Kezdőlap Egyebek Lenkey-Tóth Péter kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját

Lenkey-Tóth Péter kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját

437
0

Lenkey-Tóth Péter festőművész vehette át a 69. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, a kiállítás történetében immár ötödik alkalommal odaítélt életműdíjat pedig Sulyok Gabriella grafikusművész kapta vasárnap az Alföldi Galériában.

 

 

A tárlat megnyitóján 19 elismerést adtak át. A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Szabó Franciska festőművész nyerte el. A Fiatal festők nívódíját Báhidszki Petra festőművész kapta.
A kiállításon 2018 óta osztják ki az életműdíjat/MTI/Rosta Tibor

 

 

“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”

Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!

“KORTYOLJ BELÉNK!”

 

www.kultkocsma.hu

 

Alapítók:

CSALA SÁNDOR BENJÁMIN/BENI

Visnyei Ferenc/Visó

 

 

 

 

A fődíjas Lenkey Pécsett tanult

    Lenkey-Tóth Péter 1972-ben született Miskolcon. Előbb a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerzett diplomát, majd doktori fokozatát is Pécsett védte meg.

 

 

Kozmikus interpretációs távlatok

Ahogy a tárlat anyagát bemutató katalógus előszavában Miklós Péter eszmetörténész fogalmazott, Lenkey-Tóth Péter munkáit egyszerre jellemzi a kiforrott és kimunkált realista ábrázolásmód éppúgy, mint a gondolkodásra késztető és kvázi kozmikus interpretációs távlatokat (is) nyitó szürrealizmus.

 

 

Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny: Kínai győztes

Csönd, miközben dinamika és mozdulat

Festészete alapmotívumaként a csöndet, s annak megragadásának igényét jelölte meg. Műveiben tudatosan épít a fekete és az élénk színek kontrasztjára, miközben szinte játszi könnyedséggel ábrázolja a dinamikát és a mozdulatot.

 

 

Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:

https://www.instagram.com/kultkocsma/

youtube.com/@kultkocsmamumag2597

Az ide tárlaton kiállított először

A művész elmondta, az idei az első őszi tárlat, melyen kiállít, a korábbi években a nyári határidő miatt mindig lemaradt arról, hogy beadjon műveket. Idén azonban már készült a nevezésre.

 

 

Változó személyiség – képi világ

Úgy fogalmazott, személyisége, érdeklődési köre változásával alakult ki az a képi világ, melyet festményein bemutat. Fekete alapot megjelenő, erős kontrasztokat használó képeit 2008-ban kezdte el festeni, az elmúlt időszakban azonban változtatott ezen.

 

 

Minimális kontraszt

Mint mondta, régóta foglalkoztatta az a kérdés, hogy az erős helyett hogyan lehet minimális kontraszttal létrehozni hasonló hatást. Tervei szerint a jövő február végén, a Miskolci Galériában nyíló kiállításán a festmények fele már pasztell háttérrel jelenik meg.

 

5 éve díjaznak

A kiállításon 2018 óta osztják ki az életműdíjat, melyet a korábbi fődíjasok közül az adott tárlaton résztvevők egyikének ítélt oda a zsűri.

 

 

 

Kosztumtörténeti kiadványok Irakban

A Sopronban 1939-ben született Sulyok Gabriella előbb a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza és  Barcsay Jenő növendékeként diplomázott A Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező-operatőr szakos hallgatója is volt. 1965 és 1970 között Bagdadban élt, és az Iraki Régészeti Múzeumban dolgozott, kosztümtörténeti kiadványokat rajzolt.

 

Keleti kultúrák misztikus világa

1970 óta újra Magyarországon él, rézkarcokat, egyedi rajzokat  és képzőművészeti videókat készít. Grafikáinak tematikája a természeti jelenségek felvillantásától az ókori keleti kultúrák mitikus világának megörökítéséig és továbbadásáig terjed. 1972-től a Vásárhelyi Őszi Tárlatok rendszeres résztvevője, 2009-ben nyerte el a Tornyai-plakettet.

 

Az Operaházban forgatták a Táncoló Sárkányt

 

    A tárlat megnyitóján 19 elismerést adtak át.

 

Közösen alapított díj

A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Szabó Franciska festőművész nyerte el. A Fiatal festők nívódíját Báhidszki Petra festőművész kapta.

 

Hódmezővásárhely Város is díjaz

A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béláról, valamint az Galyasi Miklósról elnevezett díjakat is: előbbi mesterdíjat Takáts Márton festőművész, utóbbi nívódíjat Henn László András festőművész vehette át.

 

Egyéb díjak

A Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott díjban Sejben Lajos képzőművész részesült, a Kulturális és Innovációs Minisztérium díját Fürjesi Csaba festőművésznek ítélte a zsűri.

 

A december 3-ig tartó kiállításon 139 művész 174 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.

 

 Hagyomány, hogy a képzőművészeti seregszemle megnyitóját követően az előző Őszi Tárlat kiemelt díjazottjai önálló tárlattal mutatkoznak be. A 68. tárlat fődíjasa, Király Gábor, a Rudnay-díjas Vető Orsolya Lia és a fiatal festők nívódíjas Kósa Gergely kiállítása a Tornyai-múzeumban látható.

 

 

MTI/Rosta Tibor

Dimash, aki lelkével felemel

Soha nem gondoltam volna, hogy annyira rabul ejt, egyszerűen, megigéz a világ egyedi Hangú, sokunk által is szeretett énekese!

Értékek, érzések, tisztaság

Nem győzöm magasztalni Őt, azt a srácot, aki már több éve olyan értékkel, érzésekkel, lelki tisztasággal ajándékoz meg engem s szerintem Téged is, hogy felülmúlhatatlan!

 

 

Dimash, a Tiszta Lélek

Ő, DIMASH Qudaibergen!

 

Áldott nap

Áldott nap volt, amikor megismerhettem művészetét, csodálatosan szép jellemét!

Legszebb Lélek

Azt kell írnom: a világ egyik legszebb lelke Dimash-é!!!!

Végtelen Szeretet

Egész lénye Isten Végtelen Szeretetét sugározza.

Energiák

Óriási energiát áraszt MAGából!

Emlékezés

Így emlékezhetünk arra, hogy honnan jöttünk, hova tartunk, kik voltunk és kik vagyunk, mivé lehetünk!

Nincs nap Dimash nélkül

Nincs nap, hogy ne hallgatnám, nézném Őt!

Lélek és Lélek!

Egy(s)Ég

Sokszor érzem azt, amikor belemerülök Lényének varázsába: mintha EGY lennék Vele!
Mert hiszem azt, hogy Egy vagyok Vele és Veled is!

Ajánlás

Szeretettel és tisztelettel ajánlom figyelmedbe ezt a dalát is!
Visó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét