Az alapításának idén ötvenedik évfordulóját ünneplő Domaházi Hagyományőrző Egyesület szombaton kiállítással és gálaműsorral emlékezett meg a jubileumról Ózdon.
Az eseményen Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt mondta: az 1971-ben alapított egyesület tagjai egész életüket arra tették és teszik fel, hogy ne vesszen el az örökség, amely meghatározó regionálisan, országosan és stratégiai horizontokon is.
Az államtitkár úgy fogalmazott: ez az örökség nem rideg és távolságtartó, nem megközelíthetetlen és szigorú, nem elérhetetlen és félelmetes, hanem természetes és közeli, barátságos és játékos, gazdag és “ebben a gazdagságában a miénk”.
Hozzátette: az egyesület tagjai hősök, olyan emberek, akik feltették valamire az életüket alkotóként, szervezőként, énekesként, táncosként, pedagógusként és tanítóként, olyan emberek, akik végtelen türelemmel tanítják a kicsiket a néptánc lépéseire vagy a népi kézművességre, akik játékokkal és élményekkel töltik fel ezt a világot, szerethetővé, vonzóvá teszik azt.
Fekete Péter név szerint megemlékezett az egyesület alapítóiról, úgy fogalmazott: ők félszáz évvel ezelőtt megharcoltak valamiért, elindítottak valamit, ami azóta is büszkeség és azóta is csalogató, érték és jó példa az egész országnak, de akár az egész világnak is.
Az együttes alakulásakor a domaházi népdalok, néptáncok, népszokások összegyűjtését, feldolgozását, színpadra állítását és megőrzését tűzte ki célul.
Műsorukban domaházi népdalok és néptáncok, karikázó, vasvári verbunk, csárdás, medvetánc, gyermekjátékok szerepelnek.
Műsorukat az 1972-ben alakult citerazenekar kíséri.
Az együttes az eltelt évtizedek alatt hatszor volt országos minősítő versenyen és mind a hat alkalommal országosan kiváló minősítést ért el, 1978-ban nívódíjat kapott, elnyerte az Arany páva díjat, a Kiváló Együttes címet és 1999-ben a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség az “Év együttese” díját.