Tíz bemutatót tervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház a szeptember elején megkezdődött 229. évadjában – közölte pénteken a kolozsvári teátrum.
Az első bemutatót Csehov Cseresznyéskertjét szeptember 1-jén láthatta a közönség Jurij Kordonszkij rendezésében. Ezt követően Silviu Purcarete kezdte el próbálni Eugene Ionesco Macbett című drámáját, amelynek premierje október 13-án lesz a színház nagytermében.
Tompa Gábor William Shakespeare Hamlet című tragédiáját állítja színpadra Vecsei H. Miklóssal a címszerepben, majd a tervek szerint az Ó, azok a szép napok! című Samuel Beckett művet rendezi a színház stúdiótermében.
A Hamlet tervezett bemutatójának időpontja december 3., amely egyben nyitó előadása is lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház december 3. és 10. között szervezett Showcase 2021 című miniévadjának. A miniévad alkalmával a legújabb bemutatóit és a pandémiás időszakban kevés alkalommal játszott előadásait tűzi műsorra a színház.
A 2022-es naptári év első bemutatója, a 2020-2021-es évadból a járványhelyzet miatt elmaradt Utas és holdvilág című Szerb Antal adaptáció Botond Nagy rendezésben. Az idei évadban újra a kolozsvári társulattal fog együtt dolgozni Andrei Serban, akinek eddigi három rendezése (Ványa bácsi, Hedda Gabler, Suttogások és sikolyok) továbbra is töretlen sikernek örvend. Márciusban Robert Icke, kortárs angol szerző Oedipus című Szophoklész-átiratát állítja színpadra a színház nagytermében, míg Sinkó Ferenc egy kortárs német szöveget, Anne Lepper Seymour című drámáját rendezi a színház stúdiótermében.
Bocsárdi László viszi színre Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációját májusban.
Az új évadban elkezdődik az Európai Színházi Unió Katasztrófa elnevezésű nemzetközi projektje 16 európai színház részvételével, amelynek keretében hét koprodukciós előadás valósul meg. A projekt célja, hogy az antik görög drámákból kiindulva, olyan nemzetközi koprodukciók jöjjenek létre, amelyek a jelen történésein keresztül értelmezik újra ezeket a műveket.
Tompa Gábor rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház a konstancai Állami Színházzal és a ljubljanai Szlovén Nemzeti Színházzal együttműködésben egy négynyelvű előadást hoz létre, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája és Samuel Beckett Katasztrófa című színműve alapján. Az előadás szabadtéri bemutatója Konstancán lesz 2022 júniusában, majd ezt követi jövő ősszel a ljublajanai bemutató. A kolozsvári közönség első alkalommal a 2022-es Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon láthatja az előadást.
Az évad utolsó bemutatóját ifj. Vidnyánszky Attila rendezi, Az ifjú barbárok című, Bartók Béla és Kodály Zoltán barátságáról szóló előadás a kolozsvári társulat és a Gyulai Várszínház koprodukciójaként jön létre.
MTI/7ora7.hu