Kezdőlap Egyebek Nemzetközi légiparádé lesz a hétvégén Szegeden

Nemzetközi légiparádé lesz a hétvégén Szegeden

174
0

Magyar produkciók és külföldi gépek, drónok, helikopterek, vitorlázó, légcsavaros és sugárhajtású repülőgépek is várják a látogatókat a pénteken kezdődő Szeged International Airshow-n – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

 

 

 

    A program péntek délután modellezők, siklóernyősök, sárkányrepülők érkezésével indul, amit mások mellett ejtőernyős formaugrás, T-28 Trojan amerikai felderítőgép, az olasz Silver Chiken vagy Besenyei Péter műrepülő világbajnok bemutatója követ. A német műrepülő bajnok Martin Graef szinte állandó résztvevője a szegedi rendezvénynek, amelyre mindig új produkcióval érkezik. Idén Extra 300S repülőjével mutatja be műsorát péntek délután, szombaton és vasárnap délelőtt.

 

Napnyugtától egészen fél 9-ig pirotechnikával kísért látványshow részesei lehetnek a vendégek. A helikopterek és repülők mellett Szeged égboltját egyszerre száznál több drón festi majd színesre, és bemutatkozik a Magyar Honvédség egyik Gripenje is, amely szombat délután is bemutatórepülést tart.

 

 

Szombaton látható majd az L-29 Delfin sugárhajtású vadászrepülő, a Bell AH 1-es harci helikopter, a Messerschmitt-Bölkow-Blohm Bo 105-ös, de Vári Gyula is YAK-52-esével. Ugyancsak ekkor mutatja be programját Tóth Ferenc, a világ legeredményesebb vitorlázó műrepülője. Délután az Airbus H-145-ös harci helikopterének részvételével tartanak ejtőernyős bemutatót, feltűnik az égen az ausztrál CAC Boomerang C-12-es második világháborús harci gépe, és tart kötelékrepülést a Hawks of Romania öt gépe, valamint a Red Bull Blanix Team is.

 

Vasárnap a helikoptereké lesz a főszerep. Az egyik leglátványosabb produkciónak a nagy helikopterkötelék csoportos felszállása ígérkezik. Az utolsó napon is látható majd ejtőernyős formaugrás, valamint levegőbe emelkednek a Hawks of Romania gépei és Martin Graef is, a hazai pilóták közül pedig Urbán Gergő KA-26-os könnyű helikopterével.

A Szeged International Airshow hagyományaihoz híven a látogatók sétarepüléseken is részt vehetnek, helikopterről, repülőgépről vagy akár hőlégballonból csodálhatják meg a várost és környékét – írták a szervezők.

MTI/airportal.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét