Kezdőlap Film- és színházművészet „Mindig lehet feljebb …” – Interjú Kovács Patrícia színművésznővel

„Mindig lehet feljebb …” – Interjú Kovács Patrícia színművésznővel

103
0

Írta: Bianka Katalin Kóra

 

Kovács Patrícia instagramjára feltöltött fotó, a Suhanj! Alapítványnak adományt gyűjtöttek

Vannak emberek, akikből sugárzik a belső szépség, az értelem és a szeretet. Az optimizmusuk az arcukra „van írva.” Ha találkozunk ilyen emberekkel, legyenek azok nők, vagy férfiak, szinte bearanyozzák a napunkat. Olyan hatással vannak ránk, hogy tőlük mi is jobban érezzük magunkat. Kovács Patríciáról is elmondhatjuk, hogy még a képernyőn keresztül is érezhető a pozitív kisugárzása. Azon kívül, hogy színésznő, van ideje, szíve és energiája, hogy segítsen a hátrányos helyzetű gyerekeken és általuk a szüleiken. Úgy gondolom, hogy Kovács Patríciát nem kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen már számtalan filmben, sorozatban és színházi produkcióban játszott. Hódmezővásárhely polgárai a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében, a nagysikerű, klasszikusként említendő “A kaktusz virága” című darabban láthatták a művésznőt, aki Stefphanie karakterét alakította nagyszerűen. Felkértük egy rövid interjúra, hogy bemutassuk Őt magazinunkban is. 

 

Kovács Patrícia instagram fotója

 

Kóra Katalin Bianka: El lehet mondani rólad, hogy sikert, sikerre halmozol. Mit gondolsz, lehet még ennél feljebb is jutni?

Kovács Patrícia: Mindig lehet feljebb jutni, csak az, hogy mi a feljebb, azt egyéne válogatja. Én például nem szeretnék színházigazgató lenni, és nem is vágyok ilyen pozícióra. Elsősorban szabad ember vagyok, és másodsorban pedig színésznő. Belső szabadságra vágyom. Arra, hogy eldönthessem, mit akarok, illetve, mit nem; mikor akarok szabadságra menni, vagy mikor nem? Azt csináljak, amit szeretnék! Ezeket fontosabbnak tartom, minthogy híres ember maradjak. Nem akarok olyan ember sem lenni, aki fél olyat nyilatkozni, ami politikailag megosztó, vagy fél, hogy elveszíti a rajongókat. Nekem fontos a belső szabadság! Engem nem zavar, hogyha megismernek a boltokban, vagy, esetleg kedvesebbek velem egy szállodában, mert ez hozzátartozik a színészethez.

 

 

Mi volt az első színházi élményed?

Az első élményem a színházról “A diótörő” az operában. Nagyon kicsi lány lehettem, olyan 4 vagy 5 éves, amikor elvitt az anyukám, ami később szokássá vált, ugyanis éveken keresztül, egészen kamaszkoromig, minden karácsonykor ott ültünk, és néztük az előadásokat.

 

 

 

Mikor gondoltál arra, hogy te is a színészetet választod pályádként?

Én eléggé rossz magatartású kislány voltam. Nem feltétlen rossz tanuló, inkább „túlmozgásos.” Az iskolánkban, az egyik pedagógus kitalálta, hogy menjek színjátszókörbe, hátha ott megtalálom azt, ami érdekel. Kiderült, hogy nagyon könnyen tanulok verseket. Jól teljesítettem az iskolai Kazinczy versenyen, ami inspirált arra, hogy tényleg elmenjek egy színjátszókörbe. Ekkor olyan 12 éves lehettem. Onnantól kezdve nem volt számomra kérdés, hogy ezt fogom csinálni. Azután egy napon, castingot tartott a Budapesti Operettszínház, ahova felvettek, és azóta folyamatosan szerepelek színpadon.

 

A családodnak volt valamilyen kötődése a színházhoz, vagy az előadóművészethez?

A családomnak előtte soha semmi köze nem volt a színjátszáshoz, mégis támogattak engem. Látták, hogy van tehetségem, érdekel, amit csinálok és ennek köszönhetően, már nem is voltam nehezen kezelhető sem. Sikereket értem el és a szüleim pedig nyugodtan mondhatták nekem azt, hogy jól kell viselkednem, mert különben nincs szereplés. Ha egy kiskamasz rátalál az útjára, tudja, hogy merre akar menni, akkor könnyebb lesz vele az élet.

 

A Kaktusz virága című darab főpróbája a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban/Fotó: Bianka

 

Szerinted a fiatalok szeretik a színházat?

Igazán nem tudni, hogy manapság mi köti le egy fiatalember figyelmét, de például a Kaktusz virága című darabot sokat játszottam, és azt tapasztaltam, hogy tetszik az ifjabb közönségnek is. Pedig retró! Vannak olyan „veretes,” nagy színdarabok, amik bármikor elővehetők, mint például a Rómeó és Júlia, ami mindig érdekes, és úgy kell játszani, hogy megfeleljen a XXI. század közönségének, hogy el tudják fogadni a fiatalabb nézők is. Ki lehet jelenteni, hogy vannak olyan színdarabok, amelyeknek mindig van létjogosultsága.

 


Ajándékok és Játékok nagy választéka, alacsony árakkal és időgarantált 1 munkanapos szállítási opcióval”

 

Mit gondolsz, az embereknek 2022-ben a színház még mindig fontos?

Szerintem minden korban fontos a színház! Meggyőződésem, hogy a színház mindig hatni fog az emberekre, bármilyen korúak legyenek is, mert ott, és akkor az a produkció, egyszeri alkalom, és megismételhetetlen. Amikor egy színész közöl valamit a színházban, akkor a nézők számára az örökérvényű lesz amit láttak, ahogy látták. A színháznak egyetlen dolga van; gondolkozzanak el az emberek, azután menjenek haza, és beszéljék meg a látottakat és az elhangzottakat. Azonban, amikor politikai hangsúlya van egy darabnak, az nagyon megnehezíti a művészek munkáját.

 

 

 

Lehet politikamentes színházat „csinálni”?

Lehetne, de sajnos Magyarország ma nem ilyen ország. Míg hazánkban a társadalmi és a szociális kérdéseket politikai kérdésekké tesznek, addig nincs miről beszélni. A színház a társadalomról beszél, örökérvényű dolgokról. Ha mindent átpolitizálnak, akkor az üzenetté válik. Sok olyan darabban játszom, ami olyan, mintha egy politikai állásfoglalás lenne, de valójában nem az. Régen megírta valaki, azonban itt mindenből politikát csinálnak. Szeretném elkerülni azt, hogy féljek attól, hogy mi történik, ha olyat mondok, ami nem tetszik a rendszernek! Mi lesz, ha nem lesz munkám? Elsősorban egy szabad ember vagyok, és másodsorban vagyok színésznő.

 

Fotók: Kovács Patrícia/Bianka

 

 

 

 

 

 

 

Bianka Katalin Kóra

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét