Kezdőlap Egyebek Színházi, szakmai és networking fesztivál

Színházi, szakmai és networking fesztivál

139
0

Szeptember 21. és 23. között, a magyar dráma napján kezdve rendezi meg első önálló, diskurzusalapú kulturális fesztiválját a Fiatal Drámaírók Háza. A programok sorában egészestés színházi premierek, drámaíró workshopok, egy nyílt írótalálkozó, és kötetlen szakmai beszélgetések is megtalálhatók.

 

A kötethez nem kisebb művészek, mint Závada Péter és Spiró György szerezték az elő- és utószót. Mindketten olyan fontos vállalkozásként méltatják a nagy lendülettel indult kezdeményezést, aminek remélik, hogy fényes jövője lesz
Megjelent Keringés című drámaantológia

 

 

“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”

Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!

“KORTYOLJ BELÉNK!”

 

 

Produkciós iroda és befogadó műhely

A produkciós irodaként és befogadó műhelyként működő kulturális egyesület harmadik éve áll fenn. Csapatuk változatos szakmai tudás elegyéből dolgozik, így a tehetségek támogatása mellett is képesek egy olyan sokszínű és gyakorlatias személetet megőrizni, ami fennmaradásukat, sőt, fejlődésüket lehetővé teszi a kulturális élet jelenlegi kihívásai ellenére.

 

Tanulás és bemutatkozás

Célkitűzéseik között a legfontosabb a friss szemléletmódú, pályakezdő színműíróknak tanulási és bemutatkozási lehetőségeket biztosítani – életkortól függetlenül. 

 

Pályázatok és felolvasó est-sorozat

Erre rendszeres, nyílt, névtelen pályázataikon és nemzetközi felolvasóest-sorozatukon kívül most új formában is lehetőségük nyílik.

 

Kapcsolódási pont mindenkinek

A budapesti MU Színházban megvalósuló Fiatal Dráma Fóruma fesztivál egy kötetlen kapcsolódási pontot hivatott kínálni a színházi szakma, az új drámaíró generáció és a kortárs irodalom iránt érdeklődők számára.

 

 

Nyerési stratégiák: Hogyan illeszkedik az életstílusodhoz az online sportfogadás?

Támogatók

A szervezők mellé olyan jelentős nevek álltak támogatóként, mint a SÍN Művészeti Központ, az Írók Boltja, vagy Újbuda ismert kulturális kávéházai, a Hadik/Szatyor és a Kelet. 

 

Drámaantológia: Keringés

Az esemény keretében kerül bemutatásra a szervezet második, független magánkiadásban megjelent drámaantológiája, a Keringés is. Ezt a helyszínen kívül a Hadikban, az Írók Boltjában, a Bookta Kávézóban és a Nyitott Műhelyben vásárolhatják meg az eseményt követően a készlet erejéig az érdeklődők, valamint természetesen a szervezők online felületein is.

 

Fényes jövő

A kötethez nem kisebb művészek, mint Závada Péter és Spiró György szerezték az elő- és utószót. Mindketten olyan fontos vállalkozásként méltatják a nagy lendülettel indult kezdeményezést, aminek remélik, hogy fényes jövője lesz. 

 

Programok:

2023.09.21.

17:00 Kapunyitás, interaktív programok a MU kávézójában

18:00 Fesztiválnyitó sajtótájékoztató – MU kávézó

19:00 Amazonok – színházi premier – Nagyterem 

 

 

Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:

youtube.com/@kultkocsmamumag2597

2023.09.22.

10:00-13:00 A kortárs dráma irányai – színház- és drámaelméleti konferencia – MU kávézó 

14:00-17:30 Szerzői önmenedzsment – workshop – Nagyterem 

17:00-22:00 Interaktív programok a MU kávézójában

18:00 Animalitas Animae – színházi premier – Káva terem 

20:00 Találkozások – színházi premier – Nagyterem 

21:00 Villámrandi – színházi előadás közkívánatra – Káva terem 

 

 

The Wallkids: Az év legvadabb szerelmes dala!

 

 

2023.09.23.

10:00-17:30 Drámaírói workshopok – Nagyterem, Káva terem, MU kávézó 

17:00-20:00 Interaktív programok a MU kávézójában

19:00 Keringés – drámaantológia bemutató DJ Pandával – Nagyterem 

20:00 DJ Panda – fesztiválzáró buli és performansz – Nagyterem

 

Előzetes programok:

2023.09.17. 14:00-18:00
Fesztiválkóstoló performansz a Mirror Man közreműködésével – Szatyor Bár és Galéria

2023.09.18. 18:00-21:00
Feminizmus a kortárs drámában felolvasóest és kerekasztal – Kelet Kávézó és Galéria

Az esemény partnerei: 

SÍN Művészeti Központ / MU Színház / Szatyor Bár és Galéria / Kelet Kávézó és Galéria / Írók Boltja / Bookta Kávézó / Nyitott Műhely / Corvinus Művészeti Akadémia / Amargant Színházi Műhely / METROWORKS Színházművészeti Szabadiskola / Klisé Társulat / Könyvmentők / Fertőd Város Önkormányzata

 

Bővebb információk az esemény folyamatosan frissülő Facebook oldalán érhetők el: https://fb.me/e/2RwfQdbQH

 

Fiatal Drámaírók Háza és MU Színház eseménye

 

 

Dimash, aki lelkével felemel

Soha nem gondoltam volna, hogy annyira rabul ejt, egyszerűen, megigéz a világ egyedi Hangú, sokunk által is szeretett énekese!

 

Nem győzöm magasztalni Őt, azt a srácot, aki már több éve olyan értékkel, érzésekkel, lelki tisztasággal ajándékoz meg engem s szerintem Téged is, hogy felülmúlhatatlan!

 

 

 

Dimash, a Tiszta Lélek

Ő, DIMASH Qudaibergen!

 

Áldott nap volt, amikor megismerhettem művészetét, csodálatosan szép jellemét!
Azt kell írnom: a világ egyik legszebb lelke Dimash-é!!!!
Egész lénye Isten Végtelen Szeretetét sugározza.
Óriási energiát áraszt MAGából!
Így emlékezhetünk arra, hogy honnan jöttünk, hova tartunk, kik voltunk és kik vagyunk, mivé lehetünk!
Nincs nap, hogy ne hallgatnám, nézném Őt!
Lélek és Lélek!
Sokszor érzem azt, amikor belemerülök Lényének varázsába: mintha EGY lennék Vele!
Mert hiszem azt, hogy Egy vagyok Vele és Veled is!
Szeretettel és tisztelettel ajánlom figyelmedbe ezt a dalát is!
Visó

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét