Kezdőlap Egyebek A magyar kultúra napja – Programok Békés vármegyében

A magyar kultúra napja – Programok Békés vármegyében

51
0

#magyakultúranapja #gyula #hymnus200 #nemzetiszínház #orosháza #füranikó #kultkocsma

Gyulán a Hymnus 200 című hangversennyel és a Nemzeti Színház produkciójával ünneplik a magyar kultúra napját; Orosházán Für Anikó lép fel; Békéscsabán pedig elismeréseket adnak át – közölték a szervezők az MTI-vel.

 

    Gyulán adja 2023-as évadának első koncertjét az ország legrégebbi, 1853 óta működő szimfonikus zenekara, a Budapesti Filharmóniai Társaság Erkel Ferenc tiszteletére Hymnus 200 címmel. Az esemény két évfordulóhoz is kötődik: idén 200 éves az Erkel által megzenésített Himnusz, és 170 éves a zeneszerző által alapított filharmóniai társaság.

 

Az esten Dénes István Liszt-díjas karmester vezényel, közreműködik Ábrahám Márta hegedűművész és Bartus Gyula színművész.

A Gyulai Várszínház szervezésében január 24-én mutatják be a Nemzeti Színház Herczeg Ferenc művéből készült, Déryné ifjasszony című színjátékát Tarpai Viktória főszereplésével, Vidnyánszky Attila rendezésében.

 

Békéscsabán – ahol jelenleg a kulturális intézmények az energiaárak drágulása miatt átmenetileg három hónapig zárva vannak – a Munkácsy Mihály Múzeumban ünnepi műsor keretében adják át pénteken a Békéscsaba kultúrájáért kitüntetéseket; a díjat Bagdi László ügyvéd, költő és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar kapja.

 

Orosházán Minden titok címmel Für Anikó és Hrutka Róbert zenés irodalmi estje lesz hallható a Térzene Program keretében a magyar kultúra napja alkalmából január 24-én a Petőfi Művelődési Központban. Ady Endre, Kaffka Margit, Bereményi Géza, Zelk Zoltán, Erdős Virág, Pilinszky János versei hangzanak el megzenésítve, illetve a nélkül.

    A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.

 

MTI

 

A www.kultkocsma.hu szerkesztősége ezúton közli, hogy a saját készítésű szöveges tartalmak, továbbá fény- és mozgóképek szerzői jogvédelem alatt állnak. Az oldalon talált bármely tartalmat tilos értékesíteni! Ha újraközlésre alkalmasnak találják, a szerző megjelölésével és a forráscikk linkelésével lehetséges! A szerkesztőség nevében: Visó alapító-főszerkesztő.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét