Amióta az eszemet tudom, mindig is érdekeltek a művészetek: fotó-képző-, de folytathatnám a sort. A fotózással foglalkoztam középiskolás koromban, talán azért, hogy megörökítsem azokat a pillanatokat, amelyekre majd később szívesen emlékszem vissza. Nem gondoltam arra, hogy többet hozzak ki egy képből. Nem foglalkoztatott a gondolat sem, hogy bármilyen anyagot megmunkáljak, mert a tehetségem talán másban tudott kibontakozni. Ami viszont a mai napig fontos számomra: az esztétikai élmény. Így keresem a művészetekben azokat a kompozíciókat, amelyek megragadják mindegyik érzékszervemet, le tudnak kötni: ha egyfajta üzenetet vagyok képes kivenni belőlük, még ha nem is mindig azt írom le vagy mondom el, amit éppen maga az alkotói szándék vezérelt. Bizony, nemcsak a művész éri el célját, hanem én is gazdagabb leszek egy élménnyel. Valójában szerintem pont itt van a művészet egyik fontos szerepe: elgondolkodtatni, újrateremteni olyan dolgokat, amelyeknek az a célja, hogy megmutasson relációkat, így a világról egyre több információ juthat a birtokunkba, még akkor is, ha az alkotó eredeti szándékát nem vesszük ki műveiből. Egy adott művet ugyanis más-más értelmezéssel ruházhatunk fel, hiszen ami megfoghatja a szemlélőt, nem feltétlenül esik egybe a többségével és az alkotóéval. Az anyagnak annyi megjelenési formája létezik, hogy erről külön lehetne beszélni, de amit lehet vele tenni, na erről aztán diskurálhatnánk, hiszen megszámlálhatatlanul sok variációt alkalmaznak a művészek. Cseh Lili képzőművész bizonyára másképpen futott neki a fotóművészetnek, ugyanis tudatosan készült, hogy a szó nemes értelmében művész legyen. A budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában fotó szakra járt, azonban egyre inkább a képzőművészet kezdte foglalkoztatni, így elvégezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakát. 2010-ben doktori fokozatot is szerzett a Hol a szobrászat mostanában? című értekezésével. Arra vagyok kíváncsi, hogy a Kali Art fődíjasa, Cseh Lili képzőművész belső világa vajon miképpen tükröződik vissza alkotásain keresztül, mit adhat önmagának és nekünk ezekből vissza? Természetesen az alkotásai sokkal beszédesebbek annál, amit most mi megkíséreljük ebben a beszélgetésben összehozni, így nyugodt szívvel ajánlom megtekintésre galériáját saját weboldalán, avagy majd kiállításait!
Visó: Igazából soha nem tudtam, hogyan is válhat valaki képzőművésszé, hiszen annyira nehéz, rögös út állhat előttük. Kedves Lili! Már kisgyermekkord óta eltervezted, hogy mi leszel? Kellő szépérzékkel, tehetséggel, kitartással megáldva talán könnyebb volt az indulásod? Kik támogattak ebben?
Cseh Lili: A válasz előtt szeretnék reflektálni a bevezetődre: örülök annak, hogy leírtad, a műveknek végtelen számú interpretációja létezhet, és a nézőnek nem kell megfejteni, hogy „mire gondolhatott a művész”. A lényeg az az állapot, amibe, ha hagyjuk magunkat, el tud juttatni egy-egy alkotás. Minél több művel találkozol, annál könnyebben fogod megtalálni a kapaszkodókat. Szóval, kedves Visó, igen, az út rögös, de kanyargós is, úgyhogy induláskor ezt még nem látjuk. Én pedig szép fokozatosan sodródtam bele az egészbe, a képzőművész pályára lépés nem volt eldöntött tény számomra nagyon sokáig. Kiskoromban színésznő szerettem volna lenni, majd állatorvos. A Kisképzőbe a bátyám után mentem, aki mindig is nagyon jól rajzolt, és nekem megtetszett az a szabadságszag, ami körül lengte az iskolát. Fotó szakra vettek fel, de kipróbáltam az olajfestést, bejártam szobrász szakra mintázni, de volt iskolai zenekarunk is. Egyébként a bátyám, Cseh Balázs zenész lett végül. A szüleim mindig elfogadták a döntéseimet, így támogattak abban is, hogy a Képzőművészeti Főiskolára felvételizzek.
Cseh Lili a Ferrum című kiállításon, a Dunaújvárosi Kortárs Intézetben 2019-ben
Visó: Abban biztos vagyok, hogy a céltudatosság, szabadság, függetlenség és a változatosság számodra a legfontosabb dolgok közé tartoznak. A harmónia megteremtése kívül-belül sem egy elhanyagolható szempont.
Lili: A céltudatosság csak az utóbbi években kezdett egyre fontosabbá válni, viszont a többi, amit felsoroltál, mindig is része volt, és alapfeltétele a harmonikus létezésnek az én esetemben.
Visó: Hogyan jutottál ahhoz a gondolathoz, hogy szobrász legyél? Annyi művészeti ág létezik. Miért éppen itt kötöttél ki?
Lili: Az azt hiszem sorsfordító volt, mikor viaszból megmintáztam életem első szobrait, amikkel rögtön sikert értem el a középiskolai szobrászati versenyen. Elég szerteágazó volt az érdeklődésem sokáig. Egy idő után azt éreztem, mederbe kell terelnem ezt a sokféle érdeklődést, és választanom kell egy „szakmát”. Ez lett a szobrászat. Talán azért is tudtam kitartani e mellett, mert elég változatosságot nyújt.
Visó: Képesek vagyunk befogadni bármilyen művészeti alkotást, amelyek elvezetnek egy szebb világba, ahol otthon érezzük magunkat, ahol megtaláljuk azt, hogy szebbé váljanak pillanataink. Azt gondolom, hogy én is képes lehetek arra, hogy kifinomult érzékkel meglássam egy zenei műben azt, ami fontos számomra. A stílusok sem riasztanak már el, mert annyira nagy a választék, de hogy mit fogadok be, az nemcsak zenei hozzáértésem révén születik meg, hanem, érzelmi-lelki kérdés is. Természetesen másképpen vagyok a fotó- és képzőművészetekkel, szobrászattal, hiszen nincs szakmai rálátásom ezekre. Mégis: több szempontból megvizsgálok egy alkotást: talán nem tetszik, de meg tudom magyarázni, hogy miért. Nem szakszavakkal, hanem az esztétikai érzékem és saját szavaim segítségével.
Hogyan születik meg egy alkotás benned? Mennyi idő kell ahhoz, hogy meg is valósítsd? Mielőtt bemutatod a szakma, a nagyközönség előtt, kikéred mások véleményét?
Lili: Azt még hozzátenném a gondolataidhoz, hogy egy kortárs műalkotás nem feltétlenül a szépségről szól és nem biztos, hogy egy szebb világba fog kalauzolni. Lehet felkavaró, ironikus, akár ijesztő is… Az alkotói munka egy összefüggő folyamat: az előző munka hatására születik az új ötlet. Nekem sokszor egy anyag, vagy valamilyen formai motívum adja a kezdő lökést. Van olyan munkám, ami nagyon hirtelen született, és látszólag előzménye sincs. Az ilyen számomra is különösen izgalmas, nem tudom mért talált meg az a bizonyos ötlet, de érzem, hogy fontos, és engedem, hogy vezessen. Aztán az elképzelés kibontásában, megtestesítésében próbálok minél több szempontot figyelembe venni: ez sok döntéssel jár. Ez egy nyitott folyamat, gyakran eltérül a dolog a kiindulástól, vagy a megvalósítás során kúszik be valami teljesen új gondolat. A munkamódszereim nagyon eltérőek: van olyan faszobrom, amit több éven keresztül faragtam; van rögtönzött jellegű, amit talált tárgyakból raktam össze egy nap alatt; és van olyan, ami pontos tervezés majd egy szakmai stáb általi kivitelezés eredménye. Azt nagyon szeretem, ha a munka elkészítése során tudok beszélgetni hozzá értő emberekkel, legtöbbször meg is fogadom a tanácsokat. Ez egy magányos műfaj, de én szeretem beengedni a munkámba más emberek hatását, kíváncsi vagyok a véleményekre.
Zöldkék 1-2 vegyes technika, 2005
Visó: Hogyan látod? Nőnek szobrászművészként nehezebb az indulása? Miképpen fogadott be a szakma? Közönség?
Lili: Ma már a Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékén a hallgatók nagy része lány. Mikor én oda jártam, ez az arány 50 % körül volt. Nem éreztem soha hátrányt emiatt. Sőt, bizonyos szinten előny is: sokan emelték ki a nőiességet a munkáimmal kapcsolatban, ellenpontként a szobrászat maszkulin jellegéhez képest. Egyébként ez, szerintem ma már nem kérdés, és nem is szeretnék erre rájátszani.
Visó: A siker, a szakmai közönség elismerése, vagy maga az alkotás öröme hajt előre, visz tovább életed során?
Lili: Mindhárom elengedhetetlen, bár az első kettő nekem ugyanazt jelenti.
Visó: Úgy tudom, hogy a tér érzékelése számodra fontos vizuális téma. Művészként hogyan éled meg a teret? Egy-egy kiállításod mindig egy aktuális helyszín köré szerveződik.
Lili: A tér megélése, és a térben való gondolkodás nekem a szobrászat lényege. Erősen hatnak rám a különböző téri élmények, például lenyűgöz a távolság látványa, olyan nyitott terekben, ahol a horizont látható, a perspektíva érzékelhető pl: a felszántott föld csíkjai, vagy akár a tájban futó vonatsínek által. A vízszintes irányok, a föld síkja, az azon való haladás mind megjelenik a szobraimban, akárcsak a különböző emberlakta terek hatásai is. A műtárgyakat, azt gondolom és főként a szobrokat nem lehet függetleníteni a tértől, és szituációtól ahol megjelennek. Ezért sokszor készítek olyan művet, ami egy adott térre reflektál, illetve annak részeként tud működni.
Perem installáció, Parthenon-fríz Terem, 2012
Visó: A Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában fotó szakon, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szobrász szakon tanultál, ahol 2002-ben diplomát, majd 2010-ben doktori fokozatot szereztél a Hol a szobrászat mostanában? című értekezéssel. Mesélnél erről a komoly munkádról?
Lili: A kortárs szobrászat egy kicsit homályos fogalom, és én úgy érzékelem, hogy még a szakmán belül sincs konszenzus arról, hogy mit jelent. A dolgozatomban szerettem volna magam számára tisztázni a kortárs szobrászat fogalmát, megkeresni a lehetséges jellemzőit, és határait. 10 művésszel készítettem interjút. Az interjúk és az alanyok munkásságának elemzésével a kortárs szobrászat egy lehetséges definícióját próbáltam meghatározni. Azt is megfogalmaztam, hogy ez a definiálás miért lehet fontos a művészet befogadása szempontjából.
Visó: Mestereid Jovánovics György és Körösényi Tamás voltak. Mennyire segítették alkotói ars poetikád kiteljesedését?
Lili: Mindketten óriási tudással és olthatatlan érdeklődéssel viseltettek a művészet iránt. Jovánovics György gondolkodása fantasztikus tág látókört és a művészetbe vetett hitet jelenti számomra, amit sok év távlatából egyre jobban tudok értékelni. A szobrászatot jelenkortól az ősi szobrocskákig visszamenőleg tekinti egy halmaznak, ami az én szobrászat-felfogásomat is meghatározta. Körösényi Tamásnak ez a hit és nyitottság a tanítványaival való személyes kapcsolatait is erősen áthatotta. Alaposságára és halála után is érezhető gondoskodására jó példa, hogy Rómába egy tőle származó hosszú listával érkeztem, a megnézendő helyekről… alig tudtuk végig járni az összes helyszínt két hónap alatt, és persze mind csodálatos élmény volt. Hát, így segítettek…
Cseh Lili doktori védésén Körösényi Tamással, Jovánovics Györggyel és Károlyi Zsigmonddal 2010-ben
Visó: Már végzősként a Magyar Képzőművészeti Egyetem Herman Lipót-díjjal, 2009-ben a Magyar Állam Márciusi Ifjak-díjjal tüntetett ki, de 2008-2010-ig Derkovits-ösztöndíjas is voltál, sőt: 2011-ben a Római Magyar Akadémia képzőművész ösztöndíjasaként 2 hónapot Rómában is tevékenykedtél. Milyen munkákkal sikerült kivívnod a szakami elismeréseket? Elképesztő széles látáskört tanulhattál meg Olaszországban is.
Lili: Kezdem a végén: a római ösztöndíj meghatározó élmény volt, az európai kultúra, a művészet az ókortól a barokkig igazán átélhetővé vált az alatt a két hónap alatt. Az elismerések terén is sokat köszönhetek Körösényi Tamásnak: minden fórumon támogatott, mert hitt bennem és a munkáimban.
Visó: Bizonyára több egyéni és csoportos kiállításon vettél már részt hazánkban, de külföldön is. Említenél párat, amelyikre a legszívesebben emlékszel vissza?
Lili: Nagy élmény volt Pozsonyban a nemzetközi Szobor és objekt című kiállítás, ami több helyszínen valósult meg városszerte. Olyan érzés volt, mintha az egész város a szobrászatot ünnepelné. Itthon a Dovin Galéria csoportos kiállításait emelném ki, ami fiatal kortárs szobrászok munkáiból rendezett évente kiállítást a 2000-es években. Délceg Katalin, a galéria vezetője minden évben díjat adományozott az általa legjobbnak ítélt fiatal művésznek. Nagy szó volt, megmutatkozni egy ilyen nívós galériában, és a díjra is nagyon büszke voltam, mikor 2004-ben nekem ítélték. Egy kollégám szerint pályám csúcspontja volt a Pótolható veszteség című kiállításom Dovinban. Én mégis a Perem címűre gondolok vissza legszívesebben. Ez egy helyspecifikus installáció, egy szokatlan kiterjedésű szobor, ami a falakon fut végig és a termet üresen hagyja, és speciálisan az epreskerti Parthenon-fríz Teremre reflektál.
Részletek a Pótolható veszteség című kiállításról: az Egyedül bátor és a Nehéz a nehézséggel szembenézni című szobrok
Visó: A Káli Art fődíját 30 pályázó közül te kaptad meg tavaly. Mennyire lepett meg? Hogyan fogadtad ezt a rangos elismerést?
Lili: A Káli Art Parkra-ot is felsorolhattam volna az előző kérdésnél, mert nagyon büszke vagyok arra, hogy az indulásnál részese lehetek ennek a hiánypótló kezdeményezésnek: ha jól tudom, ez lesz az első magán-szoborpark Magyarországon, ami nyitott a nagyközönség számára. Boldog vagyok, hogy az Egem 2. című munkám a szoborpark első állandó darabja lett, és hogy idén zsűritagként befolyásolhatom a gyűjtemény további alakulását. Mindenkit buzdítok, ha Köveskálon jár nyáron, nézze meg az aktuális kiállítást, ami tíz éven keresztül minden nyáron változni fog, addig, amíg végül kialakul az állandó szoborpark!
Egem 2. (külső és belső nézet) Káli Art Park 2021
Visó: Hol, mikorra és mivel készülsz kiállításra?
Lili: Most zárt be a Minden lehet című egyéni kiállításom Budapesten az A.P.A Galériában. A következő projektem egy public art pályázatra készülő installáció. Nagyon izgalmas számomra, mert először készítek munkát köztérre. Szóvirágok lesz a címe és a ferencvárosi Kerekerdő Parkban lesz látható idén május 11-től 25-ig. Novemberben pedig megrendezzük frissen megalakult szobrász-csapatunk, a Baguda Egyesület bemutatkozó kiállítását a Dunaújvárosi Kortárs Intézetben.
Minden lehet kiállítási enteriőr, előtérben a Műtáj című szobor 2022
Visó: Nem lehet vitás számomra, hogy otthonodban, a környezetedben minden esztétikus, harmonikus: kitöltöd a teret… 🙂 Mindennek megvan a maga helye. Így van ez?
Lili: Hát, lehet, hogy csalódnál, ha eljönnél hozzánk. Szobrászként tárgyakat gyártok, ezért otthon igyekszem minél kevesebb tárgyat felhalmozni, és minél több teret szabadon hagyni. Környezetem inkább puritán, a „kevesebb több” elvet követve.
Visó: A munkádon kívül foglalkoztat még valami? Mi köti le figyelmedet, amit szívesen teszel?
Lili: Két gyerek anyukája vagyok. Nagyon szeretek velük lenni, inspirálóan hatnak rám. A művészetemben sokat merítek a gyermeki felfogásból, a szabad játéktevékenység megéléséből. Csodálom, ahogy a gyerekek az apró jelenségekre fókuszálnak, vagy ahogyan át tudják élni a pillanatokat. Sokszor mondták már a szobraimra, hogy játékosak, ez emiatt lehet. Amúgy mozgásfüggő vagyok, de ez is összefügg az alkotással: a testtudat megélése pl. a táncban, de egy szobor elkészítésénél is olyan dolog, ami számomra elengedhetetlen része az életnek. Az olyan mozgásformákat szeretem leginkább, ami a szabadban űzhető, haladós, mint például a korcsolyázás. Ez motívumként is megjelenik legújabb, Téli sportok szerelmesei című installációmban.
Visó: Alapvetően felvetődik bennem a kérdés: vajon hogyan látod magad a mai felgyorsult világban? Mit gondolsz, mennyire képesek befogadni a mai fiatalok azt, amit alkotsz?
Lili: Ez mostanában kezdett el foglalkoztatni, hogy már azok a ruhák kezdenek újra divatba jönni, amit fiatal koromban hordtam. Nagy kérdés, hogy a kortárs szobrászat mennyire átélhető a fiatal közönség számára, akik a virtuális ingerek dömpingjében élnek. Az biztos, hogy a művészeknek dolgozni kell a figyelemért, és főleg a megértésért, de ez szerintem nem azt jelenti, hogy másmilyen műveket kellene létrehozni, hanem a művel való találkozásnál kell segítséget adni a nézőknek. A mostani kiállításomon tartottam tárlatvezetéseket. Nagyon nagy élmény volt nekem, és a visszajelzések alapján másoknak is. De az is sokat segítene a folyamatban, ha a köztereken gyakrabban találkozhatnának kortárs szobrászattal az emberek. Amit én csinálok, tartalmában szerintem képes lehet megérinteni a mai fiatalokat, csak kérdés, hogy miképpen jut el hozzájuk ez a tartalom. Remélem, hogy talán pont abban lesz a kulcs, hogy ezek a tárgyak kézzel foghatók, jelen vannak: együtt kell tölteni velük egy kis időt, le kell lassulni, és akkor kialakulhat egy viszony valós térben, valós testekkel, ami a virtuális világban nem tud létrejönni. Ezért hiszem, hogy a szobrászat pótolhatatlan.
Tárlatvezetés a Minden lehet című kiállításon. Cseh Lili a Téli sportok szerelmesei című installációról magyaráz 2022-ben az A.P.A. Galériában
Fotók forrása: Cseh Lili
Mihály István fotója/Visó
