Kezdőlap Kiemelt anyagaink Dánia – Maratoni kajak-kenu Eb – Két magyar ezüst a zárónapon

Dánia – Maratoni kajak-kenu Eb – Két magyar ezüst a zárónapon

241
0

Kajak párosban a nőknél a Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia, míg az ifjúsági fiúknál a Márialigeti Áron, Terei András egység is a második helyen végzett a Silkeborgban rendezett maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság zárónapján.

 

 

 

    A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a Csay, Czéllai-Vörös duó nagy csatát vívott a svéd és a spanyol egységgel. Előbbivel az utolsó futószakasz végén kisebb incidensbe került, és bár a vezetést még ezután is átvették a magyarok, a hajrát a Melina Andersson, Johanna Johansson kettős bírta jobban.

Gyergyói mese és néhány fényes gomb is befigyelt

 

A férfiaknál a Boros Adrián, Őry Zsombor egység ötödik, míg az Aranyosi Gábor, Máthé Krisztián páros kilencedik lett. A kenusoknál a 2000-es születésű Zsidai Máté és a 49 éves Gilányi Zsolt kettőse negyedik helyen végzett.

 

Az ifjúsági fiúknál a Márialigeti, Terei kajakpáros úgy lett ezüstérmes, hogy kevesebb, mint két másodperccel maradt el a győztestől. A másik magyar egység, Horváth Tamás és Turgonyi Olivér a hetedik helyen zárt.

Magyarország összesítésben hat arany-, hét ezüst- és négy bronzéremmel zárta az Eb-t, amivel az éremtáblázat élén végzett.

 

MTI/168.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét