HOLNAP, 14:00–17:00
Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont (official)
Molnár nemzetközileg is elismert regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, és minden formájában sikert aratott. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született. Geszti Péter megkereste Dés Lászlót és Grecsó Krisztiánt. A szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is. Az ősbemutatóra Radnóti Zsuzsa és Horváth Csaba közreműködésével a Vígszínházban került sor 2016-ban Marton László rendezésében, ahol egyébként annak idején Molnár Ferenc háziszerzőként működött. A zenei felvételből nagysikerű CD-t készítettek.
A darabot azóta is telt házzal játsszák, valamint több vidéki színház is műsorára tűzte.
A klasszikus mű erejét, közvetlenségét növeli a mai nyelvezet, a modern zenei világ. A rockkoncertek, futballrangadók eksztázisához mérhető hangulat olyan érzéseket, fogalmakat tesz átélhetővé, kézzelfoghatóvá, mint összetartozás, árulás, áldozathozatal, győzelem, vereség.
Ellenállhatatlanul sodor a történet, a lüktető, fülbemászó zene, a ritmusra fegyelmezetten, egyszerre mozduló, egymásnak feszülő, elszánt fiúk csapata.
Óriási a tét, a nézőtér szinte felrobban, és egy pillanatra mindenki olyan komolyan veheti az élet fontos dolgait, mint ahogyan csakis gyermekként tette.
Csokonai Színház – Debrecen eseménye