnak (egy közösségi portálon is megjelentettem), hogy nem kell szégyellnie, ha könnyeket ejt szeretteiért! Még akkor sem, ha úgy érzi, gondolja, valójában magát siratja. Ha sírunk, mi férfiak, az nem a gyengeségünket takarja, tévedés! Megmutatjuk azt az arcunkat, amelyik az igazi! Éppen azt jelenti, hogy képesek vagyunk mi is komolyan, tisztán érzelmeink felszínre hozására! Mi is szenvedünk a hiánytól, a veszteségtől, a gyász őrjítő fájdalmától! Ugyanúgy, mint a másik nem képviselői.
Sírunk
Sírunk, ha öröm ér, ha a bánat szomorú képei invitálnak, de akkor is, ha a gyász rémsége megjelenik: elveszítünk valakit, aki közel állt szívünkhöz, aki nyomot hagyott lelkünk legmélyebb rétegeiben.
Bizonyosságféle
Többek között ezt írtam Barátomnak: “Bizony beindul egy olyan folyamat a sírás által – amely persze nem old meg semmit sem – viszont azokban a pillanatokban valami különlegest érzel, talán megsejtesz valamit, egyfajta bizonyosságfélét, ami nem kifejezhető szavakban. Ja, igaz lehet, hogy talán magunkat sajnáljuk, de ha hiszel abban, hogy EGYEK vagyunk, akkor így már érthető ez is, hiszen egy “részünk” megy el, ha a szerettünk is távozni készül.
Egyszer ledobjuk földi terheinket
A Hit, a Remény, a Szent Találkozásban szerintem mindegyikünkben jelen van. Egyszer ledobjuk földi terheinket, lehántjuk magunkról ezt a testet és a lelkünk ujjong egy szebb, másik világban, ahol minden kerek, egész! Ha eljön az idő, hogy mi is égi pályán keressük helyünket, egyértelmű: a SZENT TALÁLKOZÁS nem marad el azokkal, Akik most nincsenek velünk! Szeretettel és Vis(j)ósággal”
Felemelte tekintetemet
Ha nem szeretett ifjú Barátommal beszélgetek éppen videóchatben, talán ráborultam volna a gépemre, amikor megakadt a tekintetem Nagynénjének Fb. oldalán, a hírt olvasva. A külföldön élő Barátom, Testvérem, most is érettebben viselkedett, mint én. Felemelte tekintetemet és zokogásomat drága, együttérző szavai törték meg…
Megtalált világ?
Ez nem csupán egy szomorú hír volt, hanem maga a bizonyosság: kórházban halt meg Rigó Péter, sokunknak PSZITYA avagy PETYA BÁCSI, Drága Barátom. Az Apa, a Fiú, a Pedagógus, a Barát helyét keresi egy másik, szebb világban. Keresi? Nem keresi már, megtalálta… mert csak itt, a földön kereste rendületlenül…
Óriás könnycseppek
Azért most nekem is tisztességesen potyognak óriás könnycseppjeim, amelyek a földi pályáját elhagyó Barátomért dagadnak folyammá számítógépem billentyűzetére.
Nem szégyellem…
Vállalom, mint mindig, most is!
Peti előtt – Édesapja, József
Édesapját, RIGÓ Józsefet még hamarabb ismertem meg, mint Őt, méghozzá a 80′-as évek végén. A pedagógust, a barátot, a festőt. Mindig kérdezte tőlem, hogy: “Ki a legjobb festő a világon?” Minden egyes alkalommal gondolkodás nélkül rávágtam: “RIGÓ József.” Ezt ugyan kikövetelte magától, de aztán rájöttem Őt is elveszítve, hogy igen, nekem Ő volt tényleg a világ legjobb festője.
Emlékkiállítás Józsinak
Még kiállítást is szerveztem “halála” után, amit Kardos Zolinak, Sonkoly Tibinek és Pataki Bélának köszönhettünk. Életében hiába szerettem volna a Tornyai Múzeumban ezt megszervezni, az akkori igazgató nem engedte, mivel nem volt tagja Józsi a Művészeti Alapnak.
“Atyámul” fogadtam
A földrajz-rajz szakos tanárban gyorsan sok közös dolgot véltem felfedezni, olyannyira, hogy a kiváló embert Atyámul fogadtam.
Barátjává fogadott
Igaz, sűrűn néztem vele együtt a pohár legaljára, azonban hatalmas kinccsel is megajándékoztuk egymást. Barátjává fogadott! Nagy örömömre, még sikerült elbeszélgetnem vele a fiáról is, akiről mindig elismerten mesélt, arról a RIGÓ Péterről, aki később életem meghatározó alakjává vált.
Rigó Péter és én
Nagyon örültem, amikor sikerült megismernem Petit és beszervezni az együttesünkbe, az ADVENT-be. A zene arra ösztönzött, hogy megnyíljunk egymásnak, de az is, hogy a bajból, a sok örömből együtt is kivegyük részünket.
Fájdalom, bánat és gyász
A Lelkének vásznaira megannyi szürke és fekete festéket borított a fájdalom, a bánat. A gyász könyörtelenül kérte helyét. Első gyermekének elvesztése természetesen összetörte, ahogyan mindenkit, aki csak ismerte és szerette Őt. Nem találta a helyét, menekült.
Megszületett Péter nevű gyermeke
Menekült, kereste nyugalmát, gyászára gyógyírt. Jött is, hiszen hamarosan megszületett PÉTER gyermeke, akiben megtalálta a boldogságát, reményt, új életet lehelt belé.
Ünneplés
Ünnepeltünk, megadtuk a módját, hogy üdvözüljük az ÉLETET, a kis jövevényt.
ADVENT – Elek-korszak
Volt időszak, amikor együtt zenéltünk, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Az Advent zenekarunk billentyűseként (ELEK-korszak) hozta meg számunkra a zenei fejlődésünk lehetőségét, hiszen zenészként, tanárként odafigyelt arra, hogy úgy szólaljunk meg, ahogyan kell.
III. Csörge-tavi Rockmaraton
Sok introt (is) szerzett, színesebbé tette így egy idő után dalainkat. Egyre több fesztiválon találtuk MAGunkat. A legemlékezetesebb PETI számára is, a Szekszárdon megrendezendő III. Csörge-tavi Rockmaraton.
Vidámság
Annyi emlék köt össze Petivel, hogy elmondani sem tudnám mindegyiket, nemhogy leírva!
Ami szinte mindegyik találkozásunk egyik mozgatója volt: a vidámság. Játszottunk a szavakkal, olyan humorral bírtunk, hogy kiakasztottuk környezetünket, persze jó értelemben!
Évek múlva találkoztunk
Amikor ráírtam “halála” előtt pár héttel az Fb. oldalán, még aznap, sőt pár perc múlva válaszolt is. Örömmel belement, hogy találkozzunk. Sajnos, Édesanyját, Mártika nénit, akit nagyon szerettem, szintén elveszítettük.
Rigó Péter egyik műve itt:
Menni készült, menni és menni… innen… el…
A régi dolgok emlékein virulva, nevetve azért a komolyság is helyet kapott az utolsó alkalommal, amikor sikerült a megbeszélt időpontban találkoznunk. Legalább 3 órát beszélgettünk. Örültünk egymásnak, viszont valamit megéreztem, megértettem akkor. Egy megmagyarázhatatlan dolog történt velem. Nyugtalan voltam, egyre csak aggódtam érte. Az ölelése egy másfajta ölelés volt, benne volt a búcsú. Nem talált állást már hosszú ideje. Felőrölte magát, élete romokban hevert. Menni készült, menni és menni… innen… el…
Telefonos beszélgetéseink
Néhány alkalommal felhívtam telefonon és órákat beszélgettünk, abban bízva, hogy összefutunk majd akkor a LÖSZ Fesztiválon. Ez már nem valósulhatott meg.
Kerestünk valamit, még Valakit
Nem tagadom, hogy volt időszak, amikor elveszítettük azt a pillanatot, amely eggyé kovácsolt minket, az a sok közös dolog, amely egyáltalán minket összehozott. Eltávolodtunk egymástól fizikai szinten: Ő erre, én arra mentem. Kerestünk valamit, még Valakit.
A Lélek keresi a másikat
A Lélek azonban keresi a másikat, nem felejt és nem veszít önmagából semmit sem!
Oldódás
Oldódni akartunk egy másik emberben: barátként, szeretőként, társként.
Ráeszmélésem
Ma, amikor arra gondolok, hogy Petivel elmehetnék valahova, egy olyan helyre, ahol minden jó és szép, és mindenki jól érzi magát, még Ő is – talán még jobban, mint máshol e világon – , ráeszmélek valamire. Arra, hogy e földi életünkben ez már nem valósulhat meg.
JELenLÉTünk ITT és MOST VAN
Végre be kell fejeznem a róla szóló megemlékezést, amit halála napján akartam megírni, de elakadtam. A bénultságom, a bénaságom, a lelketlenségem, a kiégettségem, a nem találom a szavakat mindenképpen gátoltak abban, hogy megszülessen valami “magvasabb” gondolatfolyam e felületen. Ma viszont RIGÓ Péter Barátom születésnapja VAN. Igen, VAN! Így írtam, mert Ő mindig is VOLT és most is VAN és LESZ is. Igazából mi gyártjuk ezeket a fogalmakat, hiszen a folyamatos JELenLÉTünk ITT és MOST VAN. Nincs tehát számomra más időfogalom, csak a JELEN, a folyamatos VANÁS.
Pszitya bácsi, boldogságos születésnapot kívánok, bárhol is VAGY MOST!
Elmegyünk ismét valahova!
Az Idő Végtelen Folyama
Az Idő Végtelen Folyama most neki kedvez talán! Biztos vagyok abban, hogy hamarosan nekem is megadatik az, ami neki! A kötelék ismét összeköt minket, talán egy másik életben. Ismét anyagi formát öltünk: testet választunk. Ebben vagy egy másik világban? Ki tudja?
“Pszitya bácsi! Nem megyünk el valahova?”
Majd én is gyűrögetem fehéringjének gallérját (talán akkor én leszek a billentyűs), az ujjbegyeimet biggyesztem az orra elé és felteszem a kérdést neki: “Pszitya bácsi! Nem megyünk el valahova?”
A SZERETET festékje ömlik lelkünk vásznaira!
Most, ebben a pillanatban már az öröm könnyei keresik cserző arcom barázdáit, lehullott minden máz, póz rólam. Tudom, hogy az új találkozásunk Szent Találkozás lesz, ahogyan Sebyvel és Szeretteinkkel egyszer! Bárhol is szülessünk újjá, ez számomra a bizonyosság! És elmegyünk valahova végre! Oda, ahol minden szép, ahol minden jó, ahol az öröm, a béke, a nyugalom és a SZERETET festékje ömlik lelkünk vásznaira!
Fotók: Rigó Péter Facebook oldala
www.kultkocsma.hu
Alapítók:
CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI
Visnyei Ferenc/Visó
