A Székesfehérvári Királyi Napok pénteken kezdődő és augusztus 20-ig tartó rendezvénysorozata sokszínű, értékekben gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“KORTYOLJ BELÉNK!”
Büszke múlt és felelősség
A témában tartott hétfői sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a programkínálat idén is méltó lesz Székesfehérvárhoz, a városnak a magyar történelemben betöltött történelmi szerepéhez. “Ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a mai Fehérvár egy nagyon szerethető város, amely büszkén vállalja a múltját és az ezzel járó felelősséget” – fogalmazott.
Régi emlékek
Spányi Antal megyés püspök fontosnak nevezte, hogy a Szent István-napjához kapcsolódó ünnepségsorozat eseményei adjanak élményeket, értékeket, tudást. Továbbá elevenítsenek fel régi emlékeket és életben tartsák a Szent Istvánhoz kötődő lelkületet.
Három napos Mézünnep
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a város egyéb szervezeteinek széleskörű összefogásában szervezik a nagyszabású programsorozatot, amely pénteken a három napos Mézünneppel indul.
Fúvósok és táncház
A hétvégén rendezik meg a Fehérvári Fúvós Fesztivált a Városház téren. Hétfőn pedig kezdődik a Királyi Napok Folkfesztivál. A házigazda Alba Regia Táncegyüttes csoportjai mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes előadásait is láthatják a nézők, akiket a Táncházban kiegészítő kulturális programokkal várnak.
Katonazenekar és Szikora az R-GO-val
Jövő csütörtökön rendezik meg a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált négy katonazenekar részvételével. Könnyűzenei nagykoncertekben sem lesz hiány a jövő héten, hiszen a Zichy-színpadon Szikora Róbert és az R-GO, valamint Charlie szórakoztatja a rajongókat.
Boban Markovic Orkestar és balettszínház
Különleges élmény lesz jövő pénteken a Parádé című előadás, amely a Boban Markovic Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház közös produkciója.
Öreghegyi Mulatság
Idén az Öreghegyi Mulatságot Szent István napja előtt rendezik: a Bory téren zenés, táncos műsorokkal, gyerekfoglalkozásokkal, kenyéráldással, illetve borlovagok felvonulásával.
Chameleon zenekar és Il Silenzio
A hagyományos utcabálon a Chameleon zenekar játszik, a napot fény-lézershow és az Il Silenzio hangjai zárják.
Koronázási Ünnepi Játék
A Koronázási Ünnepi Játékok augusztus 18-20. között a középkort idézi meg a belvárosban és a Zichy-ligetben hagyományőrző csoportokkal, régizenei együttesekkel, mesterségbemutatókkal, családi foglalkozásokkal és a királyi óriásbábokkal.
Időszaki kiállítás, fotótárlat
A Szent István Király Múzeumban jövő kedden nyílik meg a Hadi múltunk kincsestára – Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből című időszaki kiállítás és a Katonazenészek és zenész katonák című fotótárlat.
Bajvívó bajnokság
Az idei év újdonsága lesz a Szent István Torna a Városház téren. A középkori hagyományokat felidéző bajvívó bajnokság két napján, két fegyvernemben – hosszú kard, kard és pajzs – méri össze tudását nyolc versenyző.
Korona-túra című produkció
A hagyományos Koronázási szertartásjáték helyett jövő szombaton este a Korona-túra című produkció várja az érdeklődőket az Aranybulla-emlékműnél kialakított szabadtéri színpadon. Szikora János rendező irányításával a Vörösmarty Színház színészei és 17 határon túlról érkezett diák eleveníti fel azokat az érdekes eseményeket, amelyek megelőzték, illetve követték egykor a koronázások templomi ceremóniáját.
Mise, óriásbábok
Augusztus 20-án, Szent István napján az ünnepélyes megemlékezés, a szentmise, az óriásbábok felvonulása.
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
instagram.com/kultkocsma
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Az ünnepi közgyűlés után este a Zichy-színpadon zárul a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata Erkel Ferenc Bánk bán című operájának koncertszerű előadásával. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a város kórusai és neves szólisták is fellépnek.
MTI