Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készíti legújabb előadását a Duna Művészegyüttes. A darab bemutatóját szeptember 21-én a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“KORTYOLJ BELÉNK!”
Hagyományos kultúrákban a szellemi javak átörökítése természetes folyamatként volt jelen. A falusi szokások, táncmulatságok nem csak egyfajta szórakozási formaként funkcionáltak, hanem alkalmat adtak arra is, hogy az idősebb generáció nevelői hatást gyakorolhasson az új nemzedékre– írta az együttes MTI-hez eljuttatott közleményében.
Kreatív alkotók
Hozzáfűzték, hagyományosan apáról fiúra szállt tovább a tudás, de a generációs folyamatokat tekintve korszakok között is átíveltek szellemi értékeink. A hagyományt ugyan a falusi közösség gyakorolta, de az átadásnak és átvételnek mégis megvoltak a kimagasló mesterei. Mai értelemben a kreatív alkotók voltak ők, akik tehetségük, művészi érzékük által formálták a nép művészetét.
Szellemi kapcsolatok
A Duna Művészegyüttes új bemutatója, az Apák és fiak közötti szellemi kapcsolaton keresztül a hagyományról, az átörökítéséről és az átvételéről szól. Az előadás a tervek szerint egy sorozat kezdő állomása, amelyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt. Elsőként Juhász Zsolt, az együttes művészeti vezetőjének mestere, Nagy Albert munkásságára emlékeznek.
Szeged Táncegyüttes
Nagy Albert gyomai származásúként 1972-ben vette át a Szeged Táncegyüttes vezetését, amelyet hamar az ország legjobb együttesei közé emelt. Saját hitvallása szerint is a Tímár-iskolához tartozott, őt követte koreográfusként és gyűjtőként egyaránt. Emblematikus gyűjtései születtek az évek során, ezekből építkezik a bemutató tánc és zenei anyaga – írják a darab ismertetőjében.
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Leghíresebb táncok
Az előadásban Szeged környéki leghíresebb gyűjtéseit is láthatja a közönség, a szegvári, baksi, hódmezővásárhelyi és kiskundorozsmai cigányság táncait. Láthatók lesznek Kardos István apádfalvi vőfély táncai, továbbá Békés megyéből eleki, méhkeréki, kétegyházi, Mezőségről széki, Kalotaszegről nádasdaróci és inaktelki, Küküllő-mentéről pedig lőrincrévéi táncokat is bemutatnak a produkcióban.
Kölcsey
A darabban Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című művéből is idéznek részleteket Rubold Ödön színművész tolmácsolásában.
A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című darabja a szeptember 21-én 19 órától tartott bemutató után október 6-án látható újra a Nemzeti Táncszínházban.
Az október 6-i előadásra hívja fel a figyelmet ez a cikk, amelyre még jó helyre is kaphatók jegyek.