Radnai István:
hihetetlen
hagyd már a bütyködet vár a kék égbolt
fák törzse-lombja közt táncoló fényfolt
hegyek kúpok nyújtózik erdős fennsík
néz lábad elé a görgeteg sziklák
erkölcstől független idéznek botlást
addig járd le a bokád amíg nem hív
tető alá eső köd őszül a táj
ma még csalóka nyár örül és éled
makk koppan zuhanni készül a halál
a csúcson jár veled a csalfa élet
kitárul a táj pelyhes öle felhők
csak pamacsokként árnyékolják itt-ott
a nap le sem bukik álmodsz és feljő
senyvedt vadrózsák vére holló titok
combok közt rejtezik a duna csillan
felfoghatatlan a csend ha megmozdul
egy kavics apró kődarab hull orvul
szakadékba zaja legott elillan
váratlan vendég siet sötét szobád
ablakából tűnő nyugalmas alkony
mint szárnyatlan madár lopózik tovább
éjbe merül homályosul a balkon
öklömnyi csillag pora ősz fejedre
várostól élettől elválaszt medre
nyújtózik a folyó fakó s vak tükör
csak az ég csak az ég az ég tündököl
álmodban ifjú lábbal sziklás csúcsra
lendület lüktető szerelem terel
lábad remeg kerget új és vad útra
a párod lélegzete halk nesz felel
függöny ereszkedik minden égi fény
felhő szárnyán alszik álom és remény
ritka csúcson jár veled a csalfa élet
felhő szárnyán alszik álom és remény
függöny ereszkedik minden égi fény
pillád bodor ágait rebbenni véled
a párod lélegzete halk nesz felel
lábad remeg kerget új és vad útra
lendület lüktető szerelem terel
álmodban ifjú lábbal sziklás csúcsra
hegyek kúpok nyújtózik erdős fennsík
néz lábad elé a görgeteg sziklák
erkölcstől független idéznek botlást
addig járd le a bokád amíg nem hív
kitárul a táj pelyhes öle felhők
csak pamacsokként árnyékolják itt-ott
a nap le sem bukik álmodsz és feljő
senyvedt vadrózsák vére holló titok
váratlan vendég siet sötét szobád
mint szárnyatlan madár lopózik tovább
öklömnyi csillag pora ősz fejedre
várostól élettől elválaszt medre
nyújtózik a folyó fakó s vak tükör
csak az ég csak az ég az ég tündököl
ablakából tűnő nyugalmas alkony
éjbe merül homályosul a balkon
combok közt rejtezik a duna csillan
felfoghatatlan a csend ha megmozdul
egy kavics apró kődarab hull orvul
szakadékba zaja legott elillan
kitárul a táj pelyhes öle felhők
csak pamacsokként árnyékolják itt-ott
a nap le sem bukik álmodsz és feljő
senyvedt vadrózsák vére holló titok
hegyek kúpok nyújtózik erdős fennsík
néz lábad elé a görgeteg sziklák
erkölcstől független idéznek botlást
addig járd le a bokád amíg nem hív
tető alá eső köd őszül a táj
makk koppan zuhanni készül a halál
hegyek kúpok nyújtózik erdős fennsík
fák törzse-lombja közt táncoló fényfolt
hagyd már a bütyködet vár a kék égbolt
