Kezdőlap Egyebek Idén is meghirdeti gyerekeknek szóló rajzpályázatát a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Idén is meghirdeti gyerekeknek szóló rajzpályázatát a Liszt Ferenc Kamarazenekar

291
0

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is meghirdeti Mesélő hangjegyek című rajzpályázatát általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

 

 

 

Kép: proaktivdirekt.com

 

A pályázatra ezúttal Svendsen, Mozart és Bizet egy-egy híres zeneműve által ihletett rajzokat várnak elektronikus úton június 19-én éjfélig – közölte a zenekar pénteken az MTI-vel.

 


Ajándékok és Játékok nagy választéka, alacsony árakkal és időgarantált 1 munkanapos szállítási opcióval”

 

 

Az 1-4. és az 5-8. osztályos tanulók Svendsen Románcából, Mozart D-dúr szerenádjából és Bizet-Scsedrin Carmen-szvitjébenől inspirálódhatnak. A műveket a zenekar honlapján hallgathatják meg az érdeklődők.

 

 

A versenyzők a megadott 3 zenemű közül egyet választhatnak ki, majd lerajzolhatják, hogy mit jelent számukra a kiválasztott darab, milyen történetet képzelnek el a hallgatása közben, milyen érzéseket vált ki belőlük vagy milyen emléket idéz fel bennük. Pályázni megrajzolt konkrét történettel vagy egy érzést, hangulatot bemutató absztrakt alkotással is lehet.

 

 

 

Mindkét korcsoportban a 3 legszebb alkotást beküldő, illetve a közönség által legjobbnak ítélt alkotót díjazzák. A nyertesek a zenekar művészei által felajánlott egyéni zeneóra vagy online rajztanfolyam közül választhatnak. Különdíjban részesíti továbbá a kamarazenekar azt az intézményt, ahonnan a legtöbb érvényes pályázat érkezett. A legaktívabb intézmény diákjai számára a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertet ad iskolájukban.

 

 

 

A pályázattal kapcsolatos további információkat a Liszt Ferenc Kamarazenekar honlapján találhatják meg az érdeklődők.

 

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egy évvel ezelőtt, 2021. májusában hirdette meg első alkalommal gyerekeknek szóló rajzpályázatát, amelyre akkor több mint 850 alkotás érkezett be.

 

MTI/proaktivdirekt.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét