Nem tudjuk, hogy meddig álmodhatunk, meddig van időnk arra, hogy megélhessük is azokat, amelyek a legszebbek számunkra. Hiszem azonban, hogy képesek vagyunk álmainkat megvalósítani. Ha kinyitjuk szívünket, befogadjuk Isten Végtelen Szeretetét, megkapjuk azt, amit szeretnénk. Ami fontos: tegyünk is azért, hogy a világ szebb, jobb legyen, amelyben élni szeretnénk! Hirdessük a békét, a szeretetet!
#LOVE #SZERELEM #SZERETET #Google #YouTube #hashtag #mindenki #everybody #kollaboráció #Facebook #TikTok #Instagram #Twitter #kultkocsma #reklám#MONDAY #MUSIC #SONG #DREAMS #TIME #IDŐ #ETERNAL #ZENE #DAL #LÉLEK #SOUL #PSZICHOLÓGIA #SZENTKÖTELÉK #BARÁTSÁG #ISTEN #ÚR #GOD #FRIEND
Az egész erdő is ott van!
Igen, sokszor nehéz, mert elveszítjük hitünket, feladni készülünk magunkat, mert csak a fákat látjuk, pedig az egész erdő is ott van!
Dallamok erdeje
A dallamok erdeje annyira hívott, várt – a mai napig a zene számomra az egyik legfontosabb tényező, életem mit sem érne nélküle -, hogy elcsábított, nem tudtam szabadulni tőle. A komolyzene ejtett először foglyul, a népzene mellett, majd a halhatatlan, örök ROCK, a folk-rock és a jazz kerített hatalmába. Számomra az első magyar rock zenekar, az Edda adta meg azt, amit szerettem volna: egy olyan életérzést, amely tiniként mindennapjaimat meghatározta.
“OLTSD VELÜNK SZOMJADAT!”
Magazinunk anyagainak elkészítéséhez, oldalaink fejlesztéséhez támogatókat keresünk!
“KORTYOLJ BELÉNK!”
A kamaszéveim tele voltak csalódással, veszteséggel, miközben olyan élményekkel gazdagodtam, amelyek nélkül most nem írhatnám ezeket a sorokat sem.
Hatalmas falak leomlottak már párszor
Megállok olykor a hatalmas falak előtt, amelyek emelkednek magam fölé, de ezek a falak leomlottak már párszor. Ledöntöttem már jó pár alkalommal azokat, mert mindent, amit szerettem volna, megvalósultak. Álmaim közül a legfontosabbak életem részévé váltak. Azt álmodtam, hogy taníthassak, újságoknak írhassak, szólóénekes lehessek, adhassak magamból valamit ennek a világnak: embertestvéreimnek.
Valami hajt tovább
Azoknak, akik keresik önmagukat, nem mindegy, hogy merre mennek, milyen falakkal veszik körbe magukat. Az idő olykor tényleg kevés lehet, ha nem használjuk ki minden pillanatát. de hajt – még ma is -, valami tovább, ahogyan Slamóék is énekelték.
A keresés
A mai napig keresgélek! Nem tudok leállni, mert annyira bonyolult és összetett lélek vagyok, Veled együtt, kedves Látogató! Talán egy élet is kevés ahhoz, hogy megismerjem önmagamat! A keresés, maga a keresés, a magam keresése, megismerése egy egész életig tartó munkálkodás, mert bizony van mit dolgozni magamon!
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
Gyönyör és kín
A szerelem is eltalált, különböző köntöseit húztam magamra, viseltem és megmaradnak bennem örökre, amelyek nélkül most kevesebb lennék. Megismertem keserédes hangulatát, megízleltem a gyönyör és a kín minden arcát.
Az Úr küldött egy Angyalt
Eleget fáztam már az utcák kövén, vacogtam az élet kegyetlen pillanataitól, amelyek ledöntöttek, majd felemelt egy kéz, megérintett Isten keze. Biztos vagyok abban, hogy maga az Úr küldött egy Angyalt értem, hogy ne adjam fel: élnem kell, mert minden szép, minden kerek, egész! Tennem kell a dolgomat! Számítanak rám!
A barátság egyben, egészben tart
Egy barát, aki életem meghatározó részévé vált, soha nem engedi, hogy elkalandozzak, nem engedi, hogy a mázsás lelki terheim alatt összeroppanjak. A lelkem legmélyebb fájdalmában is osztozik, a legszebb örömök kérnek helyet bennünk, amikor elengedjük magunkat. Olykor, ebben a semmitmondó világ üres fogságában, ha együtt vagyunk, valahogy minden más… Újra átélünk egy magmagyarázhatatlan valamit, amely egyben, egészben tart minket.
A szent kötelék
Ami a legkülönlegesebb ebben a szent kötelékben, hogy képesek vagyunk a fizikai távolság ellenére is érezni egymást, ha nem is mondunk semmit, vesszük a jeleket!
Hit egy szebb, jobb világban
Mindig is hittem egy szebb, egy jobb, egy igazságosabb világban. A legszebb álmom megvalósítása még várat magára! Nagyon idealisztikus, de tényleg megvalósíthatatlan?
A SZERETET megélése embertestvéreimmel
A béke, a nyugalom szárnyaira fekszem és repülök hozzád most, mert hajt a SZERETET, ami éltet. Semmi más nem lehet fontosabb számomra, mint ennek megélése a lehető legtöbb embertestvéremmel!
Tudom, hogy képes vagy SZERETNI, magadat és másokat is!
Fogjuk kezedet!
Ismét legyen hited! Döntsd le falaidat, ne csak álmodj egy szebb világot magadnak! Éljed is meg azt, még ha jönnek is nehézségek, ott vannak barátaid, szeretteid, akik képesek megfogni kezedet! Az Úr sohasem engedi el, ezt ne felejtsd!
Kívánom, hogy bármerre is jársz, a SZERETET vezessen utadon!
Örök HANGOK
Az örök HANGOK Érted is szólnak! Kérlek, hogy nyílt szívvel hallgasd meg ezt az örökzöld dalt, amely révén kicsit emlékezel: MAGodra, ARRA, AKI TE VAGY!
Végtelen szeretettel és öleléssel: