Írta: Bianka Katalin Kóra
Hamlet & Lear király és Bánk bán
#gyulaivárszínház
#kultkocsma
#hamlear
A Gyulai Várszínház nyári évadjának visszatérő darabja is székek közé ültette kolleginánkat, Kóra Katalin Biankát. Valami atavisztikus (ősi) dolog lehet ebben, hiszen a színház áll a legközelebb hozzá, méghozzá megkérdőjelezhetetlenül. Számára ez az a világ, amelyben minden megmutatkozik, aminek csak kell: így vagy úgy, de elementáris erővel vonzza, rabul ejti. Már jónéhány színház előadást látott, magazinunknak tudósítást, interjút készített, sőt, kritikát is írt legutóbb, de ez a mostani egy kicsit más. Szeretettel ajánlom figyelmedbe! /Visnyei Ferenc/Visó
Nagy Ervint sokan ismerjük, így A Tanár című sorozatból, mint minden fiatal sorsát egyengető fizika és kémia szakos tanárt, de a Kincsem című film romantikus lovasaként is szívünkbe lophatta magát színészi játékával.
Bánk bán – Sipos Imre, Hamlaer – Nagy Ervin, Gertrúd – Kovács Vanda,
Többen a Szegedi Szabadtéri Játékokon látták őt, de vannak, akik a Budapesti Katona József Színház színpadán figyeltek fel rá, ugyanakkor mások számára pedig az RTL Klub Álarcos Énekes című műsorban énekesként, robot jelmezben adott talán felejthetetlen pillanatokat. Igazán sokrétű színművész. A Hamlear produkcióban valami egészen új színpadi énjét ismertem meg.
A darabot Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba írta, rendezte Őze Áron. Premierjén tavaly nyáron izgulhatott mindenki.
„Gyűjts petpalackot, etess homeless-eket a Centrum Áruház előtt, vagy vonulj kolostorba” – ezek az ifjú Hamlear szavai, aki nem más, mint Hamlet dán királyfi és a brit Lear király összegyúrt karaktere. Nem a megszokott, ahogy az egész darab nem egy klasszikus sémára épült.
“A művészet megjeleníti a világot a világban (…) Ezzel rámutat a megszokott valóságszemlélet kontingenciájára, arra, hogy minden másképp is lehetséges” – Niklas Luhmann (német szociológus és társadalomtudós, aki a szociológiai rendszerelmélet megalapítója, wikipédia 2021)
Claudius – Vasvári Csaba, Ophelia – Marjai Virág, Hamlear – Nagy Ervin, Bánk bán – Sipos Imre, Gertrúd – Kovács Vanda, Laertesz – Jegercsik
Csaba
A darab felépítését tekintve két részre osztható. Az első felvonás az ifjú Hamlet, míg a második az idős Lear történetét mondja el, miközben a magyar Bánk bán is aktív részese a történetnek. A két rész kapcsolódik egymáshoz, olyan mintha csak az idő változott volna, az az ugrottunk jó pár évet, és az első felvonásban életben maradt karaktereket látjuk 30 évvel később, akik korábban meghaltak, azok új szerepet kaptak.
Úgy tűnt nekem, hogy az intramedialitás (azonos médiumon belüli kapcsolat) jól működött, ez alatt az intertextualitást értem, azaz a két mű összeolvasztása után keletkezett alkotás szövege kapcsolódott tartalmilag inkább és bizonyos helyeken stilisztikailag is az eredeti művek szövegéhez.
Hamlear – Nagy Ervin, Cordelia – Alberti Zsófi, Regan – Marjai Virág,
Goneril – Kovács Vanda
Bár szóviccekkel, szójátékokkal tűzdelt darab, kulturális utalásokkal zsúfolt és valóban ötletes szövegközi kapcsolat lépett életbe, mégis a színházművészeti értéke nem jelent sokat nekem. A szöveg és a szóhasználat hol régies, hol modern, a jelmezek szintén. Ezzel nem is lenne gond, de ha nincsenek drámai pillanatok, vagy katartikusan vicces jelenetek, vagy csak a darabot meghatározó instrumentális eszközök, akkor nem élvezhető. Nem adták meg a darab ütemét. Azon kívül, hogy a néző érti a poénokat, érzi a történetben a fanyar humor ízét és realizálja, hogy totál kifordított és ellentétes az eredeti művekkel az, ahogyan ki vannak találva karakterek, nem igazán volt húzó ereje, ami beszippantaná az embert, ahogyan „a színház” szokta. Ez egy paródia, vagy egy szitkom mindössze. A megértésen kívül ez a darab nem hordozott magában többet. Nem teremtette meg a feszültséget, amivel a néző figyelmét magára vonja. A koncentráció olykor nehéz, mert a színpadon kissé monoton és lassú játék zajlott, még közben szójátékok hol gyengébb, néhol erősebb formája ömlik a nézőre. Nem hagyták meg azokat a drámai perceket, amelyek után jobban üt egy-egy vicc. Nem volt meg az a folyamatos energia, amitől jó üteme, tempója van az előadásnak. Ez nem az a darab volt, ahol pontosan minden jelenetnek minden mondata és szava jól meg lett fontolva és nem egy meghatározott ívre épült. Körülbelül volt egy eleje és volt egy vége, ami közte történt, az egy egybefolyó, egyenes rajzolatú történet. Produkció szempontjából nincs íve.
Próbafolyamat – Őze Áron rendező instrukciókat ad a színészeknek
Úgy gondolom, nem találták el a jelenetek hosszának arányát sem megfelelően. Az első felvonásban az első szakasz kissé lassú, de könnyen követhető. Az első felvonás második szakasza már inkább stagnáló állapotba lépett. Háromszor utaltak a szünetre, ezzel háromszor éreztették, hogy most vége a felvonásnak, de folytatódott tovább, pedig jó végszó volt már az első is. Ezzel elhúzták időben a Hamlear által rendezett „színjátszós” jelenetet. Ha le van írva és egy jó illatú könyvben olvasom, ahogyan kitalálta és megírta Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba, akkor mókásnak találom. Itt valójában intermediális transzpozíciót láttunk, azaz tartalmi vagy formai tulajdonságok átfordítása egyik médiumból a másikba. Ebben az esetben a Zsolt és a Csaba által megírt könyv alapú műből színpadi előadást csináltak. Az ötlet szimpatikus és kíváncsivá tesz, hogy mégis miként lehet egybefűzni W. Shakespeare drámáit, de így ebben a formában színpadra nem vinném. Nem éreztem azt a pluszt, amitől ez színház lenne. Nem állt össze számomra, vagyis mintha külön síkon futna szöveg és az előadás maga. Médiumötvözetként értelmezendő a darab, de a művet alkotó elemek, mint a szöveg és a színpadon látottak nem minden esetben alkottak egy hibrid formát, melynek elemei nem szétválaszthatóak. Tegyük fel, hogy hallgatjuk, mint egy hangos könyvet és e közben nem érezhető a képi látvány hiánya, mivel szétválasztható maradt a két alkotó elem általánosságban, azonban nem minden momentumra vonatkozik.
A harsány Bánk bán monológjával indul és végül ő is zárja a több mint 2 és fél órás darabot. Minden színész hozta a nekiszánt szerepet úgy, ahogyan azt kitalálták számukra. A díszlet korhű volt a Shakespear-i világnak megfelelően, a jelmezek stílus szempontjából eléggé kevert stílusú megjelenést alkottak. Hamlear (Nagy Ervin) rockeres öltözetet, vagyis szakadt fekete felsőt, fekete nadrágot, és pluszban kis kerek keretes szemüveget viselt az első felvonásban. Játéka eléggé ripacskodó, de a megírtakhoz hű. Az idős Hamlear eljátszása közben már klasszikus királyi öltözetet viselt, műszakállban és bottal játszotta szerepét. Bánk bán korhű ruhában lépett fel az első részben, még a második felvonásban már ő tűnt fel rockeres és gótikus öltözetben. Hangos és komikus karakter, aki szeret sokat fürdeni.
Claudius – Vasvári Csaba, Gertrúd – Kovács Vanda, Ophelia – Marjai Virág,
Polonius – Papp János
Gertrúd/Goneril (Kovács Vanda) mélyvörös ruhában pompázott egész este, egy fekete lepellel/köpennyel kiegészítve. Mint egy bájos úri szitakötő. Dinamizmust, erőteljes játékot láthattam előadásmódjában.
Claudius/Kenetlen – Vasvári Csaba
Claudius/Keneten (Vasvári Csaba) igazán hiteles és önazonos. A figyelmemet folyamatosan magára vonta és lekötött; szórakoztatott minden mondatával és gesztusával.
Ophelia/Regan – Marjai Virág
Ophelia/Regan (Marjai Virág) elég taszítóra sikerült. Értettem, hogy direkt ilyen, de nem tartottam humorosnak Cordelia-ról (Alberti Zsófi) kiderül, hogy valójában gonosz és Edmunddal perverz kapcsolatban áll. Ők a klasszikus, kornak megfelelő ruhában léptek a Várszínház színpadára, de annál kevésbé megszokott és az eredetitől elrugaszkodottabb személyiséggel mutatkoztak meg.
„Így nézve a művészet funkciója az lenne, hogy valami alapvetően kommunikálhatatlant, azaz az észlelést, a társadalom kommunikációs összefüggései közé vonja” – mondja Luhman. A szövegbe rejtett utalásokon kívül mást nem észleltem. Az emberi ösztönöket nem mozgatta meg, érzelmeket csupán csak egyszer sikerült kiváltani bennem a produkció alatt. A pillanat, amikor Goneril és Regan haláluk előtt közös gyermekkori dalukat éneklik el. A második felvonásban Edmund/Edgar (Ágoston Péter) jelenetei szórakoztatóak voltak eleinte. A kevesebb az több, vagyis hatásosabb ebben az esetben. De ha a rendező célja az volt, hogy éreztesse, már elég Edmunbol vagy Edgarbol, akkor sikerrel járt.
És végül a bán lett a brit korona birtokosa és a trón örököse. Vidám, kellemes lezárással lett vége a darabnak.
Összességében:
„Na jó, meghalok! ” – Claudius
Claudius miután bevedelte a (magyar zászló színeivel ellátott) kulacsnyi bort, amibe a Bánk mérget rakott és Gertrúdnak szánta, rosszul lett és végül vállalta, hogy meghal. Különös mondatok váratlan időben hangzottak el és még ezeknél is különösebb dolgok történtek. Céloztak rá, hogy „a magyarok mind dilisek”, illetve Yorick koponyáját Ophelia hozza be egy lapáton, a „Lenni vagy nem lenni” monológot nem Hamlear szájából hallottuk, valamint egy Kis herceg idézet is felcsendült. Ez elég kaotikus, de nem oly módon, hogy lendületes és izgalmas legyen a darab.
„…az ő észlelését észleljük, mely rezonál(hat) azokkal az emlékeinkkel, ahogyan mi észleltük a világot de amelyek kifejezésére csak a művész képes.”
„ Amennyiben nem alakul ki rezonancia, úgy a műalkotás számunkra érdektelen és érthetetlen” – Mindkét idézet Szajbély Mihálytól származik..
(Dr. Szajbély Mihály a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció – és Médiatudomány Tanszék alapítója, a bölcsészkar volt dékánja, egyetemi oktató, Szeged díszpolgára.)
SZEREPLŐK:
Hamlear – Nagy Ervin
Bánk bán – Sipos Imre
Id. Hamlear – Koltai Róbert/Szemán Béla
Claudius/Kenetlen – Vasvári Csaba
Polonius/Cationtugud – Papp János
Laertes – Jegercsik Csaba
Edgar/Edmund – Ágoston Péter
Gertrúd/Goneril – Kovács Vanda
Ophelia/Regan – Marjai Virág
Cordelia – Alberti Zsófi
ALKOTÓK:
Rendező: Őze Áron
Rendező asszisztens: Palkó Panka
Díszlet és Jelmezterv: Matyi Ágota
Fotók: Ónodi Zoltán
