Kezdőlap Egyebek A Bábszínház kulisszáit mutatja be a Deák17 Galéria új tárlata

A Bábszínház kulisszáit mutatja be a Deák17 Galéria új tárlata

417
0

A bábszínház kulisszái mögé enged bepillantást a Deák17 Galéria és a Budapest Bábszínház Minden báb! címet viselő közös, kedden nyíló kiállítása.

 

Üdvözöljük oldalunkon!

 

A főváros egyesítésének 150. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon a bábok, fotók, plakátok megtekintésén túl a látogatóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy végigkísérjék egy bábelőadás születését a tervezőasztaltól a színpadig – közölte a kiállítótér hétfőn az MTI-vel.

 

A Budapest Bábszínház 73 éves múltjának köszönhetően képzőművészetileg is értékes bábarchívummal rendelkezik, ebből a mintegy huszonkétezer bábból álló gyűjteményből válogatott a két kurátor, Palya Gábor Dávid és Végvári Viktória. A kiállítás egyfajta történeti áttekintésre is vállalkozik, bemutatva a különböző korszakok bábjait és tervezőit, és az egyes korosztályok számára készülő bábok változatosságát.

A tárlaton az is kiderül, hogy a háttérben milyen sokféle szakma képviselői működnek együtt egy előadás megszületésében, így a kellékesek, a díszítők, a világosítók, a hangosítók, az öltöztetők, a sminkesek, a fodrászok, a műhelyek, valamint a szervezők munkájába is bepillanthatnak az érdeklődők.

A szervezők múzeumpedagógiai foglalkozásokkal is készülnek három korcsoportban iskolai osztályok számára, valamint a kiállítótér történetében először, most az óvodásokat is várják interaktív foglalkozással.

“Ajándékok és Játékok nagy választéka, alacsony árakkal és időgarantált 1 munkanapos szállítási opcióval”

 


Kattints a logóra, ha szeretnél ajándékozni!/a szerk./

xxx

A kiállítás május 27-ig látogatható a Deák17 Galériában.

 

MTI/https://www.deak17galeria.hu

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét