A Trek-Segafredo indulásával immár öt szerepel a világelit csapatai közül a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.
Chalet Reynard /https://www.alamy.com/
A szervezők csütörtöki közleménye felidézte: az amerikai sorból tavaly a junior világbajnok amerikai Quinn Simmons – Valter Attila mögött – az összetett második helyét szerezte meg, idén pedig az olasz Antonio Tiberi a dobogó harmadik helyére állhatott fel, míg a belga Edward Theuns a budapesti záróetap sprintjében diadalmaskodott.
Az istállót erősíti többek között a 2019-es világbajnok dán Mads Pedersen, illetve a holland Bauke Mollema, aki a Tour de France-on két, a Vuelta a Espanán egy szakaszt nyert, és 2019-ben megnyerte az öt legnagyobb egynapos viadal egyikét, a lombardiai körversenyt. Az olasz Matteo Moschetti – még a Polartec-Kometa színeiben – 2018-ban nyert szakaszt Székesfehérváron, az eritreai Amanuel Ghebreigzabhier a Dimension Data for Qhubeka együttesében szerezte meg a hegyi pontverseny első helyét 2016-ban, a spanyol Jon Aberasturi pedig a Caja Rural-Seguros-RGA mezében nyerte meg a nyitó szakaszt 2020-ban, Esztergomban.
A világelitet jelentő WorldTeamek közül a Trek-Segafredo az ötödik, amely biztosan ott lesz a magyar körverseny mezőnyében, korábban a spanyol Movistar, az izraeli Israel Start-Up Nation, a holland Jumbo-Visma és a belga Lotto Soudal részvételét jelentették be a rendezők.
A 43. Tour de Hongrie-ra 2022-ben május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan huszonnégy csapat részvételével.
MTI