Első alkalommal született vöröspanda kölyök a debreceni állatkertben – jelentette be a park igazgatója a helyszínen sajtótájékoztatón csütörtökön.
Bő öthetes a kis panda
Nagy Gergely Sándor elmondta: Maci, a park nőstény vörös pandája június 18-án adott életet első egészséges utódjának. A bő öthetes apróság kezdettől fogva szépen gyarapodik és erősödik anyja gondoskodása mellett, így elérkezett az idő állatorvosi vizsgálatára és a sajtónak történő bemutatására – tette hozzá.
Hamarosan nevet adnak a kis nősténynek
A sajtótájékoztató keretében megtartott vizsgálat alapján kiderült, hogy a kölyök állapota kifogástalan, neme nőstény, nevéről pedig a látogatók bevonásával döntenek a jövőben. A jó étvágyú és szépen gyarapodó, 410 grammos pandát a következő napokban a szerencsés látogatók egyre nagyobb eséllyel pillanthatják meg a kifutóban – jelezte Nagy Gergely Sándor.
Ikerlányok: Pici és Maci
Az igazgató emlékeztetett rá, hogy a debreceni szaporulat egy évtizedes előkészítő munka eredménye: 2013-ban kezdtek a vöröspanda-bemutató építésébe. 2014 tavaszán a franciaországi Asson állatkertjéből érkeztek a Pici és Maci névre keresztelt ikerlányok.
Pandita Dortmundból
A nemzetközi tenyészprogram következő lépéseként 2020 nyarán végre hím is érkezett hozzájuk a fiatal Pandita személyében, a dortmundi állatkertből.
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
A 80. bambuszevő Európában
A másik nőstény, Pici 2021 márciusában a fajmentő program részeként a Himalája déli részén fekvő Dardzsiling állatkertjébe utazott, amely kifejezetten az őshonos fajok tenyésztésére és visszatelepítésére szakosodott. A vöröspandakölyök világra jötte – amely az elmúlt egy év 80. születése Európában – a fajmegőrzési célú állatkerti állomány fennmaradása szempontjából is fontos előrelépést jelent./Nagy Gergely Sándor.
“Ragyogó macska”
Hozzátette: a Himalája, Észak-Burma, valamint a kínai Szecsuán és Jünnan tartományok magashegyi erdőiben őshonos vörös vagy kis panda, illetve vörös macskamedve a macskamedvefélék családjának egyetlen ma élő tagja. Tudományos nevét – Ailurus fulgens, vagyis “ragyogó macska” – Frédéric Cuvier 19. századi francia zoológustól kapta, akit valósággal elvarázsoltak macskaszerű vonásai és színpompás bundája. Bár rendszertani besorolása szerint ragadozó, tápláléka jórészt bambuszból áll, amelynek fogyasztásában nagy segítségére van hüvelykujjszerűen módosult mellső csuklócsontja.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“KORTYOLJ BELÉNK!”
Veszélyeztetett faj
Életterének drasztikus zsugorodása és az illegális kereskedelem következtében vadon élő populációját ma tízezernél kevesebb felnőtt egyedre becsülik. Éppen ezért a faj veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Érdekesség, hogy a nepáli eredetű panda elnevezést – amelynek jelentése bambuszevő – először erre a vörös pandára használták, és csak később kapta meg a medvefélékhez tartozó óriáspanda a két faj étrendbeli hasonlóságai alapján – ismertette Nagy Gergely Sándor.
Az ország legszebb erdeje
A pandakölyök-bemutatón részt vevő Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester felidézte, hogy az idén 65 éves állat-és növénykertnek helyet adó Nagyerdő elnyerte az ország legszebb erdeje címet. A vöröspanda-szaporulat kapcsán megjegyezte, hogy a debreceni állatkert kétszáz állatfaj kilencszáz egyedének az otthona.
FOTÓ: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT
Kedves Látogató!
Szerda késő este tudtam meg a felfoghatatlant, a megmagyarázhatatlant. Sajnos, a valóság annyira kegyetlen arccal tolta az enyémbe is a gyászhírt, hogy kifakadtam, dühöngtem, majd megbékélten szabadon engedtem lelkem fájdalmait. Emlékeztem a nyolcvanas-kilencvenes évek SINÉAD-jére és még a tegnapira is…
Elveszítettünk egy énekest, aki olyan értéket, élményt adott MAGából, amely örökké befolyásolja életemet, de szerintem sokunkét.
Annyi fájdalmat, kínt kellett megélnie, hogy vitathatatlanul összetört, ahogyan most én is! Kisfia elvesztése után nem talált békét, nyugalmat.
Egész Lénye sebezhető, de IGAZ volt, számomra ma is AZ!
Ő él tovább szívemben, lelkemben!
Szeretettel gondolok Sinéad-re, aki életem legszebb pillanataival ajándékozott meg, amikor hallgathattam láthattam énekelni!
Drága Sinéad!
Most már a béke, a nyugalom és a SZERETET SZÁRNYAIN repülhetsz!
Bízom és remélem, hogy hamarosan találkozunk a Mennyek Királyságában!
Szeretettel és öleléssel,
Visó