Kezdőlap Film- és színházművészet Csütörtökön indul a Magyar Művészeti Akadémia Produceri esték című online beszélgetéssorozata

Csütörtökön indul a Magyar Művészeti Akadémia Produceri esték című online beszélgetéssorozata

305
0

Csütörtökön indul a Magyar Művészeti Akadémia Produceri esték című online beszélgetéssorozata, amelynek első vendégei Sándor Pál producer és Taba Miklós, a Filmiroda igazgatója lesznek – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szerdán az MTI-vel.

 

 

    A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) szervezésében megvalósuló, Hagyomány és haladás című filmszakmai beszélgetéssorozat őszi estjeinek a nyáron megjelent Magyar producerek I. interjúkötet ad aktualitást. A Produceri esték során a házigazda, Kollarik Tamás szakember, filmalkotó, egyetemi oktató a magyar film igazgatásához, szervezéséhez kapcsolható nemzetközi hírű szakemberekkel beszélget – olvasható a közleményben.

Az első rész vendége Sándor Pál Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, producer, a hazai és a nemzetközi filmszakma elismert alkotóművésze. Nemzetközi rangos szakmai elismerései közül a legjelentősebbek a Berlini Ezüst Medve, a cannes-i Fipresci-díj, a chicagói Ezüst Hugo és a Karlovy Vary-i Kritikusok Díja, de megkapta a Prima Primissima Díjat is. Sándor Pál olyan filmeket rendezett, mint a Régi idők focija, a Szerencsés Dániel vagy a Vándorszínészek, de producerként többek közt nevéhez kötődik a Soul Exodus és a Zárójelentés is.

Kollarik Tamás másik vendége Taba Miklós, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Nemzeti Filmiroda főosztályvezetője, aki 1996 és 1998 között a Magyar Filmunió nemzetközi referense, az EURIMAGES-képviselő helyettese volt, és 2000-2003 között az Új Budapest Filmstúdióban is dolgozott. 2004-ben kinevezték az újonnan alakult Nemzeti Filmiroda igazgatójának. Ebben a minőségében a strasbourgi székhelyű Európai Audiovizuális Obszervatórium (EAO), valamint az EFARN magyar képviselője is. 2013 óta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szerzői Jogi Szekértő Testületének a tagja, 2017-től pedig a magyar Art Bizottság elnöke, majd tagja.

   Az est során a szakemberek többek között arra keresnek válaszokat, milyen esélyei és lehetőségei vannak a koprodukcióknak; hogyan alakul a mecenatúra és a kultúra kapcsolata; valamint hogy mi a producer feladata. Az online program élőben követhető az MMA MMKI Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján – áll az összegzésben.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét