Kezdőlap Divat, szépség Romani Design kiállítás nyílt a Ráth-villában

Romani Design kiállítás nyílt a Ráth-villában

382
0

Élettel teli, vibráló színű kiállítótérben csodás ruhaköltemények: tegnap este megnyílt és mától látogatható a Körforgásban: Romani Design időszaki kiállítása a Ráth-villában.

 

 

Az Iparművészeti Múzeum évek óta zajló kiállítás-sorozatának újabb állomásaként Magyarország első roma divatstúdiójának alapítói, Varga Erika és Varga Helena terveztek a múzeum műtárgyai által inspirált öltözékeket, amelyek a kiállítás koncepciójának hagyományai szerint a múzeum gyűjteménybe kerülnek majd be.

 

A vendégeket dr. Horváth Judit, a kiállítás kurátora, a múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője köszöntötte. Ezt követően a kiállítás egészéből áradó erős energiát és a testvérpár által megalkotott ruhák kiemelkedően kreatív megoldásait emelte ki beszédében Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Meglátása szerint a múzeum hagyományos funkcióin túl műtárgyait inspirációként fel tudja kínálni az alkotók, művészek számára. Véleménye szerint erről szól a Körforgásban című kiállítás-sorozat, ahol az alkotási folyamat és az együttgondolkodás mindkét fél számára rendkívüli hozzáadott értékkel bír.

 

A kiállítást Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Var​ga testvérek által kitalált öltözékek túlmutatnak a drapéria iparművészeti megjelenésén és kézzelfogható új kulturális tartalmat hoznak létre.

 

Az általuk készített ruhadarabok a roma történetiség, a folklór és vallásosság jegyeit egyaránt hordozzák: élénk színeikkel és temperamentumos közvetlenségükkel a roma kultúra szempontjából önazonos, designjukban pedig kifejezetten trendi alkotások jöhettek létre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét