A Föld Napja alkalmából a Millenáris Park nyüzsgő életébe egy különleges előadás (https://fb.me/e/1HvOeHvKt) érkezik. Hallgattad már valaha a méhek zümmögését igazán közelről? Kerestél már séta közben vonzó illatokat? Mikor érintetted meg utoljára a fákat, a növényeket, vagy kóstoltál lépes mézet? A Méhek Bálján, április 22-én most mindezt megteheted – sőt, a méhek táncát is megtanulhatod!
Miért pont a méhek?
A méhek, ahogyan az az utóbbi években egyre inkább bebizonyosodott, nélkülözhetetlen szereplői a földi ökoszisztémának. Ők porozzák be nem csak az ablakba ültetett virágainkat, de az összes, az életben maradásunkhoz fontos növényfajt is. Fontos tehát, hogy kihalásukat, létszámuk csökkenését megakadályozzuk. De hogyan is élnek ezek az apró, szorgos rovarok? Az előadás során ebben is szeretne betekintést adni a társulat.
Itt követhetsz és kedvelhetsz minket!
Kattints a fenti képre!
A Pro Progressione, számos rendhagyó kulturális esemény ötletgazdája, ezúttal Christine Fentz dán performanszművésszel közösen álmodta meg előadásuk egyedi világát, a skandináv slow-life és hygge életérzést összegyúrva népi kultúránkkal és a városi fiatalok természet felé fordulásával. Séta, tánc, bizalom, illatok, dallamok, tudomány és természet találkozik a másfél órás részvételi színházi előadásban, melynek végén, egy meghitt lakomán mindenki megkóstolhatja a méhek fáradhatatlan munkájának gyümölcsét is.
Kedves Látogató!
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy az instagramon: https://www.instagram.com/kultkocsma/?hl=hu, a facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/kultkocsma és a youtube csatornánkon:
is elérhetőek vagyunk!
Kérünk szépen, ha időd engedi, kedved van, akkor kövess ezeken az oldalakon is minket!
Köszönettel:
www.kultkocsma.hu szerkesztősége
Ezt követően egy kerekasztal-beszélgetésre kerül majd sor, ahol egyebek mellett a művészeti ismeretterjesztés lehetőségeiről lesz szó, és kérdések feltételére is lesz alkalom.
A beszélgetést az esemény házigazdája, Gyárfás Dorka moderálja.
A program a Lövőház utcai Európa Pont szervezésében valósul meg, és ingyenesen, előzetes regisztrációval látogatható: https://mehekbalja.eventbrite.com
Prime Time Communications