Két arany- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a felnőtt csapatversenyek során a BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig tartó 28. Magyar Kick-box Világkupán. Rekordlétszám: 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe. A csapatban aratott sikerekből három olyan magyar kick-boxos is kivette a részét, akik két hét múlva az Európa Játékokon indulnak majd.

Pointfighting
Pointfightingban a férfiaknál a csepeli Halker-Király Team együttese – amelyet az Európa Játékokra egyaránt kvalifikált Bálint Martin és Veres Richárd is erősített – egy török és egy német együttes legyőzésével került a döntőbe.
A fináléban roppant kiélezett csatában végül 26-25-re legyőzték angol ellenfelüket is, úgy, hogy az utolsó pontot Bálint Martin az utolsó pillanatokban szerezte.
Arany és bronz
A kétfős light-contact csapatversenyek során is született magyar arany. A szintén Európa Játékok-résztvevő Nagy Rita párban Kovács Laura Fannival az elődöntőben és a fináléban is egy argentin kettőst győzött le. Ezzel megszerezve a kategória elsőségét. A férfiaknál a +74 kg-osok csapatversenyében a Szmolek Emánuel, Horváth Erik alkotta magyar duó bronzérmes lett.

Kvóta az Európa Játékokra
A lengyelországi Európa Játékokra kvótát szerzett további magyar kick-boxosok közül már biztosan érmes Czégény Cintia is. A Veresegyházon edző – de a világkupán egy szlovák klub színeiben induló – 20 éves versenyző a full-contact szakágban a nők 60 kg-os súlycsoportjában 3-0-ra győzött a norvég Hagatun ellen. Így bejutott a legjobb négy közé, így már ő is biztosan dobogóra állhat majd a 28. Magyar Kick-box Világkupán.
Kérjük, kövess minket ezeken a felületeinken is:
youtube.com/@kultkocsmamumag2597
MKBSZ Sajtó