Kezdőlap Egyebek Portugália – Maratoni kajak-kenu vb – Három magyar érem a nyitónapon

Portugália – Maratoni kajak-kenu vb – Három magyar érem a nyitónapon

125
0

A csütörtöki nyitónapon a felnőtteknél egy, a junioroknál két érmet nyertek a magyarok a portugáliai Ponte de Limában zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon.

 

 

A női kajakosok pechesek voltak (Illusztráció)

FORRÁS: KAJAKKENUSPORT.HU

 

    A rövidtávú, 3,4 kilométeres versenyeken a női kenusok között Kisbán Zsófia végzett másodikként a brit Bethany Gilltől kevesebb mint öt másodperccel elmaradva. A nemzetközi szövetség hírlevele szerint a magyar ezüstéremhez az is kellett, hogy a 2017 óta világ- és Európa-bajnokságokon veretlen ukrán címvédő, Ljudmila Babak az első szárazföldi átkötő szakasz után rossz irányba indult el, és csak 200 méter után vette észre a hatalmas hibáját. Babak végül negyedik lett. A férfiaknál a spanyol Diego Romero győzött, Simon Sebestyén negyedik, Fodor Nicholas tizedik lett.

 

A női kajakosoknál a rövidkörös versenyben sorozatban harmadik vb-címére hajtott Kiszli Vanda, de az első szárazföldi átkötő szakasznál ő is hibázott, emiatt lemaradt a dobogóról és negyedik helyen ért célba, a győzelmet így a svéd Melina Andersson szerezte meg. A másik magyar induló, Czéllai-Vörös Zsófia hetedikként zárt.

 

A férfi kajakosoknál rajthoz állt a sprint vb-ken négyszeres aranyérmes Fernando Pimenta, aki ha már elindult, a nap legizgalmasabb versenyében le is győzte a maratoni szakág világbajnokát, a dán Mads Pedersent. Kettejük között kevesebb, mint egy másodperc döntött.

 

A magyarok közül Boros Adrián hetedik, Kolozsvári Brúnó pedig 19. lett.

 

    A juniorok 19 kilométeres, női K1-es versenyében kettős magyar győzelem született, ugyanis Horváth Kata mögött Szerafin Zsófia lett a második.

    A vb vasárnapig tart.

 

MTI/KAJAKKENUSPORT.HU

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét