Létezik-e vajon a szó valódi értelmében olyan haza, ahol otthonra is lelek, ahol a fészkem ered, ahova visszatérhetek úgy, hogy ne legyek számkivetett? Az állam sokszor a képembe köp, megbénít, szinte öl, de a hazám mégis itt tart, nem enged szabadulni… Pedig mennék… de hova? Bárhova, csak innen el… Nem menekülhetek innen. Itt van dolgom… A hazáról írok, amely megköti kezemet, nem érzem szabadnak magam, azonban, ha belegondolok: akármilyen, az ÉN HAZÁM.
A TIED is Kedves Látogató!
Az a föld, ahol születtem, az anya -vagy apaföldem, amelyre nap mint nap lépek, teszem ezt vagy azt: kelek, fekszem, valóban megfelel nekem a szó nemes vonatkozásában és jól érzem magam itt?
Nehéz erre felelni. Igen és nem egyszerre!
Ha szétnézek a városomban, az országomban: alig vannak ismerőseim, barátaim, akik itt maradtak. Egyre többen mennek útjukra, a világot megváltani, a jobb élet reményében. Valaki csak kalandvágyból hagyja el ezt a hazát, de akad, aki tényleg azért, mert nem találja a helyét itt, nem akar éhen halni, egy minőségibb életet kíván élni, ahol talán az anyagi dolgok mellett, bizony egy kicsit több erkölcsi elismerést is kap, ahol megbecsült állampolgár lehet.
Diplomás, szakmunkás, illetve betanított munkát végző ismerőseim, barátaim közül alig akadnak, akiket elismer, megbecsül ez az állam, a munkahely, az anyagiról nem is beszélek. Az érzelmi szálak mellett mennyi minden kötheti hazájához az embert. Mit is jelent a haza?! Az állam mindent megtesz a hazámért, és én?
Miért fontos mégis a megbecsülés, az elismerés? Számomra azért, mert önmagában kevés, az, ha jól végzem a munkámat, elengedhetetlenül éreznem kell mögöttem egy stabil emberi és technikai hátteret is. Tudnom kell, hogy kollégáim és főnökeim számára mennyire vagyok fontos, (persze pótolható vagyok!), így jobban érzem magam, talán többet is teljesítek, vidámabban végzek minőségi munkát.
Ez számomra nagyban is fontos, mi több: a legfontosabb! Egy olyan hazában érzem jól magam, ahol az életterem és szabadságom is nagyobb! Megbecsül, elismer az állam is, és élni tudok, így szívvel tenni is kívánok érte, a jövő magyarságáért! Csak így tehetem igazi hazámként magamévá ezt a földet és meghalni is bátran képes lennék rá! Szeretteimért, barátaimért szintén!
Sajnos a jelen nem ad nekem sem megnyugvást: orosz-ukrán háború, forint állapota, hazánk egészségügye, mezőgazdasága, oktatása… Szinte nincs olyan terület, amely ne hagyna némi kívánnivalót maga után. A családok, az egyéni életek darabokra hullanak: sokan rokkantan, meggörnyedve tennék a dolgukat, de kikészülnek testileg, lelkileg terheik alatt! Elveszítik hitüket önmagukban, a másikban. Sőt: Istenben. Mindenüket elveszik, mert fizetésképtelenné válnak, élni sem tudnak. Nyögnek, egy idő után pedig feladják életüket!
Nehezen kelek, még nehezebben alszom el, ha látom, tapasztalom környezetemben és magamban is már a közömbösség, a fásultság, a kisemmizettség, a semmibe vétel hatalmas súlyát, amelyek a reménytelenség keserű ízeit is tuszkolják le torkomon.
A haza számomra nem csupán élettér, család, barátok, ismerősök közösségét jelenti. Egy hazában a hatalomnak is több megértést, törődést kellene tanúsítania, amely nem hagyja el polgárát semmilyen körülmények között. Biztosítja a munkáltatók révén a tisztességes megélhetéshez a szükséges pénzforrást, szellemi és értelmi fejlődésben egyértelműen kiveszi részét. megteremti az egészséges élethez szükséges dolgokat. Természetesen mindenkinek szükséges tenni azért, hogy megbecsült polgára legyen Hazájának.
Hálát kell adnom azért a Teremtőnek, Édesanyámnak, Apámnak, Nevelőapámnak, Családtagjaimnak és Mindenkinek, aki a környezetemben élt, él, hogy adtak és ma is adnak nekem dolgokat, nem kicsit, sokat! A tiszteletet, az elismerést, a megbecsülést is, a SZERETET mellett.
Aki most szökni készül, másik honban keres életteret, nem tarthatom vissza: az ő élete. Mennie kell, mennie, ahol megtalálja otthonát, önmagát, ahol talán nagyobb lesz szabadsága, ahol élni tud boldogan.
Szomorú szívvel, de el kell engednem azokat, akik a boldogulás útjára akarnak lépni másik országban, hazában és maga a keresés a boldogság számukra!
Legszeretettebb, kedves Barátom is veszi vándorbotját és indulni készül, hogy magára, (ott)honra találjon valahol, a világ valamelyik pontján. Titkon remélem, hogy igazi Hazája mindig vele marad (én is!), őrzi az emlékeit és egyszer HAZATALÁL ismét, mert mindig tárt karokkal várják a szerettei, az élők, a túlélők!
Kívánom, hogy Te, Kedves Látogató és Minden Magyar Testvérem megtalálja szívében a békét, szeretetet, amelyek ebben a “…lángoktól ölelt kis ország”…-ban is megtalálhatóak lesznek egyszer!
De jó lenne visszatérnünk hitünkhöz is!
Higgyünk magunkban, a jobb jövő reményében, hogy a nagyon fekete égen is ott van a nap és a hold is, amelyek bevilágítják a teret, életterünket, ahol élünk, ahol megtaláljuk egyszer hobbinkat, egyben munkánkat is! A legfontosabb azonban, hogy szerezzük vissza istenhitünket is és így egymásra, társra találjunk, ahol sírunk, nevetünk, bánkódunk, megoszthatjuk élőben minden örömünket, szavakkal vagy azok nélkül, ahol megölelhetjük kedvesünket, barátunkat, akiket szívünkbe fogadtunk, akik nélkül a haza nem HAZA, akik nélkül nem hiszem, hogy élhetünk boldogan.
Szeretném azt gondolni, tudni, hogy ahol élünk, ott nincs semmi olyan dolog, amely lehúz, elgáncsol, megfékezi szabad gondolataink áramlását, kinyilvánítását, tetteinket, még akkor sem, ha olykor úgy érezzük, mintha az egész világegyetem egyfajta tömlöc lenne, csak fenyeget, ijeszt, gyilkol, üldöz.
Nem, nem és nem! Ez a haza az ÉN HAZÁM is, ahol szabadon beszélhetek édesanyanyelvemen, a világ talán legszebb nyelvén, ahol a hagyományok, a dicső múlt, kultúra alakítja és formálja a jelent s jövendőt!
Az ÉN HAZÁM OTT VAN, AHOL SZERETET ÉS BÉKE HONOL.
Szeretnék egy olyan földre lépni reggelente, amelyre a béke palástját terítik le … ahol lélegzem, és együtt is szívom a magyar tájakon, tereken, utcákon, otthonainkban a finom oxigéndús levegőt barátaimmal, családommal és mindenki jó érzéssel jár-kel, ahol boldog pillanatokkal lehetünk gazdagabbak, ahol a remény csillagai tartják fenn az eget, ahol a nap és a hold is boldogan kel és nyugszik, ahol a szabadság zászlai kifeszülnek. Ott szeretnék járni-kelni, ahol a Lélek Hangjai ezt üzenik: ez a Szeretet Hazája, amit soha nem hagyok el, nem kell elmenekülnöm, hiszen csak ott érdemes és kell élni-halni, ahol SZERETET és BÉKE van, bennem és minden magyarban egyaránt…
Szeretettel ölelem magamhoz ezt a HAZÁT és minden magyart, éljenek bárhol, a világ bármely pontján!
Kiemelt -és nyitókép:
Óbánya, Ferde-vízesés / Fotó: Györkő Zsombor
Fotó: Mihály István
Visó
