Kezdőlap Egyebek PROGRAMAJÁNLÓ 2023. MÁRCIUS – SZEGED, SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR

PROGRAMAJÁNLÓ 2023. MÁRCIUS – SZEGED, SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR

153
0

 

JÁTÉKRA HÍVÁS

A Szegedi Nemzeti Színház színházi bemutatói előtt a Somogyi-könyvtár a bemutatott előadásokról, a színpadra állított művekről szóló kérdésekkel játékra hívja az érdeklődőket. A kérdések a http://www.sk-szeged.hu honlapon (a könyvtárban pedig nyomtatott formában) érhetők el. A Somogyi-könyvtár és a Szegedi Nemzeti Színház közös játékában a helyes megfejtők között 2 db páros jegyet sorsolunk ki az előadásokra.

2023. február 1-től március 28-ig
Giuseppe Verdi A kalóz című operájához kapcsolódó könyvtári kvízjáték.

2023. február 1-től március 31-ig
Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick Hegedűs a háztetőn című musicaljéhez kapcsolódó könyvtári kvízjáték.

***

2023. március 9-ig
Oscar-játék
Az idei Oscar-díjakat 2023. március 12-én (magyar idő szerint 13-án) fogják átadni. Januárban, a szokásos időben nyilvánosságra került a jelöltek szűk listája, idén is vannak ismert nevek a jelöltek között. A Somogyi-könyvtár a Belvárosi mozival közösen kvízjátékot hirdet. A játékban résztvevők között mozijegyeket sorsolnak ki.
A megfejtések beküldésének határideje: 2023. március 9.
További részletek a játékról a Somogyi-könyvtár honlapján: https://www.sk-szeged.hu/events/oscar-jatek/

***

PROGRAMOK FELNŐTTEKNEK

 

2023. március 6. 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti közösségi tér
Bubryák István filmválogatása
In memoriam Vaszy Viktor – dokumentumportré a 44 éve elhunyt karmesterről, színházigazgatóról, zene és énekkar-teremtőről (38 perc)
A filmben megszólal: Moldován Stefánia, Vaszyné Pócza Ella, Versényi Ida, Simándy József, Horkits Erzsébet, Gregor József, Varga Mátyás, Szalma Ferenc, Szabó Miklós, Karikó Teréz, ifj. Nagy Imre, Réti Csaba, Meszlényi László, Dr. Szűts István, Berdál Valéria és természetesen archív felvételen Vaszy Viktor.
Rendező – Horváth Zoltán
A filmet bemutatja: Bubryák István
És zenei meglepetésként:
Vaszy Viktor: Missa pro Pace (25 perc)
Vaszy, nem sokkal halála előtt mondta el Berdál Valériának, hogy írt egy misét, a békéért, ez is a címe: Missa pro Pace. Kész van, beköttette, otthon van a zongorán. És tényleg. Halála után öt évvel, a forgatáskor, ott találtuk meg, ahol hagyta. A zongorán. És két évvel később Horváth Ádám rendezésében a Szegedi Dómban fel is vettük a művet.
Szereplők: Misura Zsuzsa, Szonda Éva, Réti Csaba, Gregor József
A Szegedi Szimfonikus Zenekart Oberfrank Géza vezényli, közreműködik a Vaszy-kórus.

 

2023. március 9. 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti közösségi tér
MADÁCH 200 – Láthatóvá tett laptöredékeim Az ember tragédiájából címmel dr. habil. Máté Zsuzsanna esztéta és irodalmár kiállításának megnyitója
A tárlatot megnyitja: dr. Váraljai Anna művészettörténész
Közreműködők: az SZTE JGYPK Művészeti Intézet művészeti instruktor szakos hallgatói
A tárlat megtekinthető 2023. április 4-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.
„Irodalmárként negyedszázada foglalkozom a madáchi életművel (is), többek között három Madách-könyvet íróként, esztétaként pedig több mint tíz éve kutatom szisztematikusan Az ember tragédiája átváltozásait (is) a különböző művészeti ágakban. A 200 évvel ezelőtt született Madách főművének jelenvalóságát, annak különböző formáit mutatja be kiállításom, többfajta technikát alkalmazva. Az eredeti kézirat általam kiemelt fragmentumaihoz kapcsolódik a 15 képből álló sorozatom, melyek egyrészről az egyes szöveg-töredékek interpretációján alapuló vizualizált továbbgondolásaim, másrészről arra hivatottak, hogy megmutassák a madáchi gondolatok aktualitását. Hiszen a történet rólunk szól, ugyanakkor minden kor minden emberéről, mely összefonódik eszmei és metafizikai világlátásunkkal és azok formálódásával, mind a történelem, mind az egyes egyén horizontjára levetítődve.” (Máté Zsuzsanna)

Dr. Máté Zsuzsanna (CSc, habil.), esztéta és irodalmár, az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz – Művészettörténet Tanszék habilitált tanáraként esztétikai, művészetelméleti és filozófiai kurzusokat oktat.
2014-től 2018-ig az SZTE JGYPK Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítő Szakkollégium alapítója és egyetemi egységvezetője volt, 2018-tól jelenleg is az SZTE JGYPK Művészetelméleti és Művészetpedagógiai Kutatócsoport alapítója és vezetője.
2007-től az SZTE Málnási Bartók György Filozófia Doktori Iskolája törzstagja és témavezetője. Két védett doktorandusza van, jelenleg egy doktorandusz témavezetője és doktori cselekmények résztvevője opponensként és bizottsági tagként.
2011-től Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2020-tól a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja.
Kutatási területei: kultúr- és művészetfilozófia és az esztétika története; a filozófia, az irodalom és a művészet kapcsolata; összehasonlító művészetelmélet; a vizuális kultúra.
Tudományos közleményei összesítve: eddig tizenegy monografikus illetve szakkönyve jelent meg, valamennyi könyve olvasható az OSZK. MEK-en, digitalizált formában, emellett 16 tanulmánykötetet szerkesztett; összes tudományos közleménye 244.
Tudományos díjai: 2010-ben Madách Imre Díjat kapott Madách-kutatásai és könyvei elismeréseként, 2020-ban a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának Cs. Szabó László Díját kapta meg művészetelméleti és esztétikai tudományos tevékenységének elismeréseként.

 

 

2023. március 17. 16.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Emlékkönyvtár
Emlékkönyvtár-látogatás
A Dóm téri központi épület 3. emeletén található Emlékkönyvtárban a 43.701 kötetes alapítványi gyűjteményből látható egy közel 10.000 kötetes reprezentatív válogatás. A gyűjtemény sokszínűségét, tudományos értékét jól példázza, hogy a Somogyi-könyvtár birtokában van 36 ősnyomtatvány, amelyek közül 8 hazánkban egyedi példány. Különösen figyelemre méltóak a 16. századi európai nyomdák fa-, illetve rézmetszetekkel illusztrált remekei és a kutatók által is használt Régi Magyarországi Nyomtatványok kötetei.
A könyvek védelme miatt fokozottan ügyelünk a megfelelő hőmérsékletre és páratartalomra. Kérjük, a látogatás tervezésekor vegyék figyelembe, hogy a várható hőmérséklet 17°C.
A Somogyi Károly Emlékkönyvtár zárt különgyűjtemény, turisztikai célú látogatása a Somogyi-könyvtár és a Szegedi Tourinform közös programjai keretében lehetséges.
Találkozás: a Somogyi-könyvtár adminisztrációs pontjánál
Fotózásra nincs lehetőség.
Részvételi díj 500 Ft
A résztvevők száma limitált, ezért a férőhelyek betöltése érkezési sorrendben történik.

 

 

2023. március 20. 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár,
A Don Juan-történet típusfiguráinak mozarti arca – élőzenés ismeretterjesztő előadás
Előadó: Újváriné dr. Illés Mária zenetörténész
Közreműködők: BBMK Magánének Tanszék opera szakos hallgatói
A középkori, spanyol eredetű Don Juan-legenda egész Európában újra és újra feldolgozásra került, újabb és újabb korszakok, világlátások kaptak teret a műalkotásokban. Szerencsénkre Mozartnak is volt hozzáfűzni valója a témához! A Don Giovanni című opera színes, izgalmas zenéje által a történet furcsa, csetlő-botló szereplői fülünk hallatára és szemünk előtt válnak sorsukat vállaló, harmonikus emberekké. Ezen az úton követi őket a sok élő zenét tartalmazó előadás.

A program a Bartók Béla Művészeti Kar által szervezett Bartók Művészeti Napok része, valamint
a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar és a Somogyi-könyvtár közös rendezvénye.

 

 

2023. március 22. 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Stefánia Fiókkönyvtár-klub, (Szeged, Stefánia 2.)
Tavaszi kvíz Edmonddal
Az őszi és a téli forduló után, tavasszal is visszatér Edmond kvíz délutánja a Stefiben. Ismeritek az Edmond Könyvkuckója nevű YouTube-csatornát? Bognár Edmond, az SZTE BTK magyar szakos hallgatója, Szabados Ági Libertine Könyvesboltjának munkatársa és olvasásnépszerűsítő könyvmoly. Erre a délutánra a Somogyi-könyvtár Stefánia Fiókkönyvtár klubja könyvkuckóvá alakul, hogy egy jó hangulatú könyves kvízt játszanak az érdeklők Edmond közreműködésével.

 

PROGRAMOK GYEREKEKNEK

 

 

2023. március 10. 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára
Kanapémesék a kikeletről. Takács Kata mesemondó ez alkalommal a tavaszhoz kapcsolódó történeteket mesél. A résztvevők csodás növényekről, madarakról, az Erdőzöldítő királykisasszonyról hallhatnak meséket. A részvétel ingyenes.

2023. március17. 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára
Meseláda. Milyen mesét rejt a láda? Elmesélik a könyvtárosok. Szeretettel várjuk a mesét szerető kicsiket és nagyokat. A részvétel ingyenes.

2023. március 24. 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára
Meseláda. Milyen mesét rejt a láda? Elmesélik a könyvtárosok. Szeretettel várjuk a mesét szerető kicsiket és nagyokat. A részvétel ingyenes.

2023. március 25. 11-15 óráig – helyszín: Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára
Találd meg a kulcsot! Regényekhez kapcsolódó feladatok megoldásával gyűjtsd a válaszokat és találd meg a lakat nyitját! Vagy a kulcsot? Szeretettel várjuk a rejtvényeket, játékokat kedvelő gyerekeket, családokat.

2023. március 31. 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára
Meseláda. Milyen mesét rejt a láda? Elmesélik a könyvtárosok. Szeretettel várjuk a mesét szerető kicsiket és nagyokat. A részvétel ingyenes.

2023. március 31. 14.00-19.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár Klub
Szeretsz társasozni? Akkor gyere és játssz velünk!
Nem csak jól szórakozhatsz, de fejlesztheted is 4K alapkészségeid (kommunikáció, kritikus gondolkozás, kollaboráció, kreativitás).
A BoardGamers csoport az Európai Szolidaritási Testület program keretein belül támogatott LiveG(ame) című projekt során társasjáték délutánokat szervez. A játékos délutánoknak négy alkalommal ad otthont a Somogyi-könyvtár, ahol te is próbára teheted a 4K képességeidet. A részvétel ingyenes.

 

 

KIÁLLÍTÁSOK

2023. március 8-tól 2023. április 4-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti közösségi tér
Az amerikai független film örökifjú punkja – Jim Jarmusch 70 éves
Jim Jarmusch az amerikai független film egyik legkitartóbb és legkarakánabb alakja. Az európai minimalizmust ötvözte a New York-i művészközegben szerzett tapasztalataival, az amerikai new wave hatásaival. Filmjei lassú sodrásúak, sok bennük a más művészeteket érintő utalás, karaktereiben egy picit mindenki magára ismerhet, függetlenül attól, hogy kulturálisan, térben és időben esetleg távol állnak tőlünk. A rendező sikeres alkotó alternatív zenei vonalon is.
A Somogyi-könyvtár dokumentumaiból összeállított kamaratárlat Jim Jarmusch munkássága előtt tiszteleg, melyet a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthetnek meg az érdeklődők.

2023. március 9-től április 4-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti közösségi tér
MADÁCH 200 – Láthatóvá tett laptöredékeim Az ember tragédiájából – dr. habil. Máté Zsuzsanna esztéta és irodalmár kiállítása
„Irodalmárként negyedszázada foglalkozom a madáchi életművel (is), többek között három Madách-könyvet íróként, esztétaként pedig több mint tíz éve kutatom szisztematikusan Az ember tragédiája átváltozásait (is) a különböző művészeti ágakban. A 200 évvel ezelőtt született Madách főművének jelenvalóságát, annak különböző formáit mutatja be kiállításom, többfajta technikát alkalmazva. Az eredeti kézirat általam kiemelt fragmentumaihoz kapcsolódik a 15 képből álló sorozatom, melyek egyrészről az egyes szöveg-töredékek interpretációján alapuló vizualizált továbbgondolásaim, másrészről arra hivatottak, hogy megmutassák a madáchi gondolatok aktualitását. Hiszen a történet rólunk szól, ugyanakkor minden kor minden emberéről, mely összefonódik eszmei és metafizikai világlátásunkkal és azok formálódásával, mind a történelem, mind az egyes egyén horizontjára levetítődve.” (Máté Zsuzsanna)

Dr. Máté Zsuzsanna (CSc, habil.), esztéta és irodalmár, az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz – Művészettörténet Tanszék habilitált tanáraként esztétikai, művészetelméleti és filozófiai kurzusokat oktat.
2014-től 2018-ig az SZTE JGYPK Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítő Szakkollégium alapítója és egyetemi egységvezetője volt, 2018-tól jelenleg is az SZTE JGYPK Művészetelméleti és Művészetpedagógiai Kutatócsoport alapítója és vezetője.
2007-től az SZTE Málnási Bartók György Filozófia Doktori Iskolája törzstagja és témavezetője. Két védett doktorandusza van, jelenleg egy doktorandusz témavezetője és doktori cselekmények résztvevője opponensként és bizottsági tagként.
2011-től Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2020-tól a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja.
Kutatási területei: kultúr- és művészetfilozófia és az esztétika története; a filozófia, az irodalom és a művészet kapcsolata; összehasonlító művészetelmélet; a vizuális kultúra.
Tudományos közleményei összesítve: eddig tizenegy monografikus illetve szakkönyve jelent meg, valamennyi könyve olvasható az OSZK.MEK-en, digitalizált formában, emellett 16 tanulmánykötetet szerkesztett; összes tudományos közleménye 244.
Tudományos díjai: 2010-ben Madách Imre Díjat kapott Madách-kutatásai és könyvei elismeréseként, 2020-ban a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának Cs. Szabó László Díját kapta meg művészetelméleti és esztétikai tudományos tevékenységének elismeréseként.

2023. március 16-tól május 4-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 3. emelet
Kolofonok: „…szerencsésen véget ért
A kolofon eredeti jelentése: csúcs, vég, valaminek a megkoronázása. A könyvtörténet kutatói számára felbecsülhetetlen értékű forrás, mivel sokszor ez tárja fel előttünk többszáz éves könyvek keletkezésének körülményeit. A Krisztus előtti 1-2. századból feltárt közel-keleti gyűjtemények agyagtábláinak végére írt megjegyzések tájékoztatták a gyűjtemények gondozóit a tulajdonosról és egyéb körülményekről. Később a kódexmásolás korában is a mű végére kerültek a másoló szerzetesek befejező, sokszor erősen szubjektív megjegyzései.
Az európai nyomtatás történetének hajnalát is végigkísérik, megőrzik helyüket a könyv végén, a mondanivaló egyre árnyaltabb lehet.
A 16. század elejére, a velencei nyomdászok forradalmi újításainak köszönhetően megjelent a könyvekben az általunk ismert címlap, a kiadási adatok átkerültek ide, és a kolofonok átalakultak a ma ismert, szabványos impresszum-adatokká.
Azonban napjainkban sem tűnt el végleg, sőt kiterjedt a használata a virtuális világba is: weboldalak leírásának fontos elemeivé vált. Modern kiadványokban a címlap impresszuma mellett bővebb kiadási, tipográfiai adatok részletes leírására továbbra is a mű végén szorítanak helyet.
Kamara-kiállításunkon bemutatunk néhány szép példát az Emlékkönyvtár ősnyomtatványai és régikönyvei közül, ezúttal a kolofonok típusai szerint rendezve.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét