Kezdőlap Képzőművészet December 20-ig tart nyitva a *Resident Art Fair 2021

December 20-ig tart nyitva a *Resident Art Fair 2021

299
0

Bánki és Schneller immár negyedik éve rendezi meg a Resident Art Fair kortárs művészeti vásárt – ezúttal azonban igazi meglepetéssel készülnek: a feltörekvő hazai alkotók mellett világhírű nemzetközi művészek grafikái is szerepelnek a kínálatban. Az új helyszín is nagyobb volumenű kiállítást tesz lehetővé: idén a nagy múltú Budapest Art Factory fogadta be az egyre növekedő rendezvényt.

 

 

Pénteken, december 17-én hosszabbított nyitvatartással, 21 óráig várjuk a látogatókat a Resident Art Fair 2021
kortárs művészeti vásárra; 19 órától pedig kurátori tárlatvezetést tartunk.

A belépés díjtalan.

Mindenkit szeretettel várunk!

Bánki Ákos képzőművész & Schneller János művészettörténész

A képzőművészeti vásárok közül tavaly az egyik legmagasabb színvonalú válogatást a művész-művészettörténész páros Bánki Ákos és Schneller János mutatta be a Horánszky utcai A.P.A. Galériában, ahol a főként új gyűjtőket és alkalmi vásárlókat megszólító feltörekvő művészek friss művei mellett a már klasszikusnak mondható kortárs alkotások válogatásával a tapasztalt gyűjtők kíváncsiságát is felkeltették. A Resident Art Fair kettős küldetést tölt be, hiszen a kortárs művészeti piacra belépő új vásárlói réteg megszólítása mellett a rendszeres vásárlók és gyűjtők is találnak érdekességeket a „Collector’s selection”-ként emlegetett szekcióban. Ebbe a válogatásba kerültek be idén olyan nemzetközi hírességek alkotásai, mint a CoBrA csoport művészeként híressé vált Karel Appel (1921-2006), vagy Corneille (1922-2010) erőteljes színekben pompázó szitanyomatai, vagy a magyar absztrakcióra is erős hatást gyakorló második párizsi iskola alkotói közül Jean René Bazaine (1904-2001), Alfred Manessier (1911-2003), Maurice Estève (1904-2001) és Hans Hartung (1904-1989) litográfiái. Emellett a dekollázsairól híressé vált olasz művész, Mimmo Rotella (1918-2006) és az olasz transzavantgárd megkerülhetetlen alakjainak – Mimmo Paladino (1948) és Italo Bressan (1950) – egy-egy műve; valamint a spanyol informel festészet tavaly elhunyt festője, Luis Feito (1929-2021) és a szintén spanyol Victor Mira (1949-2003) is. A világhírű svájci bauhausler, Max Bill (1908-1994) mellett Wolf Vostell (1932-1998), és a német geometrikus művész Günter Fruhtrunk (1923-1982) művei is megvásárolhatók lesznek a vásáron.

 

 

A nemzetközi alkotók névsorát gazdagítják még az olyan magyar származású művészek, mint Victor VasarelyFrancoise FiedlerSimon HantaiÉtienne HajduNicolas SchöfferSigismund Kolos-varyBíró Antal és Konok Tamás.

 

 

A magyar sztárművészek közül Bortnyik Sándor MA mappájának néhány lapja, valamint Bak ImreNádler IstvánKovács AttilaLakner LászlóFajó JánosHencze TamásTót EndreSzabados ÁrpádSchwierkievicz Róbert és Hortobágyi Endre több műve is szerepel a kiállításon.

 

 

A kortárs alkotók („Young and Fresh” szekció) közül több mint 60 művész legfrissebb alkotásait láthatjuk. Sokan közülük visszatérő kiállítói a vásárnak, de a kurátorok hagyományosan kiállítanak új, pályakezdő művészeket is, akik a Resident Art Fair-rel kerülnek bele a műkereskedelembe: itt mutatkoznak be és értékesítenek először. Ez hatalmas lépés az alkotóknak, és izgalmas kaland a vásárlóknak. Az idei válogatásban geometrikus, informel, groteszk, figuratív művek egyaránt láthatóak lesznek. A széles kínálat és a műalkotások nagy száma miatt mindenki találhat magának megfelelő képzőművészeti tárgyat, legyen szó gyűjtői, alkalmi vagy „ajándékozási célú” vásárlásról.

Schneller János és Bánki Ákos

 

„Mióta Ákossal vásárokat rendezünk, célul tűztük ki a grafika népszerűsítését. Ez az elképzelésünk két év alatt beérett. A grafika egyre népszerűbb műfaj a fiatal gyűjtők és vásárlók körében. Nemcsak a mi vásárainkon, de aukciós eladásoknál is látjuk felívelését. Egyre többen vásárolnak nyomatokat, mivel ezek eredeti, szignált és vitathatatlan kvalitású műalkotások, mégis egy festménynél jóval kedvezőbb áron lehet hozzájuk jutni, ráadásul egyfajta belépést jelentenek a gyűjtés világába.” – Schneller János, művészettörténész.

 

 

„A művészetem mellett mindig is érdekelt, hogyan lehet a kortárs képzőművészetet közelebb vinni az emberekhez. Ezért szerveztem már eddig is oly sok kiállítást. […] Az elképzelés mögött ott van a kortárs képzőművészet népszerűsítése, és a minél szélesebb közönséghez való eljuttatás szándéka. Rengeteg tehetséges fiatal, feltörekvő művészt ismerünk, akik viszonylag ritkán jutnak kiállítási lehetőséghez, mégis szeretnék, hogy művészetük a nézőkhöz és a vásárlókhoz eljusson.” – Bánki Ákos, képzőművész.

 

 

A helyszínről: a Budapest Art Factory (BAF) non-profit nemzetközi műteremház 2006 óta működik. Alapítói, Kucsora Márta, Juhász Dóra és Szász Sándor képzőművészek lassan két évtizede szerveznek nemzetközi rezidenciaprogramot és rendeznek kiállításokat a műteremház kiállítóterében. Ennek köszönhetően a BAF-nak jól csengő neve van a nemzetközi kortárs képzőművészeti közegben és a hazai gyűjtők körében is. Jelenleg 11 művész számára biztosít műtermet az alkotóház.

 

*Resident Art Fair 2021 kortárs művészeti vásár*

Helyszín:

*Budapest Art Factory

*(1138 Budapest, Vizafogó u. 2.;

parkolási
lehetőség az udvaron, a sorompó után)

Nyitvatartás:

december 20-ig minden nap 14-től 19 óráig (pénteken 21 óráig)

 

 

 

Képzőművészeti *katalógus* >> en.calameo.com/read/004820596d36b834ccd4d

 

 

Resident Art Budapest és Budapest ART Factory eseménye

Fotók:Lukács Gabi

*www.residentart.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét