Szegeden halt meg. Szegényparaszt családból származott. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított. A Szegedi Napló c. lapnak 1913?1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába.
1902-ben hosszú jegyesség után, Móra Ferenc és Walleshausen Ilonka örök hűséget esküdött egymásnak.
1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa.
Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai. Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, Szegénysoron).
Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos magyaros stílus jellemzi.
Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. 1931-től sokat betegeskedett, egy hónapot a balatonfüredi szanatóriumban töltött. 1932-ben a szegedi egyetem díszdoktorává avatta Móra Ferencet, mely cím régészeti tevékenységének volt köszönhető.
1933-ban Karlovy Varyban gyógykezelték, ugyanezen év augusztusában meg is operálták. Halálát hasnyálmirigyrák okozta.
https://ezenanapon.hu/