A katusz virága (Fleur de cactus) egy régi klasszikus darab. Szerzői Pierre Barillet és Jean-Pierre Grédy. A darabot Magyarországon először a József Attila Színházban mutatták be 1966. május 21-én. 1969-ben amerikai filmvígjáték készült belőle Walter Matthau, Ingrid Bergman és Goldie Hawn főszereplésével.
A történet szerint Julian Winston, akinek a szakmája fogorvos, nem szeretne megállapodni. 21 éves barátnője Toni, akinek azt hazudta, hogy nős és három gyereke van. Fogorvosi asszisztense, Stephanie segít neki napközben, hogy mindent megfelelően tudjon végezni, mint egy feleség. Hazugságok és szívességek felváltva követik egymást. A darab végén mindenki megtalálja a szerelmet. De amíg eljutnak eddig sok mulatságos dolog történik.
Az előadást a sok szójáték, a mai viccek megragadása jellemzi, de egyben megtartotta az eredeti poénokat is. Ennek a darabnak a lényege a könnyedség, a szórakozás. Nem szükséges sokat gondolkodni, nincs politikai vonatkozása egyáltalán, nem kell metaforákban beszélni róla. Aki sosem ismerte ezt a darabot, az is könnyedén kitalálhatta, hogy mi fog történni. Mivel a lényeg a színészi játék, a karakterek megformálása, a szerelem hatása, kiből mit vált ki, mennyire valódi és a pillanatnyi érzelmek megélése volt. Pozitív élményekkel telített produkció.
Ha a naivára vagy a butus kiscica karakterre gondolunk, akkor egy fehér bőrű, szőke hajú nő jut eszünkbe legtöbbünknek. Nos, ebben a darabban egy kreol bőrű, barna hajú, barna, huncut szemű, magas, vékony nő Gombó Viola játszotta Tonit. Rendkívül természetesen és kicsit sem erőltetett alakította a karaktert. Nagyon bájos és vicces volt. A másik női karakter egy szúrós, minden nőiességet elrejtő, pontos, kimért egyén. Egy olyan nő, akiben sokkal több van mint, amennyit látunk belőle az első felvonásban. Kovács Patrícia alakította a kibontakozó nőt. Folyamatában láttuk, hogyan lesz egyre nőiesebb, egyre lazább, egyre gyönyörűbb Stephanie, aki nem mellesleg a „mamahotelben” lakik. Ötvös András alakítása meggyőző és hiteles. A nőcsábász, aki nem szeretne megállapodni, de valójában mégis szerelmes, de még maga sincs tudatában, hogy melyik nőbe és persze a hazudozás nagy kalamajkába keveri őt.
Mész Adrienn eljátszotta és kihozta a maximumot abból a karakterből, amit neki szántak. Sokszor arra voltak a mellékszereplők, hogy legyen még több nevetés és kacaj. De, hogy ne sarkítsam le ennyire, természetese minden összefüggött mindennel és mindenkinek megvan a pontos szerepe a darabban. Egyik történés jött a másikból. Felismerték az összes lehetőséget a humor megmutatására. Fekete Györgyi szereplése is humorral teli a nézők számára.Ficzere Bélának jól állt a szerep.
A díszlet Fodor Viola tervei alapján valósult meg. Az elejétől a végéig szinte mindent látunk. Több funkciót töltött be a tér. Hol hálószóba, hol lemezbolt, hol fogorvosi rendelő, vagy éjszakai bár. A kerek formák, a harsány narancssárga és rózsaszínnel, ami uralkodott az egész színpadon, jó egyensúlyban és egyben kontrasztban volt a színpad rendezői bal oldalán elhelyezett fém, szögletes székekkel. Az öltözködés (Őry Katalin) bemutatta a 60-as, 70-es évek divatját. Színes ruhadarabok, széles trapéznadrág, vidám, élénk színek mindenhol. Stephanie elrejt mindent ami nőies, a színjátékkal is, és az orvosi ruhájával is, de később a báli ruhája még jobban kiemelte az ő kiteljesedését, nőiességét, érettségét és csillogását a többi szereplővel szemben.
A zene segített, hogy a nézők véletlenül se unják el magukat. Nem „ült” le a darab, folyamatosan tartotta ugyanazt a jókedvű állapotot. A Beatles Let it be (1970-ben jelent meg Amerikában) című száma, akkor szólalt meg először, amikor Toni elküldi Winstont, hogy vigasztalja meg a „feleségét”, Stephaniet. Katartikus és megható, ezzel az első felvonás véget ért. Ettől a ponttól már valódi emberi érzelmek is elénk tárulnak.. Innen már a komolyabbá válik (kicsivel), hiszen az emberek közötti kapcsolat és törődés fontos. Véleményem szerint ezt jól eltalálták. Majd többször visszatért a Let it be dallama, miközben számos vidám, mókás burleszk szám szólt.
Úgy éreztem, nincs olyan főbb üzenete, és nem kell rajta sokat gondolkodni, azonban szerintem ahhoz, hogy meg tanuljon egy férfi törődni az „igazi” nővel, (Stephanie), szükség van egy másik nőre is, aki megtanítja, miként kell (Toni).
Novák Eszter valóban egy kedves darabot rendezett meg. Sikerült ezt a három óra hosszát könnyeddé tenni. A nézők jól érezték magukat és sokat nevettek. Szurkoltak a szerelemnek.
Kedves Látogató!
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy az instagramon: https://www.instagram.com/kultkocsma/?hl=hu, a facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/kultkocsma és a youtube csatornánkon:
is elérhetőek vagyunk!
Kérünk szépen, ha időd engedi, kedved van, akkor kövess ezeken az oldalakon is minket!
Köszönettel:
www.kultkocsma.hu szerkesztősége
Kovács Patrícia: Stephanie
Ötvös András: Julian
Józsa Bettina/ Gombó Viola Lotti Toni
Hunyadi Máté /
Rohonyi Barnabás: Igor
Schruff Milán: Harvey
Ficzere Béla: Senior Sanchez
Fekete Györgyi: Mrs. Durant
Mész Adrienn: Georgia
Írta és a fotókat készítette:
Kóra Bianka Katalin