Kezdőlap Egyebek Emlékezés a kortárs zománcművészet nagyasszonyára

Emlékezés a kortárs zománcművészet nagyasszonyára

356
0

Búcsúkiállítással emlékeznek a kortárs magyar zománcművészet nagyasszonyára

 

Morelli Edit több mint hatvan alkotása látható a budapesti tárlaton

 

Morelli Edit Ferenczy Noémi-díjas festő- és zománcművész neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik a kortárs magyar zománcművészet megszületésével, amikor a zománcmű, kilépve alkalmazott művészeti státuszából képzőművészeti műfajjá lépett elő. A budapesti Párbeszéd Házában április 14-én, pénteken délután nyílt, A Fény felé című kiállítással búcsúznak a 2020-ban elhunyt művésztől.

 

 

Morelli Edit a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban 1958-ban végzett. Később művészeti tanulmányokat folytatott a Xantus Gyula vezette szabadiskolában. Mesterei Xantus Gyula, Kátai Mihály és Tamás Ervin voltak. 1973-tól foglalkozott a tűzzománctechnikával.

 

A Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep egyik alapítója, a nyírbátori és a hajdúdorogi nyári zománctelepek művészeti vezetője volt.

Az 1970-es években organikus, a létet teljességében értelmező ötvöszománcain a világegyetemet jelképező életfák, kunbabák, madonnák a népművészet formanyelvén szólaltak meg.

 

Kérjük, kövess ezeken a felületeinken is:

Morellis nyelv

Az 1980-as évektől festőzománc művek kerültek ki a kemencéjéből. Ebben a technikában találta meg annak a lehetőségét, hogy saját festői nyelvezetet teremtsen. Ez a morellis nyelv a kompozíciós elemeket a végletekig absztrahálva, de lágy non-figurativitással mutatja be.

 

Morelli Edit: Teremtés/Fotó: Turcsik István

 

Motívumai a tárgyak ősformáiból, valamint amorf alakzatokból tevődik össze.

 

Zománcművei nemcsak motívumaikban, hanem anyagukban is az alapokhoz, az őselemekhez (föld, víz, tűz, levegő) kötődnek. Azon kivételes zománcművészek egyike, aki nem uralkodni kívánt az anyagon, hanem törvényszerűségeit fölismerve, hűséges alkotótársává tette.

Rendkívül érzékeny, líraian intellektuális látásmódjával és bravúros technikai tudásával a gondolat legfinomabb rezdüléseit is képes volt zománcba égetni. Így a természet, az emberi lét egyetemes törvényeit (Teremtés), minden korban érvényes erkölcsi, etikai alapértékeit (Bizonyosság), magyarságunk gyökereit (Attila) mutatja föl.

 

Széteső világunkban alkotásai jelzőfák, a világ élhetőségének a lehetőségét szimbolizálják.

 

Az április 14-én nyílt kiállítás kurátora Nagy Márta porcelántervező művész, professor emerita, a több mint hatvan alkotást bemutató tárlat május 25-éig látogatható, naponta 15-18 óráig, a budapesti Párbeszéd Házában (1085 Bp., Horánszky u. 20.)

 

Morelli Editról és munkáiról innen tud letölteni képeket, amelyeket a fenti közleménnyel kapcsolatban szabadon felhasználhat.

 

Fotókredit: Turcsik István

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét