Kezdőlap Egyebek Több tucatnyi kick-box meccs volt a TEK Gálán

Több tucatnyi kick-box meccs volt a TEK Gálán

178
0

A Magyar Kick-box Szakszövetség a hagyományoknak megfelelően idén is közreműködött a TEK Gála lebonyolításában, amelyet november 12-én a Terrorelhárítási Központ budapesti bázisán rendeztek meg. Az eseményen a ringes összecsapásokon – amelyek mellett karate és grappling versenyeket is lebonyolítottak – közel ötven versenyző lépett szorítóba, ahol 36 mérkőzést vezényeltek le szakértelemmel az MKBSZ bírói.

 

 

A kick-box szövetséget jónéhány évvel ezelőtt keresték meg a TEK Gálák szervezői azzal, hogy ringes küzdelmeket szeretnének rendezni az esemény keretében, és az MKBSZ segítségét kérték a lebonyolításban. Azóta a szövetség adja ezek szakmai hátterét, és a legkiválóbb kick-box bírók vezénylik le hozzáértéssel a csatákat.

 

“Színvonalas küzdelmeket lehetett látni, és érzékelhető sportértéke volt a mérkőzéseknek” – számolt be a szombati történésekről Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – “A versenyzők egy része amatőr vagy félamatőr volt. Ők már csak a munkájuk miatt is valamennyien foglalkoznak különböző küzdősportokkal, így nem feltétlenül csak kick-boxosok szálltak ringbe. Ugyanakkor a bunyókban jelentősen kjött a tudáskülönbség azoknak a javára, akik rendszeresen küzdősportolnak.”

 

Jól érezték magukat a kick-boxos bírók is – tette hozzá Galambos Péter.

 

 

“Mivel a rendvédelmi szervezetek roppant szigorú és hierarchikus felépítésűek, itt mindenki rendkívül fegyelmezett, és teljesen kizárt például a reklamálás. Ráadásul érzékelik, hogy teljesen semlegesek vagyunk, ezt díjazzák és megbíznak bennünk. Némileg más a szerepünk, mint egy kick-box világversenyen, mert itt természetszerűleg nem mindenki ismeri mélységeiben a szabályokat, ezért aztán toleránsabbnak kell lennünk, valamint sokkal jobban kell vigyáznunk a küzdőfelekre, mint mondjuk egy abszolút felkészült profi versenyzőre” – magyarázta a kick-box szövetség elnöke.

 

A szombati esemény küzdői között több régebbi kiváló kick-boxos volt, köztük a sokszoros vb- és Eb-bronzérmes Rácz Dénes, a mostani válogatottak közül pedig Hammer Martin lépett a kötelek közé.

 

MKBSZ Sajtó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét