Kezdőlap Egyebek Gyula: Free Zenei Fesztivál – Köztereken is igényes zene

Gyula: Free Zenei Fesztivál – Köztereken is igényes zene

354
0

Péntektől vasárnapig rendezik meg a Gyulai Várszínházi évad keretében az ingyenes Free Zenei Fesztivált, amelyen mások mellett fellép a godfater, az Anima Sound System és a Parno Graszt is.

 

 Minden nap négy koncert lesz, az utolsók este a Tószínpadon lesznek a legnagyobb nevekkel: pénteken a Parno Graszt, szombaton a godfater lép fel, amelynek tagja Tátrai Tibor és Borlai Gergő, vasárnap pedig Operagála lesz, amelyen az Erkel Ferenc által 170 éve alapított Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara játs
Az Anima Sound System, a Parno Graszt és a godfater is fellép a Free Zenei Fesztiválon Gyulán

Népzene plusz komolyzene

    Elek Tibor színházigazgató a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a korábbi Halmos Béla Népzenei Fesztivált, a Vár Jazz és a Vár Blues Fesztivált újították meg, fejlesztették tovább, és egészítették ki komolyzenével.

 

A NAV támogatja 

Emellett úgy gondolták, hogy kiviszik a vár falai közül a város frekventált köztereire, és mindenki számára hozzáférhetővé teszik “az igényes zenét”. Így jött létre a háromnapos Free Zenei Fesztivál programja, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) támogat, így valóban ingyenes is.

  Minden nap négy koncert

    Minden nap négy koncert lesz. Az utolsók este a Tószínpadon lesznek a legnagyobb nevekkel. Pénteken a Parno Graszt, szombaton a godfater lép fel, amelynek tagja Tátrai Tibor és Borlai Gergő: Vasárnap pedig Operagálára kerül sor, amelyen az Erkel Ferenc által 170 éve alapított Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara játszik. Szólót énekel a békéscsabai születésű Rálik Szilvia, a gyulai Tokai Ágnes, valamint Fokanov Anatolij világhírű bariton.

 

Fellépnek még

    Rajtuk kívül fellép a helyi Élővíz Zenekar; a 30 éves Anima Sound System, a JazzElek, a Mr. Moodburn, a Simple Blues Band, az Alföld Quartet, és gyerekek számára hangszerbemutatóval is készül a Pro Musica Fúvósötös, amely a Péter és a farkas című művet adja elő – sorolta a programokat Elek Tibor.

 

 

Élővíz zenekar
Élővíz zenekar/Kép: https://gyulaivarszinhaz.hu/

 Kovács Tamás, a NAV Békés Megyei Adó- ás Vámigazgatóságának igazgatója elmondta, minden nap fellép a Pénzügyőr Zenekar is valamilyen formációban. Az együttes már a 19. században is létezett, hivatalosan 1942-ben, az akkori pénzügyminiszter alapította meg. Pénteken népzenei formációval lépnek fel, magyar, erdélyi, román és balkán dallamokat játszanak. Előkerülnek ritkább hangszerek, mint a kaval és az ewi (fúvós szintetizátor), így képezve hidat az autentikus népzene és világzene között – fogalmazott.

 

 

 

A NAV vezér is játszik 

Kovács Tamás hozzátette: szombaton a Pénzügyőr Big Band zenél, amelyben ő maga is játszik gitáron, és fellép Tatár Szidónia is, vasárnap pedig nagyzenekari, fesztiválzenekari formációban játszanak Erkel-, Kodály-, Brahms- és John Williams-műveket.

 

Pénzügyőr Zenekar népzenei együttese
Pénzügyőr Zenekar népzenei együttese/Kép: https://gyulaivarszinhaz.hu

 

A NAV kulturális szolgáltatást is nyújt 

Kiemelte, hogy a NAV igyekszik a befizetett adóforintokból egyre több kedvezményt, és akár kulturális szolgáltatást is nyújtani az állampolgároknak, emiatt döntöttek a rendezvény támogatása mellett.

 

Legszebb hagyományok 

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, a várszínház Elek Tibor vezetése alatt úgy viszi tovább a legszebb hagyományokat, hogy meg is újítja azokat, ezáltal is növelve értéküket. Erre példa a Free Zenei Fesztivál is – tette hozzá.

 

Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja

A sajtótájékoztatón Elek Tibor kitért arra is, hogy jövő héten, július 13-án kezdődik a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja. A Shakespeare Fesztivál megújításaként jött létre, és amelyen Shakespeare mellett Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című műve és több Csehov-darab is látható lesz majd.

 

A részletes programsorozat a 

www.gyulaivarszinhaz.hu 

oldalon érhető el.

 

MTI/https://gyulaivarszinhaz.hu/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét