Kedves Látogató!
Az utóbbi napok bizony nagy erőt vontak el tőlem: Édesanyámmal való komolyabb foglalkozás, weboldalunk állapota.
Nagyon hálás vagyok SZERETTEIMNEK!
Különösen BENIKÉNEK, KATIKÁNAK, SANYIKÁNAK, NŐVÉREMNEK, ANDIKÁNAK, KERESZTFIAMNAK, BANDIKÁNAK ÉS MINDAZOKNAK, AKIK óriási hittel, reménnyel, szeretettel vérteztek fel minket! Édesanyám mentális és testi állapota miatt eléggé letörtem, nem akartam abban hinni, hogy lesz javulás nála. Ők nem csak mellettem, hanem Édesanyám mellett is lecövekeltek! LŐN csoda! Bizony aktív JELenLÉTükkel megérintették a szenvedő Anya- Mama-, Dédimama és Barát LELKÉT, hogy emeljék egyre feljebb és így az enyém is hihetetlen magasságokba szökkent.
#Beni #CsalaSándorBenjámin #szeretet #help #segítség #fény #ölelés #Édesanya #mindenki #nethely #KakukSzabolcs #BéresPéter #ITvezető #ESET
Beni, Csala Sándor Benjámin tenni akarása
Már feladtam, hogy nem mostanában sikerül weboldalunkat rendbe tennünk! Drága Szeretett Benikénk, Csala Sándor Benjámin, magazinunk alapítója – TÁRSAM, BARÁTOM, TESTVÉREM A SZÖVETSÉGBEN – megtett mindent, amit tudott. Idejével, energiájával, szakmai tudásával most is bizonyított nekem, neked! Képes arra, hogy ADJON MAG(j)ából, hihetetlen energiájából, zsigerből és csak úgy! Utánajárt mindennek és a nethely.hu tárhelyszolgáltatóval egyeztetett.
Köszönet és hála
Köszönet és hála Kakuk Szabolcsnak, illetve technikus kollégáinak, továbbá egy neves vírusírtó cég IT vezetőjének, BÉRES PÉTERNEK, hogy segítettek!
BÉRES ÚR HAJTAHATATLAN VOLT!
Elképesztő, hogy rávette a szolgáltatót, hogy segítsenek!
Egy hét után működünk!
Sikerült BENIKÉNEK javaslataik alapján elvégeznie a szükséges módosításokat, amiket a szolgáltató és a vírusírtó cég ajánlott! Ismét működőképes lett honlapunk, egy hét után!
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Hála Mindenkinek!
Hála nekik! Természetesen hála neked is Kedves Látogató, mert Hű voltál hozzánk, nem hagytál cserben minket, vártál ránk! Volt, aki ennek ellenére is felnézett hozzánk!
Szeretet és ölelés MINDENKINEK!
Szeretet és ölelés MINDENKINEK, AKI így vagy úgy, de támogatott engem, drukkolt nekünk, hogy minél előbb feltehessek cikket weboldalunkra!
Visó
Több mint 50 évvel a Beatles felbomlása után, november elején jelenik meg az együttes “utolsó dala” – számolt be róla csütörtökön a BBC News.

#oktober #thursday #today #music #song #Beatles #Nagybritannia #BBCNEWS #JohnLennon #PaulMcCartney #RingoStarr #MItechnológia #love #reklám
Now and Then
A Now and Then című számot eredetileg John Lennon vette fel egy 1970-es évekbeli demóanyagra, az együttes két még életben lévő tagja, Paul McCartney és Ringo Starr pedig tavaly öntötték végső formájába.
Paul dolgozik a számon
Paul McCartney nyáron a BBC-nek adott interjújában már elmondta, hogy dolgozik a számon.
Lennon hangja MI-vel
Azt is elárulta, hogy Lennon hangját MI-technológiával mentették ki egy régi kazettáról.
Vörös és Kék Album
A Now and Then november 2-án jelenik meg, de a Beatles újonnan átdolgozott Vörös és Kék albumain is szerepel, amelyek november 10-én kerülnek forgalomba.
“a történelem legnagyobb hatású slágeralbumai”
Az eredetileg 1973-ban megjelent válogatásokat a Rolling Stone magazin “a történelem legnagyobb hatású slágeralbumainak” nevezte. A Vörös Albumon a Beatles korai számai, a Kék Albumon pedig a későbbi dalai jelentek meg.
Feloszláskor született
A Now and Then John Lennon szerzeménye, azt követően született, hogy a banda az 1970-es években feloszlott.
Szerelmes szám
A szerelmes számban egy régi baráthoz vagy szerelemhez szól, akit hiányol, és szeretné, ha újra együtt lennének. (“Now and then, I miss you / Now and then, I want you to return to me.”)
Yoko Paulnak adta a dalt
Miután Lennont 1980-ban meggyilkolták New York-i lakása előtt, özvegye, Yoko Ono Paul McCartneynak adta a számot.
Kislemez
A dal egy “Paulnak” feliratú kazettán szerepelt, amely tartalmazta még a Free As A Bird és a Real Love korai verzióit is. Utóbbi két számot 1995-ben és 1996-ban kislemezként adták ki.
Használhatatlan felvétel?
Az egykori Beatles-tagok akkor a Now and Thent is fel akarták venni, de mivel George Harrison szerint Lennon felvétele használhatatlan volt, végül feladták. Paul McCartney azonban azóta is be akarta fejezni, és az audiotechnológia fejlődése ezt végül lehetővé tette.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“KORTYOLJ BELÉNK!”
www.kultkocsma.hu
Alapítók:
CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI
Visnyei Ferenc/Visó
Számítógép és Beatles-hangok
A fordulópontot az jelentette, amikor Peter Jackson Get Back című Beatles-dokumentumfilmjéhez sikerült “megtanítani” a számítógépet egy érdekes dologra. Arra, hogy felismerje a Beatles-tagok hangját és el tudja különíteni a háttérzajoktól és a hangszerektől, tiszta hangzást hozva létre.
Lennon hangja
Miután kinyerték a régi felvételről Lennon hangját, McCartney és Ringo Starr új vokálok, dob, basszusgitár, gitár és zongorajáték hozzáadásával, valamint Harrison 1995-ben, halála előtt rögzített elektromos és akusztikus gitárjátékával egészítette ki.
A dal elkészítéséről dokumentumfilm is született, amely a Now And Then megjelenése előtt, november 1-jén debütál.
MTI/Kiemelt – és nyitókép: YouTube