Kezdőlap Egyebek Jutalomjáték: újra együtt forgatnak a hazai színészlegendák

Jutalomjáték: újra együtt forgatnak a hazai színészlegendák

538
0

 

Lassan feléhez ér a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték forgatása a ráckeresztúri Brauch-kastélyban. Az Agatha Christie stílusát idéző, de humorral átszőtt filmben a legnagyobb színészlegendák játszanak együtt. Kern András mellett feltűnik többek között Pogány Judit, Hámori Ildikó, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Jordán Tamás, valamint Bánsági Ildikó is. Az alkotók szerint a Ma este gyilkolunk igazi jutalomjáték a színészek számára, akik láthatóan nagyon élvezik a közös munkát.

 

Ma este gyilkolunk/forgatás

 

Kétszáz éves, sejtelmes hangulatú kastély

Kétszáz éves, sejtelmes hangulatú kastély Ráckeresztúr mellett, egy héthektáros park közepén – ilyen helyszínen forgatják május vége óta a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjátékot. „A forgatás 37 napig tart, most vagyunk a 16. napon, vagyis közeledünk a forgatás feléhez mondta a Brauch-kastélyban tartott sajtónapon Köbli Norbert forgatókönyvíró.

 

 

55. Hortobágyi lovasnapok: Lovas és kulturális programok

Kern, a nyomozó

A fordulatos történet középpontjában egy gyilkosság áll, amely felkavarja az idős művészeket befogadó Pirandello Színészotthon mindennapjait. Egy mellőzött idős színész, akit hajdanán egy Poirot-szerű szerep tett híressé, saját szakállára nyomozni kezd, de nincs könnyű dolga.A krimi egy zárt helyen, a világtól távol játszódik, ahol a főszereplőnek úgy kell nyomoznia, hogy körülötte mindenki mesterien hazudik, hiszen csupa színész veszi körül Tolnai Tivadart, akit Kern András alakít– emelte ki a forgatókönyvíró.

 

A színészlegendákból dőlnek a történetek

Kern András mellett egy sor színészlegenda – Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati – is szerepel a filmben. Az alkotók szerint a Ma este gyilkolunk valódi jutalomjáték számukra, a színészek nagyon élvezik a közös munkát. „Amint leáll a kamera, dőlnek belőlük a történetek és az anekdoták” – mondta Fazakas Péter rendező a forgatás hangulatáról, amelyet jól visszaad a Ma este gyilkolunk Youtube-csatornájára feltöltött kisfilm is.

 

Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:

youtube.com/@kultkocsmamumag2597

 

A nézők szeretni fogják 

„A legnagyobb hazai, élő legendákkal egy nagyon kedves történeten dolgozhatunk, amit a nézők is egészen biztosan szeretni fognak” – emelte ki Lajos Tamás producer. A krimiben a fiatalabb generációból szintén számos kiváló művész kapott szerepet. A vásznon feltűnik majd Hermányi Mariann, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Závodszky Noémi, Gyöngyösi Zoltán, Keresztes Tamás, Herczeg Adrienn, Elek Ferenc és Pál András is.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Ma este gyilkolunk várhatóan 2024 februárjában kerül majd a mozikba.

 

A Ma este gyilkolunk című filmmel kapcsolatos hírekkel a produkció Facebook-oldala folyamatosan frissül.

 

W SALT.HU/Fotókredit: Filmpositive

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét