Kezdőlap Egyebek Hétéves lesz a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Hétéves lesz a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

314
0

A tavaly bemutatott kabalafiguráról és az épületről szól a gyulai Almásy-kastély hetedik születésnapja március 18-án közölte  a kastélyt üzemeltető Erkel Ferenc NKft. közleményben az MTI-vel.

 

 

Március 18-án lesz hét éve, hogy egy állandó kiállítás, egy kávézó és egy ajándékbolt átadásával megnyílt a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. 2021-ben nyitották meg az egykori kiskastély-, azaz a Stefánia-szárnyat. A kastély mára valóban látogatóközponttá vált, hiszen funkciói között szabadulószobák, látványkonyha, családi és céges események helyszínei is szerepelnek – írták.

 

    A kastély kiállításait a nyitása óta eltelt hét évben csaknem félmillióan nézték meg.

 

“Több jelentős mérföldkő jellemzi az elmúlt esztendőket. 2018-ban Európa 40 legjobb kiállítóhelye közé került a gyulai Almásy-kastély, 2019-ben a Heritage Hotels of Europe zsűrije Örökség és Élmény különdíjjal jutalmazott bennünket. Tavaly a Szallas.hu vetélkedésében az Év Turisztikai Attrakciója kategóriában a vendégértékelések alapján lettünk második helyezettek” – idézi a közlemény Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgatót.

    A kastély tavaly mutatta be kabalafiguráját, Gróf Tacskó Dénest, akkor szerveztek először Tacskótalálkozót, amely “akkora sikert hozott, hogy megkérdőjelezhetetlen volt az esemény folytatása” – mondta Fekete-Dombi Ildikó.

 

A március 18-i, hetedik születésnapon ezért nemcsak Tacskótalálkozót, hanem felvonulást, jelmez- és futóversenyt is szerveznek.

 

A nap második fele a kastély épületének történetéről és a legújabb szolgáltatásokról fog szólni. Elindítják legújabb, a kisgyermekes családoknak szóló programot, amelyen Tacskó Dénes kíséretében járhatják be 45 perc alatt az állandó kiállítást. Bemutatják a másfél éve átadott Stefánia-szárnyat; annak történetét, a hétköznapokban nem látogatható új tereit és azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat.

A nap programjait Szilágyi Sándor történész előadása zárja a gyulai kastély egykori ünnepeiről.

 

A kastélyparkban a Portéka Kézműves és Termelői Közösség vásárt tart.

 

A részletes programok megtalálhatók a www.gyulaikastely.hu oldalon is.

 

MTI/https://gyulaikastely.hu/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét