2022. május 30. (hétfő), 16 óra – a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára
“Ajándékok és Játékok nagy választéka, alacsony árakkal és időgarantált 1 munkanapos szállítási opcióval”
#messzeszepgerencsersomogyikultkocsma
Író-olvasó találkozóra és játékos délutánra hívja a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára a meseszerető közönséget. Gerencsér Zsigmond Messzeszép című meseregényével ismerkedhetnek az érdeklődők. A délután folyamán a szerző beszélgetőtársa Kosztolányi-Németh Marianna gyermekkönyvtáros lesz.
A meseregény egy olyan világban, Messzeszépben játszódik, ahova a két főhős gyerek átkeveredik: Menke a testvérét keresi, pedig nemrég még örült volna egy kis magánynak. A baj csak az, hogy fogalma sincs, hol lehet, és ami még rosszabb, azt sem tudja pontosan, hogy ő maga hol van.
Messzeszépben ugyanis semmi sem az, aminek látszik, járjon az ember égig érő fák alatt, vagy furcsa városok girbegurba utcáin. Menke tehát útnak indul, hogy megkeresse Öcsit és a hazavezető utat, közben pedig akarva-akaratlanul segít e rejtélyes világ lakóinak, legyen szó kereskedőkről, vándorokról, utcai árusokról, vagy akár épp egy sárkányról.
Gerencsér Zsigmond, tanító. Szegeden született és tanult az SZTE JGYPK Tanító szakán, majd az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában tanított, jelenleg Veszprémben él, a Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskolában tanít 3. osztályosokat. A Messzeszép az első megjelenő meseregénye, amit még a szegedi osztályának kezdett el írni.
A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási Kollégiuma támogatta, kiadója a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány.
#messzeszepgerencsersomogyikultkocsma
Somogyi-könyvtár Szeged,